Ismét megszólalt K. Endre, hazugságokról és aljas rágalmakról beszél

2024.02.15. 19:40

A bíróság által korábban elítélt K. Endre még néhány napja indított Facebook-oldalt „A bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettese voltam” címmel. Az első posztját (amely mostanáig az egyetlen is volt) ebben a cikkünkben foglaltuk össze.

Kapcsolódó
Nyilatkozatban védte meg Novák Katalint a kegyelemben részesített K. Endre

Nyilatkozatban védte meg Novák Katalint a kegyelemben részesített K. Endre

Szerinte politikai jellegű médiahisztéria és középkori boszorkányüldözés zajlik.

Csütörtökön ismét megosztott egy terjedelmes írást, amelyben kitért arra, hogy az előző írása után „sokan együttérzésüket fejezték ki felém, miután megismerték a tényeket”. Ezt megköszönte, majd azt írta, örül annak, hogy egyre többen ismerik meg az álláspontját.

És nem dőlnek be a keresztény irgalom fogalmát és a kegyelem intézményét nem ismerő, bosszúszomjas, istentelen gyűlölködőknek, akiknek már a két tisztességes hölgy szerintem nem indokolt lemondása sem elég

– fogalmazott K. Endre, miközben arról is írt, hogy szerinte támadói „ócska, álságos lejárató propagandával most már mindenkit besároznának”.

Visszautalt arra is, hogy a napokban nyilatkozott a Blikknek, és elmondta, hogy „magam is mélységesen elítélem a pedofíliát, sajnálom, ami történt, tanárként és tisztességes emberként is együttérzek az áldozatokkal”.

„Azt is elmondtam ebben az interjúban, hogy a volt igazgató mellett egy másik nevelő is követett el gyalázatos pedofil szexuális bűncselekményt gyerekek ellen. Őt személyesen én buktattam le és távolíttattam el az otthonból, be is ismerte szörnyű tettét, el is ítélték emiatt a volt igazgatóval együtt, de az igazgató csak 8 év letöltendő fegyházat kapott, az általam lebuktatott pedofil nevelő pedig csak másfél év felfüggesztett börtönt kapott. Ennek kétszeresét kaptam (3 év 4 hónap börtönt) letöltendő büntetésként, noha nem követettem el pedofil bűncselekményt” – fogalmazott K. Endre, aki ezután arra is kitért, miért kapott elnöki kegyelmet.

„Ráadásul másfél év börtönt leültem és a kegyelmi döntés is rajtam hagyott még közel 2 év börtönt 5 évre felfüggesztve. A kegyelemre az is okot adott, hogy a gyermekotthonból való önkéntes távozásom után az egyik oktatási intézményben, ahol már vád alatt álló testnevelő tanárként dolgoztam, ott is felléptem a szexuális zaklatás ellen: a tornaterem fiú öltözőjében egy nagyobb gyerek próbált szexuálisan zaklatni néhány nálánál fiatalabb és fizikailag gyengébb gyereket. Ügyeletes tanárként teljesítettem kötelességemet, a fiúöltöző ellenőrzése során tetten értem az elkövetőt, amiből rendőrségi ügy lett. A szülők hálájukat fejezték ki, hogy nem kellett gyermekeiknek elszenvedniük egész életükre kiható sérelmet” – írta.

Rágalmakról beszél, jogi lépésekkel fenyegetőzik

Hozzátette azt is, hogy „a kegyelmi döntés kapcsán senki nem tett semmi törvénytelent, nem kért senki semmit ezért a döntésért, nincs semmilyen rejtélyes háttéralku, nincsenek olyan háttérkapcsolataim, amelyeket most sokan emlegetnek. A feleségem benyújtott egy kérelmet, amelyben számos méltánylandó személyi körülményt felhozott mellettem, és arról is szólt, milyen kétséges bizonyítékok és kétséges eljárás alapján ítéltek el jogerősen” – írta, majd nem sokkal később azt is hozzátette, hogy

a kegyelmi ügyem kapcsán gerjesztett hisztériakampányban számtalan, a személyemet súlyosan sértő és valótlan tényállítás hangzott el, de ebből kiemelkedik a botránymédia szerepét játszó RTL Klub Házon kívül című, 2024. 02. 11-i adása, amelyben vaskos hazugságokat hangoztatva továbbra is igaztalanul bemocskolni igyekeznek engem, és rajtam keresztül azokat, akik részleges kegyelmet adtak nekem 21 másik elítélttel együtt a Ferenc pápa tavalyi látogatása alkalmával adott csoportos kegyelem keretében.

