Kiderült, mi okozta M. Richárd, a Dózsa György úti gázoló halálát
További Belföld cikkek
-
Ikonikus színházi kellékeket árverez el a Radnóti Színház
- Már nem csak Magyar Péter mozog, de még mindig ő fut a legtöbbet
- Nyomozás indult egy férfi ellen, aki bántalmazott egy tüntetőt Budapesten
- Ismét Lévai Anikó lett a legbefolyásosabb nő a magyar közéletben
- Orbán Viktor is elbúcsúzott Wachsler Tamástól
Ahogy 2023 decemberében megírtuk, lezárták a nyomozást a 2022. május 5-én elhunyt M. Richárd – aki 2017. május 15-én Budapesten, a Dózsa György úton összeütközött a szabálytalanul elé beforduló másik gépjárművel, a balesetben két ember meghalt, többen súlyosan megsérültek – börtönkórházi kezelésének ügyében.
A szakértői vélemény szerint nem történt szakmai szabályszegés.
A Központi Nyomozó Főügyészség kedden egy közleményben tudatta az üggyel kapcsolatos részleteket,
miszerint a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség bűncselekmény hiányában megszüntette a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt indult eljárást, a Központi Nyomozó Főügyészség pedig a határozat ellen bejelentett alaptalan panaszt is elutasította.

Mint a közleményben megfogalmazták, az M. Richárd ügyében tett feljelentés szerint a büntetés-végrehajtási intézetben elhanyagolták a férfi egészségügyi ellátását, majd a 2021. december 24-i eszméletvesztéssel járó rosszullétekor az ügyeletes ápoló nem hívott hozzá mentőt, orvosi segítség iránt sem intézkedett, és csak egy nap elteltével, másnap este került kórházba. Hozzátéve, a kamerafelvételek és orvosi dokumentumok kétséget kizáróan bizonyítják, hogy
miután a fogvatartott az ágyáról a földre esett, két perc elteltével őrök és szakápolók, míg negyedórán belül ügyeletes orvos is megjelent a zárkában.
Ahogy kiemelték, a történteket követően az M. Richárdhoz érkező orvos azonnal értesítette a mentőket, akik öt perc múlva a helyszínre értek, és még aznap kórházba szállították a férfit. A nyomozó ügyészség álláspontja szerint a fogvatartott a büntetés-végrehajtási intézetben állapotának megfelelő ellátásban és kezelésben részesült, és 2022. május 5-ei halála természetes módon, évek óta fennálló súlyos betegsége következményeként állt be.
Mint hozzátették, az eljárás megszüntetése ellen a feljelentő panasszal élt, amely szerint az intézet szakmai hibákat vétett, melyek végül M. Richárd halálához vezettek, így ennek igazolására indítványozták a férfi korábbi kezelőorvosának kihallgatását és az orvosszakértői vélemény kiegészítését. Az eljárás alatt beszerezték a fogvatartott teljes egészségügyi dokumentációját, amely tartalmazta a büntetés-végrehajtási intézetbe kerülését megelőzően keletkezett orvosi iratokat, így az igazságügyi orvosszakértői vélemény figyelembe vette azokat.
A Központi Nyomozó Főügyészség az ügyiratok felülvizsgálata során megállapította, hogy a regionális nyomozó ügyészség a beszerzett bizonyítékok alapján megalapozottan jutott arra a következtetésre, hogy a fogvatartott betegségeit a büntetés-végrehajtási intézetben a szakmai szabályoknak megfelelően, mulasztás nélkül kezelték. A sérelmezett egészségügyi ellátás és a férfi állapotában bekövetkezett kedvezőtlen változások, valamint a halála között ok-okozati összefüggés nem állapítható meg, ezért a nyomozás folytatása nem indokolt
– írták a közleményben.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból
Dönthetnek a tulajok: vagy nincs sztriptíz, vagy nem lesz klub.
március 19., 13:14
- Belföld
Bayer Zsolt a Momentum akciójáról: kib***ni őket a parlamentből a taknyukon és vérükön!
