Hiába nő folyamatosan Orbán Viktor fizetése, mégis Gyurcsány Ferencnek lettek tíz év alatt százmilliói

orban gyurcsany vagyonnyilatkozat
2024.01.25. 06:04
Egy hét múlva teszik közzé a képviselői vagyonnyilatkozatokat, ennek előzeteseként áttekintettük, hogyan változott a jelenleg is politizáló korábbi és a jelenlegi kormányfő vagyoni helyzete tíz év alatt. Érdekes, de az ellenzéki politizálás úgy tűnik, Gyucsány Ferencnek éri meg igazán, hiszen 2014 óta jelentős mértékben gyarapodott vagyona.

Hiába változtak meg az elmúlt években a vagyonnyilatkozatokban közlendő információk, hiába lehet könnyen eltitkolni bizonyos családi birtokokat, értéktárgyakat, ingóságokat a nagy nyilvánosság előtt, még mindig közkedvelt fokmérőnek tekinthetők Magyarországon a politikusi vagyonnyilatkozatok, amelyek minden évben nagy érdeklődést váltanak ki.

Még úgy is, hogy – amint arról az Index elsőként beszámolt – ma már azt sem ismerhetjük meg, melyik politikus nősült újra, vagy hány gyermekével lakik még egy fedél alatt.

Kapcsolódó
Mostantól nem tudhatjuk, hogy Dobrev Klára Gyurcsány Ferenc felesége-e

Mostantól nem tudhatjuk, hogy Dobrev Klára Gyurcsány Ferenc felesége-e

Legalábbis a képviselői vagyonnyilatkozatokból már biztosan nem derülhet ki.

Az országgyűlési képviselőknek és a kormánytagoknak az aktuális vagyoni helyzetükről január 31-ig kell nyilatkozatot tenniük, ezeket pedig már aznap éjjel, illetve a parlament.hu oldalán éjféltől teszik közzé. Ahogyan minden évben, így az Index ezúttal is már a közzététel pillanatától elemzi majd a dokumentumokat és több cikket is várhatnak majd olvasóink.

A jövő heti dátum előtt viszont érdekességként áttekintettük a volt és a jelenlegi miniszterelnök tavalyi, illetve egy évtizeddel ezelőtti vagyonnyilatkozait, amelyből leszűrhetjük, kinek érte meg jobban a politizálás az elmúlt egy évben. Az eredmény sokaknak meglepő lehet.

Eltűnt Orbán földje

Orbán Viktornak már 2014-ben is megvolt a 2002-ben vásárolt, feleségével közös XII. kerületi családi háza, mint ahogyan a felcsúti 63 négyzetméteres lakóháza, illetve az ahhoz tartozó telek. Ugyanakkor 2014-ben még volt neki egy másik jelentős, több mint ötezer négyzetméteres földje, amit ötven évre ingyenesen átengedett használatra a Felcsúti Utánpótlás Nevelésért Alapítványnak.

Ez azóta már kikerült a vagyonnyilatkozatából, mint 2017-ben kiderült: végleg átengedte azt az alapítványnak.

Gyurcsány Ferencnek még ennyit sem változott az ingatlanhelyzete 2014 és 2023 között, ugyanúgy megvan ötven négyzetméteres pápai lakása és feleségével közös, 267 négyzetméteres kötcsei családi háza. Autója és nagyobb értékű ingósága neki sincs, akárcsak a miniszterelnöknek.

Gyarapodó számlák

Orbán Viktornak 2014-ben mindössze 781 ezer forint volt a feleségével közös bankszámláján, viszont még bőven volt hátra a hiteléből: a 20 millió forintnyi jelzáloghitelből még 9 millió 10 ezer forintot kellett törlesztenie. Ez 2023-ra alaposan megváltozott: a számláján már csaknem 14 millió forintra duzzadt a megtakarítása, hitele pedig 2022-re lejárt. A vagyongyarapodásra az lehet a válasz, hogy miniszterelnöki és képviselői fizetése is jelentősen megnőtt az elmúlt egy évtizedben: 2022-ben már 1,3 millió forint volt a képviselő javadalmazás, a miniszterelnöki fizetés pedig megközelítette a 4,9 millió forintot.

Kapcsolódó

A miniszterelnöknek 2014-ben még volt egy laptopja is, amelynek értéke akkor 388 633 forint volt.

Bedurrant értékpapírpakett

2014-ben Gyurcsány is feltüntetett egy ugyanilyen értékű laptopot, illetve mellé egy 62 ezer forintos mobiltelefont is. Ezen felül volt másfél millió forintnyi megtakarítása, több mint 67 millió forintnyi hitele a kötcsei házra, jövedelemként pedig az Altus Befektetési Zrt.-ből származó csaknem 69 millió forintnyi osztalékelőlegét is feltüntette.