„Nemrég a Szabad Európa portálon Gál András ügyvéd valótlanul állította azt rólam a volt igazgató elleni, 2011-ben szexuális bűncselekmény gyanúja miatt indult eljárás kapcsán, hogy akkor én voltam a sértett gyermekek eseti gyámja, ebben a minőségemben tudnom kellett a volt igazgató pedofil bűntetteiről, és hátráltathattam a nyomozást. Mindez nem felel meg a valóságnak. Én akkor egyetlen gyermeknek voltam jelen egyetlen tanúmeghallgatásán eseti gyámként, akit nem befolyásoltam, ő nem állított olyat, hogy a volt igazgató pedofil bűncselekményt követett volna el, és leghatározottabban visszautasítom azt is, hogy akkor és később akadályoztam vagy hátráltattam volna a volt igazgató felelősségre vonását” – írta K. Endre, aki azzal zárta posztját: 

Ezúton üzenem a rágalmazóknak, hogy minden lejárató megnyilvánulásukat figyelemmel kísérem, a jog adta lehetőségekkel a leghatározottabban fel fogok lépni ellenük, és mindazok ellen, akik a tények ellenére elvakult vádaskodásaikat folytatják.

Novák Katalin korábbi mentora van most az ügy középpontjában

A kegyelmi ügy fókuszába a hét eleje óta Balog Zoltán református püspök került. Az egyházi vezető kedden közölte, nem mond le tisztségéről, de egy zsinatot hajlandó összehívni, ahol megtárgyalhatják, hogy az egyházban betöltött vezetői pozíciója összeegyeztethető-e a közéleti szereplésével.

Kapcsolódó
A püspök, aki nem most kért először bocsánatot

A püspök, aki nem most kért először bocsánatot

Egy református püspök rendhagyó portréja.

Úgy tudni, hogy a püspökök közül többen is arra kérték Balogot, hogy fontolja meg a lemondást, bár ezzel kapcsolatban ellentmondásos információk is napvilágot láttak már.

Az viszont biztos, hogy le nem mondása miatt Balog Zoltán most már a kormánypárti megmondóemberek célkeresztjébe is bekerült: legutóbb Bayer Zsolt írt róla kritikusan egy véleménycikkben.

Kapcsolódó
Bayer Zsolt váratlan kérdést tett fel Balog Zoltánnak

Bayer Zsolt váratlan kérdést tett fel Balog Zoltánnak

Egyre többen bírálják a református püspököt.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Börtönben ül, most emelték volna többmilliósra a fizetését Kiss Lászlónak

Börtönben ül, most emelték volna többmilliósra a fizetését Kiss Lászlónak

A képviselő-testület végül elhalasztotta a döntést.

február 6., 13:58

  • Belföld
Döntött a bíróság a halálra égett japán nő ügyében, letartóztatták az ír férfit

Döntött a bíróság a halálra égett japán nő ügyében, letartóztatták az ír férfit

Vallomást tett a törvényszéken, de nem ismerte be a tettét.

február 6., 14:53

  • Belföld
Ma tíz éve mondta ki Simicska Lajos azt a szót

Ma tíz éve mondta ki Simicska Lajos azt a szót

Így emlékszik a magyar nyilvánosság.

február 6., 15:57

  • Belföld
Kiderült, mikor tartja az évértékelő beszédét Orbán Viktor

Kiderült, mikor tartja az évértékelő beszédét Orbán Viktor

A miniszterelnök még a parlament tavaszi szezonja előtt értékeli a 2024-es évet.

február 6., 15:01

  • Belföld
Elbúcsúzik a nyilvánosságtól a nyugalmazott katolikus püspök

Elbúcsúzik a nyilvánosságtól a nyugalmazott katolikus püspök

Beer Miklós önszántából, egy idősek otthonába költözött, ahol békére lelt.

február 6., 15:11

  • Belföld
Mit tervez a kormány? – Egyre kevesebb az államilag támogatott férőhely a felsőoktatásban

Mit tervez a kormány? – Egyre kevesebb az államilag támogatott férőhely a felsőoktatásban

Négy egyetem kivételével mindenhol kevesebb hallgatót vesznek fel.

február 6., 15:26

  • Belföld
Az MNB elárulta, mi most a helyzet az ötforintosok bevonásával

Az MNB elárulta, mi most a helyzet az ötforintosok bevonásával

Donald Trump lépése után került ismét napirendre Magyarországon a kérdés.

