Felmérés bizonyítja, hogy elfogyott a levegő Novák Katalin körül
További Belföld cikkek
- Leugrott egy férfi hétfő hajnalban a budapesti repülőtér galériájáról
- Egy ideig még rácsok mögött marad a „Lakatos Márk-ügy” gyanúsítottja
- Magyar Péter: Lárifári, áldatlan kutyakomédia
- Karácsony Gergely leszögezte, hogy nem hagynak magára senkit, két új helyszínen segítenek
- Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyét is elérte a madárinfluenza
Az intézet vasárnap megjelent mérése szerint a megkérdezettek 70 százaléka
egyetért azzal a kijelentéssel, hogy Novák Katalin helyes döntést hozott, amikor lemondott a köztársasági elnöki tisztségéről.
Nem csoda tehát, hogy azoknak, akik hallottak a botrányos ügyről (a megkérdezettek 85 százaléka), több mint négyötöde (83 százaléka) úgy nyilatkozott: nem értett egyet azzal, hogy K. Endre elnöki kegyelmet kapott.
Mint ismert, az ellenzék már napok óta követelte Novák Katalin és Varga Judit lemondását, miután kiderült, hogy a köztársasági elnök tavaly elnöki kegyelemben részesítette a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóhelyettesét, aki bűnsegédként vett részt pedofil bűncselekményekben, a volt igazságügyi miniszter pedig a kormány részéről ellenjegyezte azt.
Emiatt szombaton végül előbb Novák Katalin mondott le hivataláról, majd Varga Judit is bejelentette távozását a közéletből. Utóbbi lemondását egyébként a megkérdezettek 69 százaléka helyeselte.
Az ügy tanulságairól és lehetséges politikai következményeiről éppen ma délután beszélgettünk Mráz Ágoston Sámuellel, a Nézőpont Intézet vezetőjével és Nagy Attila Tibor politikai elemzővel az Index Kibeszélő című műsorának legújabb adásában: