- Belföld
- novák katalin
- köztársasági elnök
- orbán viktor
- miniszterelnök
- balog zoltán
- kegyelem
- közvetítés
444: Orbán Viktor nem fogadta el Novák Katalin magyarázatát
További Belföld cikkek
-
Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban
- A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után
- Pénzmosás miatt emeltek vádat egy békési férfival szemben
- A tüntetés alatt állapította meg a Kúria, hogy jogtalan a rendőrség döntése a hídlezárásról
- A Főpolgármesteri Hivatalnál is tüntetők jelentek meg
Orbán Viktor semmi könyörületet nem gyakorolt Novák Katalin felett a csütörtöki bejelentésében: nem védte meg, de még a nevét és a köztársasági elnök intézményét sem említette meg. Kizárólag a jogköréről beszélt, ami körül kialakult egy vita, amelynek során a miniszterelnök szerint „egyesek kegyelmet osztanak” – értesült a 444.
A lap Orbán Viktor egyik névtelenséget kérő, közvetlen munkatársára hivatkozva azt írja, Novák Katalin stábja próbált magyarázatot adni a kegyelmi döntésre, de a forrásuk arra utalt, hogy ezt a miniszterelnök nem fogadta el, mert Orbán szerint a köztársasági elnök tartozik a nyilvánosságnak.
A forrás szerint a döntés a köztársasági elnök felelőssége, és „a miniszterelnöknek nem volt más választása, mint megvédeni méltatlan helyzetbe hozott politikai közösségét”.
Ez nem a mi dolgunk. Nem akarunk ilyen zavarokat a jövőben
– közölte Orbán Viktor munkatársa.
A köztársasági elnök és a miniszterelnök közötti közvetítésre állítólag az elnök tanácsadóját, a kormányfő egykori miniszterét és lelkészét, Balog Zoltánt is mozgósították – sikertelenül. Ezt azonban a miniszterelnök környezetéből nem erősítették meg.
Orbán Viktor részéről nincs kegyelem
Mint megírtuk, csütörtök este Orbán Viktor miniszterelnök bejelentést tett a bicskei pedofilügyben hozott köztársasági elnöki kegyelmi döntéssel összefüggésben. A miniszterelnök bejelentette: alkotmánymódosítást nyújtott be a kormány nevében, amely lehetetlenné teszi, hogy kiskorú gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmény esetén az elkövető kegyelmet kaphasson. Mint mondta, ideje rendezni ezt a kérdést.
Index - Belföld - Orbán Viktor bejelentést tett a kegyelmi ügyről, alkotmánymódosítást nyújtott be
Megszólalt a kegyelmi ügyben a miniszterelnök.
Miután végigsöpört a hír a magyar nyilvánosságon, hogy Novák Katalin elnöki kegyelemben részesítette a bicskei gyerekotthon pedofil igazgatójának bűnsegédjét, a közvélemény mellett az ellenzéki pártok is reagáltak a nagy felháborodást kiváltó ügyre, és konkrét javaslatokkal is éltek, ebben a cikkünkben összegyűjtöttük ezeket.
A kegyelmi ügy kirobbanását követően Gundel Takács Gábor műsorvezető,Lackfi János költő és Szörényi Levente zenész is bejelentette, hogy Novák Katalin kegyelmi döntése, valamint az azt övező felháborodás nyomán távozik a köztársasági elnök tanácsadó testületéből. Tomán Szabina üzletasszony nem jelentette be kilépését, de azt üzente, hogy nem lesz cinkos.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”
A kistelepülés lakói szerint szükség van a támogatásra, mivel egyre több hely zár be.
március 19., 13:47
- Belföld
Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon
A független képviselő szerint Magyar Péter receptjét már háromszor kipróbálták.
március 19., 14:09
- Belföld
Megszólalt a füstgyertya miatt rosszul lett fideszes képviselő, aggasztónak nevezte a baloldal akcióját
De azt is elmondta, hogy már jobban van.
március 19., 12:37
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
29 perce
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
2 órája
- Címlapon
A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után
Orbán Viktor szerint ezekre a helyzetekre jogi megoldást kell találni.
26 perce
- Belföld
A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból
Dönthetnek a tulajok: vagy nincs sztriptíz, vagy nem lesz klub.
március 19., 13:14
- Belföld
Bayer Zsolt a Momentum akciójáról: kib***ni őket a parlamentből a taknyukon és vérükön!
Kiakadt a jobboldali publicista.
március 19., 14:19
- Belföld
Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke
Szántó Georgina szerint a lap összevissza hazudozott Sulyok Tamásról.
március 19., 15:24
- Belföld
Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét
A korábbi helyettes veszi át Bugár Csaba helyét.
március 19., 17:23
- Címlapon
Meghalt Wachsler Tamás volt országgyűlési képviselő, a Kossuth tér megújításának irányítója
Az építész novemberben lett volna 60 éves.
3 órája
- Belföld
2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben
A kármentesítésre kötelezett MVM Next állami hátszéllel húzza az időt.
március 19., 15:50
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
- Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit
Nem véletlenül aggódott az ügynökség.
tegnap, 20:50
- Belföld
Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd
A bíróság elutasította a kereseti kérelmeiket.
március 19., 07:52
- Címlapon
Döntött az F1-es Red Bull gyengélkedő pilótájának sorsáról
A címvédőnek sem tetszett az elhatározás.
2 órája
- Címlapon
Steiner Kristóf: Nem hiszem, hogy ennek az országnak szüksége van rám
Hadházy Ákos: Követeljük, hogy ezt a mocskos törvényt visszavonják.
1 órája
- Belföld
Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után
Több mint 15 embert ápolnak már magyar kórházakban.
március 19., 12:12
- Belföld
A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon
A veszélyes tárgyakat megsemmisítették.
március 19., 10:40
- Belföld
Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból
A család eddig ingyen használta az ingatlant.
március 19., 11:46
- Belföld
Nem aratott osztatlan sikert a tiszások körében Magyar Péter barátnős posztja a Pride árnyékában
Kiakadtak a szimpatizánsok.
március 19., 09:06
- Belföld
OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára
Véleményük szerint a MOMSZ csak provokál.
március 19., 10:25
- Belföld
A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren
Kulcsár Dávid szerint megsértették a vallásszabadságát.
március 19., 11:19
- Belföld
Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt
A kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki.
március 19., 08:36
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden
A gyermekekről súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló felvételeket tárolt telefonján.
március 19., 12:48
- Belföld
Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban
A közlemény szerint az állatok törődésből vannak tartva.
6 perce
- Belföld
Metamfetamint árult egy férfi Szentesen, legalább 300 ezer forintot keresett rajta
A férfi egy vevőjének legalább 60 alkalommal értékesített a szerből.
március 19., 11:52
- Belföld
Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után
A rendőrség szerint néhányan fizikai erőszakkal léptek fel az egyenruhásokkal szemben.
március 19., 06:31
- Belföld
Két halálos tűzeset is történt kedd este
Hétfőn pedig egy gyerekek számára fenntartott melléképületben csaptak fel a lángok.
március 19., 09:01