Elindult a Magyar Honvédség Sportszázadának felvételije
A 2. Sportszázad felvételi tájékoztatóján közel 200 olyan fiatal sportoló vesz részt, akik országos bajnokságokon érmes helyezéssel rendelkeznek és vállalják azt, hogy a honvédség kötelékében szolgálatot teljesítenek – adta hírül az MTI.
Bozó Tibor nyugállományú altábornagy felidézte, hogy 2017-ben alakult újjá a Sportszázad, amelynek olyan katonasportolók a tagjai, akik kiváló eredményeket értek el itthon és a világban.
A tervek szerint a jelenlévők március elsején lépnek be a Magyar Honvédség kötelékébe, a 2. Sportszázadba, önkéntes tartalékos státuszban.
– emelte ki.
Az altábornagy elmondta, hogy kettős karriermodellt kívánnak nyújtani,
az aktív sportpályafutás befejezése után azok előtt, akik katonák akarnak maradni, lehetőségek tárháza nyílik meg.
Bozó Tibor hangsúlyozta, számítanak rájuk abban, hogy nagyon jó katonák és kiváló sportolók lesznek, de abban is, hogy meg tudják szólítani az ifjúságot, eljutnak az általános és a középiskolás korosztályhoz, illetve toborzókampányokra és a honvédelmi és hazafias nevelésekre is.