Saját főnökét csalta tőrbe a román férfi, de elfogták

2024.01.10. 18:44
Egy ócska figyelemelterelő trükkel verte át egykori munkaadóját a 28 éves román férfi, aki végül főnöke kocsiját és pénzét is ellopta.

A 28 éves férfi bodzaszedő munkára jelentkezett a 68 éves orgoványi férfihez, és így élt vissza a bizalmával. Éppen közösen pakolták a learatott bodzát, amikor a fiatal férfi egy békára hívta fel főnöke figyelmét, amiről azt állította, hogy rémisztő számára és megkérte az idősebb férfit, hogy tüntesse el az állatot – írja a rendőrség oldala.  

Ezt a helyzetet kihasználva a 28 éves bűnöző hátulról ököllel és lapáttal ütni kezdte főnökét, és ellopta kocsiját és pénzét is, aki utána tett feljelentést a rendőrségen. 

A kocsiban találta meg a lakáskulcsot is, mellyel betört a házba és elvitte a pénztárcáját is, amiben 130 000 forint volt. 

Az idős férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba kellett szállítani. Mivel nem tudta az elkövető teljes nevét, ezért egy kamerarendszer segítségével tudta őt beazonosítani a rendőrség. Kiderült, hogy a férfi külföldre szökött, de a kiskunfélegyházi rendőrök körözési akciója sikeresen zárult és a bűnöst elfogták és kezdeményezték letartóztatását. Megtalálták az ellopott autót is.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Tarifaemelésről tárgyaltak taxisszervezetek a fővárossal

Tarifaemelésről tárgyaltak taxisszervezetek a fővárossal

Az is kiderült, hogyan alakulnának az árak Budapesten.

február 28., 16:04

  • Belföld
Egy autós négyszer is ugyanabba a traffipaxba hajtott két óra alatt

Egy autós négyszer is ugyanabba a traffipaxba hajtott két óra alatt

A sorozatos gyorshajtásokért összesen 450 ezer forintos bírságot kapott.

február 28., 15:56

  • Belföld
Petíciót indítottak azért, hogy ne kerülhessen szabadlábra a lúgos orvos

Petíciót indítottak azért, hogy ne kerülhessen szabadlábra a lúgos orvos

Jövő héten személyesen adják át az aláírásokat a Fővárosi Törvényszéknek.

február 28., 16:03

  • Belföld
Karácsony Gergely biztos benne, hogy idén is lesz Pride

Karácsony Gergely biztos benne, hogy idén is lesz Pride

Lilu eközben Gulyás Gergelynek üzent.

február 28., 15:05

  • Belföld
Egy 16 éves sümegi lány vonat elé lépett – ez indította el a Piros Lap-kampányt

Egy 16 éves sümegi lány vonat elé lépett – ez indította el a Piros Lap-kampányt

A gyerekek sokszor nincsenek is tisztában a bántalmazás fogalmával.

40 perce

  • Belföld
Szentkirályi Alexandra: Vastag a bőr Magyar Péter arcán

Szentkirályi Alexandra: Vastag a bőr Magyar Péter arcán

Magyar Péter nőjogi konferenciát szervezne.

február 28., 14:53

  • Címlapon
Évtizedek óta várt erre Vlagyimir Putyin

Évtizedek óta várt erre Vlagyimir Putyin

Az egykori KGB-ügynök régóta ostorozza az Egyesült Államok vezette világrendet.

41 perce

  • Belföld
Többször kigyulladt a ruhám is – furcsaságokról beszélt a csengeri okosbörtön rabbrigádjának egyik munkása

Többször kigyulladt a ruhám is – furcsaságokról beszélt a csengeri okosbörtön rabbrigádjának egyik munkása

A csengeri okosbörtön hamarosan Európa legmodernebb büntetés-végrehajtási intézeteként kezdheti meg a működését.

február 28., 14:37

  • Belföld
Döntött az ELTE, ekkor indul a béremelés az ország egyik legnagyobb egyetemén

Döntött az ELTE, ekkor indul a béremelés az ország egyik legnagyobb egyetemén

A fizetések konkrét összegére is fény derült.

február 28., 17:53

  • Belföld
A csepeli tankerület vezetője azt kérte, ne újítsák fel az általános iskolát

A csepeli tankerület vezetője azt kérte, ne újítsák fel az általános iskolát

A szülők értetlenül állnak a történtek előtt.

február 28., 17:30

  • Belföld
Frittmann János: Először megijedtem, amikor szóltak, névvel szerepelek a Bëlga egyik számában

Frittmann János: Először megijedtem, amikor szóltak, névvel szerepelek a Bëlga egyik számában

Milyen bort isznak a fiatalok? Fogyasztási divatokat és a borminőség kérdéseit is körüljártuk.

