Börtönbüntetésre ítélték a férfiakat, akik rátámadtak egy iskolaőrre
A két elkövető beismerte bűnösségét, és most már az ítéletet is meghozta a Miskolci Járásbíróság.
Mint tudott, a tettesek az iskolaőrre támadtak, rugdalni kezdték és szitkozódtak vele, majd mikor ő gázspray-vel védekezett és elhajolt támadói elől, azok végül tehetetlennek bizonyultak az őrrel szemben, és alul maradtak.
Az elsőrendű vádlottat három év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre és három év közügyektől való eltiltásra, a másodrendű vádlottat egy év börtönre és egy év közügyektől eltiltásra ítélte a bíróság, emellett elrendelte korábbi, felfüggesztett szabadságvesztésének végrehajtását is.
A büntetés kiszabásakor a bíróság enyhítő körülményként értékelte a másodrendű terhelt részbeni beismerő vallomását, mindkét vádlott esetében családos állapotukat és az időmúlást. Ezzel szemben a bíróság súlyosító körülményként vette figyelembe a vádlottak kedvezőtlen előéletét és az ittas állapotban történő elkövetést. Az ítélet a másodrendű vádlottal szemben jogerőre emelkedett, az elsőrendű vádlott és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést – közölte az MTI-vel szerdán a Miskolci Törvényszék sajtóosztálya.