Összeállt az Orbán–Fico-tandem, de még nem biztos, hogy ugyanabba az irányba tekernek

D KOS20240116010
2024.01.26. 16:20
Nem érhette váratlanul, mégis kellemetlen lehetett a kijevi vezetés számára a múlt heti budapesti találkozó, melynek során a régi-új szlovák kormányfő, Robert Fico Orbán Viktor miniszterelnökhöz látogatott. Bár konkrét megállapodásokról nem esett szó, már maga a találkozó is elég volt ahhoz, hogy kívülről úgy tűnjön: összeállt az Orbán–Fico-tandem. Már csak az a kérdés, hogy ez tettekben is megnyilvánul-e, vagy csak üzenetekben.

Nem lehetett túl boldog Volodimir Zelenszkij ukrán elnök múlt kedden, amikor Robert Fico, Szlovákia miniszterelnöke Budapestre érkezett, hogy Orbán Viktorral találkozzon. A magyar és a szlovák kormányfő is már régóta „bögyében lehet” a kijevi vezetésnek, hiszen az unión belül kvázi Magyarország az egyetlen, amely nem szavaz meg minden Ukrajnának szánt támogatást gondolkodás nélkül, illetve Szlovákia az, amely élesen kritizálja a háború elhúzódása miatt az ukrán vezetést is. Előbbire jó példa volt tavaly decemberben, amikor nemzetközi diplomáciában merőben új megoldást alkalmazva sikerült összehozni mégis az európai egységet: Olaf Scholz német kancellár kérésére kávézni küldték ki a teremből Orbán Viktort.

Ez a húzás végül mindenkinek megfelelő volt, bár már akkor közölték európai vezetők, hogy a jövőben nem terveznek túl sokszor élni ezzel a lehetőséggel. Ez pedig különösen akkor lehet igaz, ha már nem egy, hanem rögtön két vezetőt kell kiküldeni „kávézni”.

Halálos fenyegetések

Márpedig a múlt heti találkozó után sokan ettől tartanak, főleg Kijevben, hiszen Robert Fico jelentős támogatásra tett ígéretet Budapesten Magyarország és a magyar kormány felé. Mint azon az eseményen is elhangzott: Magyarország és Szlovákia érdekei „legalább 99 százalékban egy irányba mutatnak”. Ez természetesen még nem jelent azonnali dupla vétót az ukrán támogatás kérdésében, de mindenesetre nem árt figyelni a helyzet alakulására. Ukrajnai sajtóhírek szerint Kijev is emiatt üthetett meg az elmúlt hetekben barátságosabb hangot Magyarországgal szemben, és kezdődhetett el a kétoldalú találkozók szervezése, amelynek csúcspontjaként Orbán és Zelenszkij is asztalhoz ülne. Már amennyiben sikerül az első fontosabb eseményt összehozni jövő héten, amely kisebb léket kapott kedden, miután kiderült: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek halálos fenyegetéseket küldtek.

Mint ismert, a tárcavezető január 29-én találkozik Ungváron ukrán kollégájával, Dmitro Kulebával. Kedden számolt be az Index arról, hogy a találkozó közeledtével a Külgazdasági és Külügyminisztérium ukrajnai képviseletei egy ukrán nyelven íródott e-mailt kaptak, amelyben életveszélyesen megfenyegették Szijjártó Pétert.

Az üzenetben azt írták: „Magyarok, gyűlöljük a kormányotokat, amely továbbra is mindent megtesz azért, hogy elveszítsük a háborút. Azt hiszitek, hogy a miniszteretek az Ukrajna elleni támadások után csak úgy eljön hozzánk?”

Ezek tekintetében tehát újabb akadály lehet a békés megegyezés útján.