február 28., 05:57

  • Belföld
Orbán Viktor: Nincs többé Pride

Orbán Viktor: Nincs többé Pride

A miniszterelnök ismét a Kossuth rádió vendége volt.

február 28., 07:46

  • Címlapon
Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson

Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson

A magyar miniszterelnök szerint az unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.

tegnap, 18:12

  • Belföld
Onkológusok magyarázatot adtak a hazai rákbetegségek kedvezőtlen adataira

Onkológusok magyarázatot adtak a hazai rákbetegségek kedvezőtlen adataira

A precízebb leletezés is rontja a statisztikánkat.

február 28., 17:59

  • Címlapon
Orbán Viktor: Erre nem vagyunk felkészülve

Orbán Viktor: Erre nem vagyunk felkészülve

Úgy fogják lebonyolítani, mint a nemzeti konzultációkat szokták.

18 perce

  • Címlapon
Kormányzati beavatkozás jöhet a bankoknál

Kormányzati beavatkozás jöhet a bankoknál

Fájdalmas lehet mindenkinek.

tegnap, 20:38

  • Belföld
Orbán Viktor megnevezte az elmúlt évek legnagyobb korrupciós botrányát

Orbán Viktor megnevezte az elmúlt évek legnagyobb korrupciós botrányát

László András már pénteken elkezdheti a munkáját.

február 28., 06:42

  • Belföld
Egy Budapestről eltűnt, nyolcvanéves nőt keres a rendőrség

Egy Budapestről eltűnt, nyolcvanéves nőt keres a rendőrség

Az idős asszony pulóverben és papucsban hagyta el az otthonát.

február 28., 08:46

  • Belföld
Helyreállt a forgalom, újra a teljes vonalon közlekedik a 4-es és 6-os villamos

Helyreállt a forgalom, újra a teljes vonalon közlekedik a 4-es és 6-os villamos

Korábban egy baleset okozott fennakadást.

február 28., 11:08

  • Belföld
Kilépett az MSZP-ből a rasszista megjegyzéseket tevő újbudai képviselő

Kilépett az MSZP-ből a rasszista megjegyzéseket tevő újbudai képviselő

A politikus már korábban lemondott tanácsnoki pozíciójáról.

február 28., 10:43

  • Belföld
Elromlott kazán miatt túlórázhatnak a tatabányai kórház dolgozói

Elromlott kazán miatt túlórázhatnak a tatabányai kórház dolgozói

Sterilizálásra más városokba kell küldeni az eszközöket.

február 28., 10:52

  • Belföld
Illegális dohánygyárat leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Nyírségben

Illegális dohánygyárat leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Nyírségben

Mintegy 140 millió forint értékű dohány és eszközök kerültek elő.

február 28., 09:45

  • Belföld
Döntött Orbán Viktor, itt az újabb kormányátszervezés: ez már Orbán Balázst is érinti

Döntött Orbán Viktor, itt az újabb kormányátszervezés: ez már Orbán Balázst is érinti

Rogán Antal egyértelmű feladatot kapott.

február 28., 10:08

  • Címlapon
Ujhelyi István: Mikor kiáltjuk hangosan végre: not in my name; az én nevemben ne?!

Ujhelyi István: Mikor kiáltjuk hangosan végre: not in my name; az én nevemben ne?!

A Fidesz 2009-es EP választási programjában olvasható téziseit ma már hazaárulásnak és háborúpártiságnak nevezik.

37 perce

  • Belföld
A Duna ismét a budapestieké lehet: Nyáron nyitnak az új szabadstrandok

A Duna ismét a budapestieké lehet: Nyáron nyitnak az új szabadstrandok

A kísérleti Duna-fürdő előkészítése a vártnál gyorsabban halad.

február 28., 11:44

  • Belföld
Magyar Péternek állít csapdát a Fidesz?

Magyar Péternek állít csapdát a Fidesz?

Orbán Viktor bejelentette, a frakció dolgozik rajta.

február 28., 11:47

  • Belföld
Beismerő vallomást tett a 10 éves kislányt szexuálisan bántalmazó férfi

Beismerő vallomást tett a 10 éves kislányt szexuálisan bántalmazó férfi

A gyanúsított ügyvédje szerint ha a lénynál nem lett volna telefon, már nem élne.

február 28., 13:15

  • Belföld
Nemzetközi akcióban csaptak le a hatóságok egy MI-vel gyermekpornót készítő hálózatra

Nemzetközi akcióban csaptak le a hatóságok egy MI-vel gyermekpornót készítő hálózatra

Ez volt az első ilyen nagyszabású művelet.

február 28., 14:39

  • Belföld
Évekig tartó bujkálása után elfogta a rendőrség a tatabányai késelőt

Évekig tartó bujkálása után elfogta a rendőrség a tatabányai késelőt

Nemzetközi összefogás eredményeként sikerült elkapni az elkövetőt.

február 28., 13:01