- Belföld
- karácsony gergely
- budapest
- főváros
- önkormányzati választás
- ellenzék
- összefogás
- demokratikus koalíció
Eddig várt Karácsony Gergely, most politikai ajánlatot tett, és határidőket is megszabott
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
„Nyílt levelet írtam a fővárosi köztársaságpárti koalíciót vezető pártok, a Demokratikus Koalíció, a Momentum Mozgalom, a Magyar Szocialista Párt és a Párbeszéd – Zöldek elnökeinek: zárjuk le végre az önkormányzati választással kapcsolatos tárgyalásokat” – írta Facebook-oldalán Karácsony Gergely.
A főpolgármester szerint „a Fidesznek nincs ajánlata Budapest számára, csak hadüzenete. Ennek a hadüzenetnek része az a csapda is, amelyet az ellenzéki pártoknak állított a fővárosi választási szabályok jogállamiságot sárba tipró átírásával. Az új rendszer trükkje, hogy első ránézésre arányosnak tűnik, de valójában nem az: a pártok külön listaállítása csak külön polgármesterek állításával lehetséges, ez pedig szétzilálhatja a köztársaságpárti egységet. Ne sétáljunk bele ebbe a csapdába”.
Karácsony Gergely politikai ajánlatából az alábbi pontokat emelte ki:
- A fővárosi listás választáson a köztársaságpárti erők közösen indulnak, közösen fogalmazzák meg a politikai ajánlatukat Budapestnek. Főpolgármester-jelöltként vállalom ennek a köztársaságpárti listának a vezetését.
- A köztársasági többséget adó pártoknak minden kerületben közös polgármester-jelöltet kell állítaniuk, a közös polgármesterjelöltek személyében meg kell állapodniuk legkésőbb február közepéig. Ahol ez valamilyen okból nem sikerül, ott a 2019-es önkormányzati választáshoz hasonló előválasztást kell tartani, legkésőbb a március 15-ét követő napokban.
- A várost irányító pártok legyenek nyitottak az LMP csatlakozására is, az LMP pedig döntse el, hogy részese kíván-e lenni ennek az együttműködésnek, vagy külön indul mindenhol.
- A köztársaságpárti többség pártjai tegyenek javaslatot egy méltányos és moderált együttműködésre a Kétfarkú Kutya Pártnak is.
Karácsony Gergely úgy látja, „Budapesten a köztársaságpárti politika, a szociáldemokrata, zöld és liberális pártok együttműködése sikerre van ítélve. Közös felelősségünk és választóink magától értetődő elvárása, hogy az elmúlt öt év sikeres kormányzását folytatni tudjuk Budapesten”.
Karácsony Gergely neveket is említett a levélben: „Az eddig lefolytatott egyeztetések alapján több kerületben körvonalazódik a legesélyesebb köztársaságpárti jelölt személye. Véleményem szerint a 4. kerületben – ahol Déri Tibor polgármester jelezte, hogy nem kíván újraindulni – Trippon Norbert, az 5. kerületben Kerpel-Fronius Gábor, a 10. kerületben Mustó Géza, a 12. kerületben dr. Farkas Csaba, a 17. kerületben Lukoczki Károly, a 20. kerületben Fekete Katalin, a 23. kerületben Ritter Ottó a legesélyesebb jelölt. Abban a nem várt esetben, ha a pártok közötti megállapodás mégsem jön létre időben, főpolgármester-jelöltként az ő megválasztásuk mellett fogok kiállni”.
Az LMP Vitézy Dávid korábbi közlekedési államtitkárral tárgyal a főpolgármester-jelöltségről.
A DK egyetért a főpolgármesterrel
„A DK egyetért Karácsony Gergely főpolgármesterrel, hogy az idei fővárosi önkormányzati választásokat megelőző jelölt- és listaállítást legkésőbb március közepéig be kell fejezni. Ahogy korábban már elmondtuk, támogatjuk, hogy a jelenlegi városvezetést adó pártok (DK, Momentum, MSZP, Párbeszéd) a főpolgármester által vezetett közös választási listán induljanak. Támogatjuk azt is, hogy az LMP is e lista résztvevője legyen” – olvasható a Demokratikus Koalíció közleményében.
A párt közölte azt is, „a kerületi polgármester-jelölések kapcsán természetesen támogatjuk a főpolgármester DK-s polgármesterjelölteket illető javaslatait. A DK a főpolgármester által felsorolt, nem DK-hoz tartozó polgármesterjelöltekkel szemben jelöltet állítani nem kíván”.
Támogatjuk, hogy a főpolgármester által konkrét személyi javaslattal nem érintett kerületekben előválasztás döntsön a jelöltek személyéről. A DK e kerületek közül a XXI. és a XXII. kerületben kíván polgármesterjelöltet állítani, jelöltjeinket már korábban megneveztük, készen állunk az előválasztásra. Egyetértünk a főpolgármesterrel abban is, hogy az előválasztásokat a 2019-es sikeres önkormányzati választásokat megelőző valamelyik előválasztás szabályait alapul véve kell megrendezni
– hangsúlyozta a Demokratikus Koalíció.
Az MSZP is támogatja
„Az MSZP támogatja Budapest főpolgármesterének javaslatát, miszerint az ellenzéknek közösen kell kiállni a Fidesszel szemben az önkormányzati választásokon” – reagált Karácsony Gergely levelére a szocialista párt.
Az MSZP hosszú ideje szorgalmazza, hogy „a demokratikus ellenzéki pártok minden kerületben közös polgármester-jelöltet állítsanak, továbbá azzal is egyetértünk, hogy ahol ez valamilyen okból nem sikerül, ott előválasztást kell tartani”.
Az MSZP üdvözli Karácsony Gergely azon véleményét is, hogy „a helyben már bizonyított, demokratikus elkötelezettségű, hivatalban lévő, inkumbens polgármesterekkel szemben nem szabad önös pártérdekből más jelölteket állítani, hiszen ez egyedül a Fidesznek kedvez. Természetesen üdvözöljük a főpolgármester támogatását a 17. kerületben induló Lukoczki Károly MSZP-s polgármester-jelöltet illetően”.