Marad az enyhe idő, de tartogat egy kis meglepetést a péntek

2024.02.09. 06:24
Egyre több lesz felettünk a felhő, és egyre több területen kell erős széllökésekkel számolni. Ugyanakkor egy tőlünk nyugatra lévő ciklon miatt még mindig enyhébb léghullámok érkeznek. A nappali hőmérséklet 13 és 19 Celsius-fok között várható.

Többnyire erősen borult időben lesz részünk, inkább csak átmeneti jelleggel vékonyodhat el a felhőzet és süthet ki a nap. Hajnalra a szélcsendesebb északi tájakon pára, köd képződhet. Gyenge eső helyenként, elsősorban az északkeleti tájakon fordulhat elő. Délután, este viszont már több tájegységünkön is előfordulhat kisebb eső. A délnyugati szelet több helyen kísérik erős, a Dunántúlon olykor viharos lökések.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 13 és 19 Celsius-fok között változik, de az északkeleti határszélen előfordulhatnak 10 Celsius-fok alatti értékek is. 

Pénteken délelőttől a Dunántúl nyugati és középső tájain előfordulhatnak időnként viharos, 60-75 km/h-s széllökések. A Hungaromet figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas, Veszprém és Zala vármegyékre. 

A hétvégén már sokkal nagyobb valószínűséggel várható csapadék, ugyanakkor szombaton még elszórtan borongós, felhős lesz a nappal, több-kevesebb napsütéssel. Vasárnap azonban már jórészt borult lesz az ég, csak a délkeleti határ közelében lehetnek felszakadozások. Éjjel és napközben összességében sok helyen eshet az eső, a Dunától keletre záporok is lesznek. 

Csak a nagyon érzékenyeknek fog fájni a feje

A Hungaromet tájékoztatása szerint bár fronthatással nem kell számolni, a légkör magasabb szintjein érkező enyhébb légtömeg miatt az időjárás-változásokra különösen érzékenyen reagálóknál akár melegfronti hatások is tapasztalhatók, mint fejfájás vagy vérnyomás-ingadozás.

Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia, pollenjelentés stb.), kattintson ide: https://index.hu/idojaras.