LMP: legyenek visszavonhatók az állami kitüntetések
Az LMP felszólítja a kormányt: haladéktalanul tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az állami kitüntetések visszavonhatók legyenek a meghatározott szándékos bűncselekményért elítéltek esetében − jelentette ki az ellenzéki párt népjóléti és családügyi szakszóvivője vasárnapi, online közvetített sajtótájékoztatóján.
Hohn Krisztina azt mondta, a kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális bűncselekményekért elítélt bicskei gyermekotthon egykori igazgatójának példája mutatja, miért kell lehetővé tenni a visszavonást az elismerésre méltatlanná vált személyek esetében.
A jogszabály csak az elismerés adományozásának a módját írja elő, de nem szól a visszavonás lehetőségéről − közölte.
Jogos társadalmi felháborodást váltott ki Novák Katalin kegyelmi ügye, amelynek meg is lett a következménye
− mondta az ellenzéki párt politikusa. Hozzátette: az is jogos felháborodást vált ki, amikor olyan személy birtokol állami kitüntetést, akit jogerősen elítéltek. Ez rossz fényt vet azokra a becsületes emberekre is, akik szintén állami kitüntetésben részesültek − emelte ki.