Honvédelmi felkészítést indítanak az állami tisztviselőknek
További Belföld cikkek
- Május végén ismét megrendezik a CPAC Hungary konferenciát
- Utoléréses baleset történt az M1-es autópályán, és az M0-s autóúton is több jármű ütközött
- Őrizetbe vettek két, maszekban nemátalakító műtéteket végző orvost
- Kovács Gergely: A Tisza Párt elhozta az óvodát a Fővárosi Közgyűlésbe
- Újabb fejezet Rákosrendező-ügyben: Karácsony Gergely adatigényléssel fordul a vagyonkezelőhöz
„Az eredményes védelemhez egy egész ország kell” – ismertette Facebook-oldalán hétfőn Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
A miniszter bejelentette, hogy önkéntes alapú honvédelmi képzést indítottak a közigazgatás dolgozóinak.
A politikus szerint az elmúlt időszak vészhelyzeteiben azt tapasztalták, hogy a védelmi képességek és a védelmi feladatok sikeres végrehajtása nemcsak a katonákon múlik.
Az Adaptív védelem elnevezésű programra jelentkezők példát mutatnak, hogy a haza védelméből részt vállalni közös feladatunk
– írta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
Hozzátette, hogy a felhívásra sokan jelentkeztek. Az első honvédelmi felkészítésen 90 önkéntes tisztviselő vett rész.
Konkrét lépéseket fogalmaztak meg a 2024-es honvédelmi költségvetésben
Ahogy az Index beszámolt róla, Szalay-Bobrovniczky Kristóf az év elején ismertette a 2024-es honvédelmi költségvetést, amely alapján tovább folytatódhat a terület reformja, valamint a katonák megbecsülésére is több pénz jut.
A Honvédelmi Minisztérium (HM) közleményében hangsúlyozta, hogy a célok eléréséhez a honvédelmi alap idén is egy fontos garanciát jelent.
A konkrét lépésekről kiemelte:
- az idei évben jelentősen emelkedik a védelmi iparhoz kapcsolódó feladatokra szánt költségvetés. Az előirányzatok segítségével megvalósulhat az a cél, hogy a védelmi ipar szereplői önállóan is ki tudják szolgálni a haderő igényeit, erősítve ezzel a magyar gazdaságot. A haderőfejlesztés során az új eszközök beszerzése mellett kiemelt szerepet kap a védelmi innováció is.
- A rendelkezésre álló források biztosítják a Magyar Honvédség NATO-n belüli jelentősebb szerepvállalását is a nemzetközi hadgyakorlatok és a missziók keretében. Továbbá a büdzsé garanciát jelenthet a Magyarország által már teljesített, GDP-arányosan 2 százalékos védelmi költségvetés NATO-elvárásának szinten tartásában.
- Folytatódik a Magyar Honvédség toborzókampánya is, amely az eddigi számok alapján sikeresen támogatta és összhangba hozta a bővülő létszámot a modernizációval.