Ennél már érdekesebb volt a tavaly leadott vagyonnyilatkozata, amely szerint értékpapírból igencsak szép pakettet tudhat magáénak a Demokratikus Koalíció elnöke: 461 millió forintnyi csomagot birtokol (ami több mint 120 millióval kevesebb egyébként, mint egy évvel azelőtt). Számláiról nem közölt adatot, de azt feltüntette, hogy lakásvásárlás foglalójaként 631,7 millió forintot fizetett ki, mint ahogy megvolt még kötcsei hitele (ez 58,9 millió forint volt tavaly), illetve akkor még volt 293,6 millió forintnyi értékpapír fedezetű hitele is.

Kapcsolódó
Gyurcsány Ferenc kölcsönt adott, Gelencsér Ferenc kriptovalutázik

Gyurcsány Ferenc kölcsönt adott, Gelencsér Ferenc kriptovalutázik

Itt vannak a számok, ilyen az ellenzéki vezetők vagyoni helyzete.

Ugyanakkor Gyurcsánynak is tartozott valaki: 13 millió forintnyi kölcsönt adott egy magánszemélynek.

Az Altusban még 2022-ben is tulajdonos volt, de osztalékjövedelmét már nem kellett feltüntetnie pontosan, mindössze annyit jelölt be, hogy havi bruttó 1 és 5 millió forint közötti jövedelme származik a cégből tulajdonosként.

Ezek alapján kijelenthető, hogy Gyurcsány Ferencnek – legalábbis anyagilag – biztosan jobban megérte az elmúlt tíz év ellenzéki politizálása, mint Orbán Viktornak a kormány vezetése. Az pedig, hogy kinek hogyan sikerült a tavalyi „nehéz év”, jövő héten kiderül.

(Borítókép: Kolumbán Kitti / Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Orbán Viktor két szóval intézte el a Pride kérdését

Orbán Viktor két szóval intézte el a Pride kérdését

Rövid, de lényegre törő volt a miniszterelnök.

február 27., 14:01

  • Belföld
Össztüzet zúdít a főispán Karácsony Gergelyre, még per is lehet belőle

Össztüzet zúdít a főispán Karácsony Gergelyre, még per is lehet belőle

A főpolgármester szabadságolása is szóba került.

február 27., 15:09

  • Belföld
Gulyás Gergely: Kormánybiztost nevezünk ki a nyugati világ legnagyobb korrupciós botrányának kivizsgálására

Gulyás Gergely: Kormánybiztost nevezünk ki a nyugati világ legnagyobb korrupciós botrányának kivizsgálására

Elszálló élelmiszerárak, Pride, szja-mentesség, adó-visszatérítés, jövő évi költségvetés – ilyen volt a Kormányinfó.

február 27., 12:42

  • Címlapon
A Fidesznek egyértelmű érdeke, hogy a Tisza Pártot állásfoglalásra kényszerítse

A Fidesznek egyértelmű érdeke, hogy a Tisza Pártot állásfoglalásra kényszerítse

A politikai elemző szerint a Tisza Párt elnöke a saját szavazótábora miatt kényszerül egyensúlyozásra.

3 órája

  • Címlapon
Rendkívüli csúcstalálkozó veszi kezdetét, amelyen Orbán Viktor lehet az egyik főszereplő

Rendkívüli csúcstalálkozó veszi kezdetét, amelyen Orbán Viktor lehet az egyik főszereplő

Nagy csaták várhatóak Brüsszelben csütörtökön.

2 órája

  • Belföld
Szentmisét mutatnak be a magyar püspökök Ferenc pápáért

Szentmisét mutatnak be a magyar püspökök Ferenc pápáért

Erdő Péter vezetésével imádkoznak a főpásztorok.

február 27., 13:44

  • Belföld
Pride-ügyben üzentek Orbán Viktornak, Gulyás Gergelynek és Lázár Jánosnak

Pride-ügyben üzentek Orbán Viktornak, Gulyás Gergelynek és Lázár Jánosnak

Kijelentették: az egyenjogúsági mozgalmak mindig győznek.

február 27., 15:05

  • Belföld
Kiderült, hogyan módosul a járóbeteg-szakellátás időpontfoglalási rendszere

Kiderült, hogyan módosul a járóbeteg-szakellátás időpontfoglalási rendszere

A kormány hatékonyabb működésre törekszik.

8 perce

  • Belföld
Mérő Vera megkérdőjelezte, hogy a lúgos orvos ügyében eljáró bíró saját belátása szerint döntött

Mérő Vera megkérdőjelezte, hogy a lúgos orvos ügyében eljáró bíró saját belátása szerint döntött

Az aktivista szerint az ügy gumicsontként is szolgálhat a kormányzat számára.

február 27., 06:13

  • Címlapon
Év végén nyitja kapuit Budapest új bevásárlóközpontja

Év végén nyitja kapuit Budapest új bevásárlóközpontja

Átfogó városfejlesztési projekt részeként valósul meg a főváros negyedik legnépesebb kerületében.

