Havazással és rendkívül erős széllel indul a hét

2024.01.08. 06:17
Hétfőn eleinte borús, felhős időre kell számítani, majd a nap második felében hosszabb időre is felszakadozhat a felhőzet. Délen és keleten elszórtan havazhat, míg a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 6 és 2 fok között alakul.

Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de a nap második felében északon akár már hosszabb időre is felszakadozhat a felhőzet. A déli tájakon és a Dunántúl keleti részein elszórtan lehet hószállingózás, gyenge havazás, melyből vékony, 3 centiméter vastagságú hólepel alakulhat ki – írja a HungaroMet.

Az északi, északkeleti szél többfelé lesz erős, a Dunántúl középső és nyugati részén, valamint északkeleten viharos. A legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 6 és 2 fok között várható, az ország középső részein emelkedhet napközben fagypont fölé a hőmérséklet.

Hétfőn főleg a Dunántúl nyugati és középső részén, illetve az ország északkeleti részén nagy területen viharos marad az északias irányú szél. A legerősebb lökések általában 60-80 kilométer per óra között várhatóak, de a magasabban fekvő részeken és a Balaton térségében ezt meghaladóak (80-100 kilométer per óra) is előfordulhatnak.

időjárás08
Fotó: HungaroMet

A HungaroMet előrejelzése szerint széllökés miatt másodfokú, narancssárga figyelmeztetést adtak ki Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyére, ahol a várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 90 kilométer per órát, míg hét vármegyében elsőfokú, citromsárga figyelmeztetés van érvényben.

A várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 kilométer per órát 

  • Győr-Moson-Sopron,
  • Hajdú-Bihar,
  • Somogy,
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg,
  • Vas,
  • Veszprém
  • és Zala vármegyében.

Emellett több járásra is riasztást adtak ki az erős széllökések miatt.

Az Időkép orvosmeteorológiai előrejelzése szerint hétfőre a hidegfront elhagyja térségünket, de erős, nyugaton és északkeleten viharos szél kíséretében folytatódik a hideg, fagyos levegő beáramlása, emiatt továbbra is hidegfronti tünetek jelentkezhetnek.

Jellemző lehet a fejfájás, vérnyomás-ingadozás, nehézkes gondolkodás, valamint görcsös panaszok jelentkezhetnek. A szél miatt ingerlékenyebbek, nyugtalanabbak lehetünk. A kismamáknál korábban beindulhat a szülés.

Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia, pollenjelentés stb.), kattintson ide: https://index.hu/idojaras