Jövő héten jön a csúcs

A Szijjártó–Kuleba-találkozó ráadásul néhány nappal a rendkívül fontos következő EU-csúcs előtt jön létre. Ezen a csúcson pedig tényleg összeállhat az Orbán–Fico-tandem, más kérdés, hogy egy irányba tekernek-e majd. Nagy Attila Tibor politikai elemző az Indexnek elmondta, úgy véli: már nem túlzás Orbán Viktor és Robert Fico közötti politikai szövetségről beszélni.

„Ez a szövetség véd- és dacszövetség annyiban, hogy megakadályozza, hogy akár Szlovákiától, akár Magyarországtól elvegyék a szavazati jogot az Európai Unióban. Ám ez a veszély egyik állam esetében sem közvetlen: Szlovákia ellen jelenleg nem folyik 7. cikk szerinti eljárás, Magyarország ellen ugyan igen, de meglehetősen vontatottan halad, olyannyira, hogy néhány napja az Európai Parlament külön kifogásolta is ennek az eljárásnak a lassúságát. Ugyanakkor Fico ismételt hatalomra jutása óta megszaporodtak a külföldi bírálatok az új szlovák kormány demokráciához, korrupció elleni harchoz való hozzáállása miatt, vagyis a szlovák kormányfőnek jól jön a magyar kormányfő támogatása az európai színtéren” – foglalta össze Nagy Attila Tibor, aki szerint ez a szövetség azonban nem jelenti azt, hogy mindig mindenben egyformán fognak szavazni, hiszen a decemberi EU-csúcson sem ez történt: Fico hangosan nem ellenezte az Ukrajnával folytatott tárgyalások megkezdését.

Az elemző szerint általában véve is igaz, hogy Fico egyelőre kerüli a nyílt konfrontációt Brüsszellel, illetve az Európai Bizottsággal.

„Abban érdekelt, hogy Szlovákia továbbra is megkapja a kohéziós és helyreállítási alapok pénzeit, és ez az állapot egyáltalán nem magától értetődő. Láthattuk az elmúlt másfél évben, hogy az Európai Bizottságnak komoly eszközei – pénzfelfüggesztés, bírság kezdeményezése – vannak a renitens tagállamokkal (Lengyelország, Magyarország) szemben. A szlovák kormány számára ez intő jel kell hogy legyen” – tette hozzá Nagy.

Prága még beleszólhat

Ezek után tehát jó kérdés, hogy jövő héten milyen döntés születik, és esetleg létrejön-e egy közös magyar–szlovák vétó. Orbán Viktor ugyanis továbbra is hajlik Ukrajna támogatására, ám ezt semmiképp sem közös hitellel tenné, erről már többször is nyilatkozott. Ha ez ismét terítékre kerül, akkor újból lehet konfliktusokra számítani.

Kérdés, hogy a múlt heti kinyilatkoztatása után Fico milyen mellszélességgel áll majd ki egy esetleges újabb magyar blokk mellett.

A szlovák kormányfőt ugyanis Nagy Attila Tibor szerint több tényező is óvatosságra inti: szavazati súlya is kisebb az Európai Unióban, az eurózóna tagjaként még komolyabb elvárás létezik Szlovákiával szemben a költségvetésének, pénzügyeinek rendben tartását illetően, illetve belpolitikailag is jóval szűkebb Fico mozgástere, hiszen kormányának csak úgy van feles többsége a szlovák törvényhozásban, hogy három párt alkot kormánykoalíciót, és amennyiben Fico nem akar gyorsan megbukni, tekintettel kell lennie a koalíciós partnerei igényeire is. Ezeken felül, és ez pedig talán a legfontosabb: Ficónak figyelemmel kell lennie a Csehországgal való kapcsolatokra is, amelyek hagyományosan kiemelkedően fontosak Szlovákia számára.

Mindenesetre február elején Brüsszelben eldől, mire is lehet számítani majd ettől a szövetségtől.

(Borítókép: Orbán Viktor (j) és Robert Fico szlovák kormányfő (b) közös sajtótájékoztatója a Karmelita kolostorban 2024. január 16-án. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)