3 órája

  • Címlapon
Tömegek vonultak utcára Pozsonyban a magyar fiatalt ért késes támadás miatt

Tömegek vonultak utcára Pozsonyban a magyar fiatalt ért késes támadás miatt

Átsétáltak a Duna másik oldalára, majd vissza, jelezve, hogy nem lehet megfélemlíteni őket.

49 perce

  • Belföld
Kiszivárgott egy kórházigazgató levele, politikai haszonszerzésről beszél

Kiszivárgott egy kórházigazgató levele, politikai haszonszerzésről beszél

Vannak, akik szerint a betegek veszélyben vannak.

február 27., 16:11

  • Címlapon
Elkezdték szórni a pénzt a magyarok

Elkezdték szórni a pénzt a magyarok

Fordulópont van a boltoknál.

15 perce

  • Belföld
Tartós esővel rúgja ránk az ajtót a csütörtök

Tartós esővel rúgja ránk az ajtót a csütörtök

A következő 24-36 órában nagy mennyiségű csapadékra lehet számítani.

február 27., 05:52

  • Belföld
Tovább romlott a levegő minősége az országban

Tovább romlott a levegő minősége az országban

Több városban a levegőhigiénés index legrosszabb fokozatát kellett megállapítani.

február 27., 12:28

  • Címlapon
Kilenc éve fennáll, de újra meghosszabbították a válsághelyzetet

Kilenc éve fennáll, de újra meghosszabbították a válsághelyzetet

Szeptember 6-ig biztosan érvényben lesz.

1 órája

  • Címlapon
Szoboszlai Dominik volt a Liverpool legjobb mezőnyjátékosa, térdig lefutotta a lábát

Szoboszlai Dominik volt a Liverpool legjobb mezőnyjátékosa, térdig lefutotta a lábát

Videón, ahogy válogatottunk csapatkapitánya blokkolja Barcola gólba tartó lövését.

3 órája

  • Belföld
Megnyitja kapuit Magyarországon az élményközpont, amelyhez hasonló Közép-Európában sincs

Megnyitja kapuit Magyarországon az élményközpont, amelyhez hasonló Közép-Európában sincs

A Star Wars világát idézi meg a technológia, íme a jövő első fejezete.

február 27., 16:28

  • Belföld
Lázár János a Pride mihamarabbi betiltását szeretné

Lázár János a Pride mihamarabbi betiltását szeretné

A miniszter szerint a felvonulás megbotránkoztató és provokál.

február 27., 08:55

  • Belföld
Gulyás Gergely szerint Magyarország liberális, Brüsszel pedig illiberális

Gulyás Gergely szerint Magyarország liberális, Brüsszel pedig illiberális

Donald Trump budapesti látogatásáról is beszélt a miniszter.

február 27., 07:41

  • Belföld
Nem tudják hol elhelyezni, ezért egyik kórházból a másikba költöztetik az elhagyott kisbabákat

Nem tudják hol elhelyezni, ezért egyik kórházból a másikba költöztetik az elhagyott kisbabákat

Több száz árva van bennragadva valamelyik egészségügyi intézményben.

február 27., 10:31

  • Belföld
Navracsics Tibor bejelentette, hogy készül az új törvény a népességmozgás szabályozására

Navracsics Tibor bejelentette, hogy készül az új törvény a népességmozgás szabályozására

A miniszter szerint a települések maguk dönthetnének a beköltözőkről.

február 27., 08:24

  • Belföld
Reagált a Mol az Indexnek: izolációs fallal kell megállítani az olajszennyeződést Gárdonyban

Reagált a Mol az Indexnek: izolációs fallal kell megállítani az olajszennyeződést Gárdonyban

Egyes helyeken 27 méteres falat kell építeni.

február 27., 07:32

  • Belföld
Meghalt egy gyermek, miután nem kapott helyi ellátást Kalocsán

Meghalt egy gyermek, miután nem kapott helyi ellátást Kalocsán

Az Országos Kórházi Főigazgatóság szerint a kalocsai kórháznak nincs köze a beteg ellátásához.

február 27., 13:53

  • Címlapon
A Liverpool legendája a PSG vereségéről: Ez volt a futballtörténelem egyik legnagyobb rablása

A Liverpool legendája a PSG vereségéről: Ez volt a futballtörténelem egyik legnagyobb rablása

A korábbi bekk azt mondta a stúdióban, hogy nem akart hinni a szemének.

42 perce

  • Címlapon
Idén még nem történt ilyen az időjárással, ránk rúgja az ajtót a tavasz

Idén még nem történt ilyen az időjárással, ránk rúgja az ajtót a tavasz

Országszerte zavartalan napsütésre lehet számítani.

3 órája