2024. június 14. 21:00 ÉLŐ
Németország 3
Skócia 0

Belebukhat Novák Katalin a kegyelmi ügybe?

DEBRE20231124077
2024.02.07. 07:40
Az elmúlt napokban a magyar közéletet jelentős részben Novák Katalin kegyelmi ügye tematizálta. Az ellenzéki pártok a köztársasági elnök lemondását követelik, miközben méltatlansági eljárást kezdeményeznek az államfő ellen. Cikkünkben a helyzet lehetséges politikai következményeivel foglalkozunk.

A bicskei pedofilügyben hozott kegyelmi döntése után az ellenzéki pártok Novák Katalin lemondását követelik, sőt, a Demokratikus Koalíció méltatlansági eljárást is kezdeményezett. A köztársasági elnök kedden leszögezte, hogy „az én elnökségem alatt nem volt és nem is lesz kegyelem a pedofiloknak, ez így volt ebben az esetben is”.

„Bizonyos értelemben az ő kezében van a helyzet”

Horn Gábor arra a kérdésünkre, hogy mennyit árthat a köztársasági elnök népszerűségének ez az ügy, kifejtette:

Attól függ, hogy hogyan kezeli. Bizonyos értelemben az ő kezében van a helyzet, már szombaton kiállhatott volna, hogy elmondja, tévedtünk, vagy legalább elmagyarázza a döntés okait. Ehhez képest a keddi sajtótájékoztatón adott válasza sem nyugtatott meg senkit, nem tisztázta a helyzetet. Ha Novák Katalin gyorsan nem zárja le egy magyarázattal, vagy a döntés visszavonásával az ügyet, sokat árthat neki, miközben az Igazságügyi Minisztérium és az akkori igazságügyi miniszter felelőssége is kérdéses.

A Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke úgy fogalmazott, hogy „bizonyos értelemben a Fidesznek is árthat az ügy. Varga Judit a Fidesz potenciális EP-listavezetője, és bár a kormánypárti bázis nem fog eltántorodni, de a történet aktivizálhatja az ellenzéki szavazókat. Őszinte feltárással még mindig ki lehet mászni ebből, bár nem kötelező a kegyelmi döntések indoklása, de semmi nem is tiltja, hogy elmagyarázzák az okokat. Ráadásul Novák Katalinnak már korábban is volt egy nehezen indokolható, számomra indokolhatatlan döntése a szélsőjobboldali terrorizmusügyben.”

Horn Gábor az ellenzékkel kapcsolatban kiemelte, hogy

sokan szokták kritizálni a pártokat, magam is elégedetlen vagyok a működésükkel, de most teszik a dolgukat. Abban az értelemben ebben a történetben működik a sokszínűség, hogy különböző eszközökkel mondják el, miért nem járható az az út, amin most a köztársasági elnök és a Fidesz van. Tüntetést szerveznek, plüssfigurákat visznek a Sándor-palotához, levelet írnak a pápának, eljárást kezdeményeznek, az asztalra tették Varga Judit felelősségét is. Ezek az üzenetek különböző csoportokhoz juthatnak el.

„Azt szinte kizártnak tartom, hogy a méltatlansági eljárás többséget kapjon. Láttunk már megbukni 2010 után köztársasági elnököt Schmitt Pál személyében, de azért ismerve a Fidesz működését, néhány hónappal a választások előtt nem fogják veszni hagyni az egyik fontos arcukat” – tette hozzá Horn Gábor.

„Kampányt indítottak a köztársasági elnök ellen”

Mráz Ágoston Sámuel lapunk kérdésére úgy vélekedett Novák Katalin kegyelmi ügyéről, hogy

kampányt indítottak a köztársasági elnök ellen, ez egyértelmű. A baloldali kampány azokat próbálhatja kiábrándítani, akik ellenzékiként is szimpatizálnak a köztársasági elnökkel. Egyelőre nem dőlt el, hogy ez sikerül-e, egy-két hét múlva meglátjuk.

A Nézőpont Intézet vezetője szerint a Fideszre nem jelent veszélyt az ügy: „Novák Katalin eddig is népszerű volt a kormánypárti szavazók körében, ilyen típusú kockázatot nem látok a történetben. Családbarát politikusként és elnökként ismerték meg, a korábbi kutatásainkban 60 százalék körüli volt a népszerűségi indexe, tehát a Fidesz-szavazókon túlmutat a népszerűsége.”

Mráz Ágoston Sámuel az ellenzékről elmondta, profitálni akkor tudna a helyzetből, ha a Fidesz gyengülne, de erre nem lát esélyt.

Másrészt kérdés, hogy vannak-e olyan ellenzéki szavazók, akik nem érhetők el az ellenzéki pártok számára. Jelenleg háromosztatú a politikai piac, fele kormánypárti szavazó, körülbelül 5-10 százalék közötti a jobboldali kormánykritikusok tábora, a maradék 40 százalékra pályázhatnak a baloldali pártok. Nem látom a növekedési potenciált, ahogy maguk az ellenzékiek is el szokták mondani, az a problémájuk, hogy csak a tortát osztják újra, de nem tudják növelni annak méretét

– húzta alá a politológus.

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy a Demokratikus Koalíció által kezdeményezett méltatlansági eljárás kockázatot jelent-e Novák Katalinnak. Mráz Ágoston Sámuel ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy „a kampány része, nem kell komolyan venni, ahogy Kálmán Olga levelét sem, amit a szentatyának írt. Őszintén szólva megnézném azt a levelet, de komolyra fordítva a szót: politikai kampányban rengeteg eszközt lehet használni, például plakátokat, leveleket, közjogi eljárásokat is. Az eljárást közjogi aktusként nem lehet komolyan venni, így a kampány részének kell tekinteni.”

(Borítókép: Novák Katalin 2023. november 24-én. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)