Kiakadt a jobboldali publicista.
március 19., 14:19
- Belföld
Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett
A budapesti városvezető egy közös képpel fejezte ki támogatását.
március 19., 14:34
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
1 órája
- Címlapon
Már nem csak Magyar Péter mozog, de még mindig ő fut a legtöbbet
A Tisza Párt elnökének impulzív természete azonban növeli a hibázás kockázatát.
1 órája
- Címlapon
Vitézy Dávid átverve érzi magát, pedig néhány órája még közös terveik voltak Karácsony Gergellyel
6 órája
- Belföld
Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”
A kistelepülés lakói szerint szükség van a támogatásra, mivel egyre több hely zár be.
március 19., 13:47
- Belföld
Megszólalt a füstgyertya miatt rosszul lett fideszes képviselő, aggasztónak nevezte a baloldal akcióját
De azt is elmondta, hogy már jobban van.
március 19., 12:37
- Belföld
Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva
A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét a legutóbbi jelentésükkel kapcsolatban kérdezték.
március 19., 13:12
- Címlapon
Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között
A nagy átkelőkön fertőtlenítő kapuk lesznek.
1 órája
- Belföld
A Nemzeti Nyomozó Irodához került a Rétvári Bence körüli alapítványhálózat ügye, amiben a Vatikán is nyomozott
Vadai Ágnes Polt Pétert kérdezte az ügyről.
március 19., 16:23
- Címlapon
Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban
A közlemény szerint az állatok törődésből vannak tartva.
4 órája
- Címlapon
Sztrájkot hirdet a magyar köztisztviselők szervezete
Az illetékes főispánokat is beperelik.
3 órája
- Címlapon
Hatalmas csapást mért Moszkva a kulcsfontosságú ukrán területre, lángolnak az épületek
9 órája
- Belföld
Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd
A bíróság elutasította a kereseti kérelmeiket.
március 19., 07:52
- Belföld
2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben
A kármentesítésre kötelezett MVM Next állami hátszéllel húzza az időt.
március 19., 15:50
- Belföld
Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni
Száraz tények halmaza helyett kreatív ösztönzés.
március 19., 17:20
- Címlapon
A változásról álmodtak Európa közepén, de csak csalódást és adósságot kaptak
Nem erről volt szó a választási kampányban.
49 perce
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
4 órája
- Belföld
A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon
A veszélyes tárgyakat megsemmisítették.
március 19., 10:40
- Belföld
Nem aratott osztatlan sikert a tiszások körében Magyar Péter barátnős posztja a Pride árnyékában
Kiakadtak a szimpatizánsok.
március 19., 09:06
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
5 órája
- Címlapon
Rákosrendező helyett Bécsben vásárolt be a dubaji befektető
Tulajdonost cserélt az osztrák főváros egyik neves luxusszállodája.
3 órája
- Belföld
Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot
A politikus azt írta, a főváros előfinanszírozza a villamosvonal terveit.
március 19., 11:37
- Belföld
Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből
A munkáltatók következmények nélkül tudták kisemmizni a munkakörük ellátására egészségi okból alkalmatlannak talált dolgozókat.
március 19., 08:51
- Címlapon
Pogátsa Zoltán az árrésstopról: Már az ókor óta tudjuk, hogy az állami beavatkozásnak több a kára, mint a haszna
A Levegő Munkacsoport szerint az árréstop alá eső termékek fogyasztását inkább korlátozni kellene.
36 perce
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
6 órája
- Belföld
Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból
A család eddig ingyen használta az ingatlant.
március 19., 11:46
- Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden
A gyermekekről súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló felvételeket tárolt telefonján.
március 19., 12:48
- Belföld
Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után
A rendőrség szerint néhányan fizikai erőszakkal léptek fel az egyenruhásokkal szemben.
március 19., 06:31
- Belföld
Metamfetamint árult egy férfi Szentesen, legalább 300 ezer forintot keresett rajta
A férfi egy vevőjének legalább 60 alkalommal értékesített a szerből.
március 19., 11:52
- Belföld
Két halálos tűzeset is történt kedd este
Hétfőn pedig egy gyerekek számára fenntartott melléképületben csaptak fel a lángok.
március 19., 09:01