Megmentették egy férfi életét a Széll Kálmán téren
A Széll Kálmán téren esett össze egy 40 év körüli férfi csütörtökön – írta Facebook-bejegyzésében az Országos Mentőszolgálat.
Többen is a férfi segítségére siettek, köztük egy szabadnapos orvos is, aki megvizsgálta őt.
Megállapította, hogy a férfi nem lélegzik, majd megkezdte az újraélesztését.
A mentők perceken belül a helyszínre értek, és emelt szinten folytatták az életmentést. A Széll Kálmán téren rengetegen figyelték aggódva az eseményeket.
Az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek, és a férfit stabil állapotban szállíthatták kórházba.
Ahogy az Index is beszámolt róla, január közepén egy Óbudán található bevásárlóközpontban esett össze egy 60 év körüli férfi. A mentősök a hosszas újraélesztési kísérlet ellenére sem tudták megmenteni az életét.