Felmentették az illegális gyógyszereket berendelő doktornőt
Az ítélet szerint a doktornő, az egyik vármegyei kórház szakorvosa 2020 decemberét megelőzően – saját nevére és címére – öt doboz Iverlast 6 és öt doboz Iverlast 12 nevű – összesen 200 tabletta – gyógyszert rendelt Indiából. Az Iverlast Magyarországon nem engedélyezett.
A NAV Repülőtéri Igazgatóság munkatársai az importküldemények ellenőrzésekor a csomagot átvizsgálták, azt visszatartották, így a gyógyszerek kézbesítése nem történt meg.
Szakértői vélemény szerint az Iverlast „ivermectin” hatóanyagú humángyógyszer, amely a pandémia idején számos országban felvetődött lehetséges gyógyszerként a Covid–19 elleni kezelésben.
Ez a mai napig vita tárgyát képezi, ugyanakkor a gyógyszert széles körben használták, használják, e körbe viszont Magyarország nem tartozik. A vádban szereplő 200 tabletta egy esetleg bekövetkező Covid–19-megbetegedés kezelésére és utókezelésére ajánlott mennyiség lehet, ilyen módon akár egy személy saját szükségletét is jelentheti
– írta szakértőkre hivatkozva a törvényszék.
A közleményben idézték Gyerkó Tamást, az ügyben eljáró bírót, aki az ítélet indokolásában kifejtette, a szakértői vélemények alapján nem volt megállapítható az indokolatlan mennyiség a megrendelt gyógyszerek esetében, ezért a terheltet az ellene emelt vád alól bizonyítottság hiányában felmentette.
Az ügyész három nap gondolkodási időt tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére, a vádlott és védője pedig bűncselekmény hiányában történő felmentés miatt jelentett be fellebbezést – írja az MTI. Az ügy másodfokon a Fővárosi Törvényszéken folytatódik.