Engedély és képesítés nélkül kezelték a pácienseket a fogházra büntetett kuruzslók

2024.01.08. 15:44
Kuruzslás vétsége miatt 21 emberre szabott ki felfüggesztett fogházbüntetést a Pásztói Járásbíróság – tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség az MTI-t.

A 11 férfi és 10 női vádlott egy Nógrád vármegyei székhelyű közhasznú cégként nyilvántartásba vett szervezet részeként biztosítottak díjazás ellenében gyógyszermentes alkohol- és kábítószer-elvonó programot, amely egy író és filozófus kutatásain alapult.

A méregtelenítő programnak is nevezett kúra része volt egy mélyinterjú, szaunaterápia és kiegészítő, érintéses kezelési módok. Emellett a résztvevők olyan vitaminokat is kaptak, melyek a dózisuk miatt vénykötelesek voltak – ismertette a vádhatóság.

Tájékoztatásuk szerint a program résztvevői 2013-ban több mint 4 millió forintot, 2014-ben csaknem 5 milliót, majd 2016-ban már 6 millió forintot meghaladó díjat fizettek a kezelésért.

A vádirat szerint a program tartalma valójában egészségügyi szolgáltatásnak, gyógykezelésnek és addiktológiai rehabilitációs tevékenységnek felelt meg, amelyre a szervezetnek nem volt engedélye.

A különböző, ,„specialistának” és „esetfelügyelőnek” nevezett munkakörben eljáró vádlottak valójában orvosi tevékenységet, illetve azt kisegítő munkát végeztek megfelelő képesítés és engedély nélkül – tették hozzá.

A bíróság a büntetést tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben, a vádirati indítvánnyal egyezően szabta ki – közölte a Fővárosi Főügyészség, megjegyezve, hogy a határozat még nem jogerős.