Százezreknek adott kegyelmet a holdújév alkalmából a dél-koreai elnök
A kegyelemben részesültek között van Kim Gvandzsin volt védelmi miniszter és Kim Gicsun, a korrupciós vádak miatt megbuktatott Pak Günhje korábbi elnök volt kabinetfőnöke is, továbbá vállalatvezetők, sofőrök, vendéglátóipari dolgozók, halászok, illetve utasszállítók és fuvarozók is.
Az elnök elmondta, hogy amikor a kegyelemben részesülők listájáról döntöttek, akkor az ország gazdasági fellendítését helyezték előtérbe.
„A kormány továbbra is lépéseket fog tenni a mindennapi gazdasági tevékenységek megsegítéséért” – jelentette ki Jun az elnöki hivatalban tartott megbeszélésen.
A bevett procedúra során a kegyelmeket az igazságügyi minisztérium vizsgálja felül, ezután a kabinetnek továbbítja megvitatásra, majd utolsó lépésként az elnök véglegesíti a folyamatot.
Itthon Novák Katalin kegyelmi döntése verte ki a biztosítékot
Mint ismert, az elmúlt napokban itthon is a kegyelmi döntésekről szóltak a hírek, méghozzá amiatt, mert Novák Katalin kegyelmet adott egy elítélt pedofil bűnöző bűntársának. Az ügyben pártok és civilek is petíciót indítottak, az ellenzék a köztársasági elnök lemondását követeli, de pénteken tüntetés is lesz a Sándor-palota előtt. Az ügyről az államfő azt mondta:
Undorodom a pedofíliától, az egyik leggusztustalanabb, legsúlyosabb bűncselekménynek tartom.
Hozzátette ugyanakkor, hogy az elnöki kegyelmi döntések indokolása nem nyilvános, így természetes, hogy minden kegyelmi döntés felvet kérdéseket, és adott esetben ezek megválaszolatlanok maradnak.
Novák Katalin az eddigi legnagyobb kegyelemosztó, de most túllőtt a célon?
Az ellenzéki képviselők a lemondását követelték.