Feljelentette magát a nagy-szénási kereszt újraépítője
További Belföld cikkek
-
Elkötelezett naturista volt a Richter-skála megalkotója, felesége emiatt vált el tőle
- A DK törvénymódosít kezdeményez, hogy a gyermeküket egyedül nevelő apákra is kiterjedjen az szja-mentesség
- Egy hatéves kisfiút kellett újraéleszteni a siklósi fürdőben
- Nem lesz együttműködés a Tisza Párttal a választáson, a Kutyapárt önállóan indul
- Mekkora esély van arra, hogy magyar pápát válasszanak?
Péntek délután, szürkületben érkezett öt asztalos a Duna–Ipoly Nemzeti Park területén található Nagy-Szénás hegyre, hogy újjáépítsék a korábban lerombolt keresztet. Egy vállalkozó bérelte fel őket annak ellenére, hogy nem kapott engedélyt az építkezésre – írja az RTL.
Korábban Menczer Tamás külügyi államtitkár, a térség országgyűlési képviselője szerette volna újjáépíttetni a keresztet, de Füri András, a nemzeti park korábbi igazgatója ezt nem engedélyezte – természetvédelmi okokból. Az államtitkár ekkor keresztényüldözéssel vádolta meg Fürit, akit néhány nappal később menesztettek állásából.
Az Agrárminisztérium elmondása szerint azonban a két dolog nem függ össze egymással, mivel Füri András állítólag már egy éve kérvényezte felmentését egészségügyi okok miatt.
Felépíttette a keresztet, majd feljelentette magát a rendőrségen
Vitéz Zoltán volt az a vállalkozó, aki a péntek délutáni szürkületben kapott az alkalmon, és öt asztalosával felvonult a nagy-szénási hegyre, hogy újraépítsék a nyáron lerombolt keresztet.
Keresztény ember vagyok. Templomba nem járok egyáltalán, bevallom őszintén, de istenfélő vagyok
– fogalmazott, és hozzátette, hogy nem volt engedélyük az építésre.
A férfi, miután felépíttette a kereszténység szimbólumát, bevonult a rendőrségre, és feljelentette magát. Ezt állítása szerint azért tette, mert tisztában volt vele, hogy törvénytelen, amit csinál, viszont „polgári engedetlenségből úgy döntött, vállalja a büntetőjogi felelősséget”.
Kiemelte, számára ez a kereszt nemcsak a kereszténység, hanem a béke szimbóluma is.