15 perce

  • Belföld
Megjelent a kormányrendelet, zöld utat kapott a főváros, megvehetik Rákosrendezőt

Megjelent a kormányrendelet, zöld utat kapott a főváros, megvehetik Rákosrendezőt

Innentől Budapestet terheli minden kötelezettség

február 6., 14:29

  • Belföld
Győrfi Pál szerint jó szakember az a komáromi doktornő, aki vizsgálat nélkül elküldött egy bélcsavarodásos beteget

Győrfi Pál szerint jó szakember az a komáromi doktornő, aki vizsgálat nélkül elküldött egy bélcsavarodásos beteget

Az idős férfinek Szlovákiába kellett taxiznia, ahol életmentő műtétet végeztek rajta.

február 6., 15:41

  • Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.

2 órája

  • Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.

1 órája

  • Belföld
A Magyar Bírói Egyesület elnöke: Azzal, hogy demonstrálunk, a törvény adta jogunkkal élünk

A Magyar Bírói Egyesület elnöke: Azzal, hogy demonstrálunk, a törvény adta jogunkkal élünk

Gyurcsány Ferenc is reagált a „listázós” cikkre.

február 6., 13:07

  • Belföld
Lesújtott a hatóság Balázsékra, a TV2-vel szemben pedig eljárást indított

Lesújtott a hatóság Balázsékra, a TV2-vel szemben pedig eljárást indított

Az NMHH több rádiót is megbírságolt.

február 6., 13:21

  • Belföld
Tombol a járvány, egyre több az influenzás beteg

Tombol a járvány, egyre több az influenzás beteg

Friss adatokat közölt az NNGYK.

február 6., 12:58

  • Belföld
Átugrunk magyarba' wellnessezni: román nyelvtanfolyamot indítanak a makói szállodásoknak

Átugrunk magyarba' wellnessezni: román nyelvtanfolyamot indítanak a makói szállodásoknak

Megvalósulni látszik Lázár János korábbi víziója.

február 6., 17:04

  • Belföld
Tüntetést szervez szombatra a Patent Egyesület a meggyilkolt japán nő ügye miatt

Tüntetést szervez szombatra a Patent Egyesület a meggyilkolt japán nő ügye miatt

A rendszer hiányosságaira szeretnék felhívni a figyelmet.

február 6., 08:38

  • Belföld
Lázár János: Ha Rákosrendező kell a fővárosnak, viheti

Lázár János: Ha Rákosrendező kell a fővárosnak, viheti

A miniszter három pontban foglalta össze a helyzetet.

február 6., 16:40

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc: Orbán Viktor és Donald Trump a mindenki felett lebegő helikopterek

Gyurcsány Ferenc: Orbán Viktor és Donald Trump a mindenki felett lebegő helikopterek

A DK elnöke szerint nem lehet erőszakkal megváltoztatni a világot.

február 6., 11:06

  • Belföld
Elutasították Biró Ferenc kérelmét, gyanúsított marad az Integritás Hatóság elnöke

Elutasították Biró Ferenc kérelmét, gyanúsított marad az Integritás Hatóság elnöke

Továbbra is kérdéses, kezdeményezik-e az elnök elmozdítását.

február 6., 10:55

  • Belföld
A Netflix nevében támadnak a csalók, figyelmeztetést adott ki a rendőrség

A Netflix nevében támadnak a csalók, figyelmeztetést adott ki a rendőrség

Fontos információkat közöltek.

február 6., 12:12

  • Belföld
Filmforgatás miatt lezárások várhatóak a fővárosban

Filmforgatás miatt lezárások várhatóak a fővárosban

Érdemes tájékozódni, mielőtt útra kelünk.

február 6., 10:57

  • Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.

4 órája

  • Címlapon
Először szólalt meg Volodimir Zelenszkij a Trump–Putyin-telefonbeszélgetésről

Először szólalt meg Volodimir Zelenszkij a Trump–Putyin-telefonbeszélgetésről

Az ukrán elnök közölte: országa semmilyen megállapodást nem fogad el, ami nélküle születik.

3 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely: A kormány meghátrált, mini-Dubaj helyett győzött Budapest érdeke

Karácsony Gergely: A kormány meghátrált, mini-Dubaj helyett győzött Budapest érdeke

A Fővárosi Önkormányzat érvényesítette az elővásárlási jogát.

február 6., 11:41

  • Belföld
Gulyás Gergely: A kormány lemondott Rákosrendezőről, innentől Budapestet terheli minden

Gulyás Gergely: A kormány lemondott Rákosrendezőről, innentől Budapestet terheli minden

Ózd, nyugdíjasok, japán nő, ukrán lejárató kampány Orbán Viktor ellen, listázás – ilyen volt a Kormányinfó.

február 6., 12:31

  • Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy fiatal férfival szemben

Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy fiatal férfival szemben

A vádlott másoknak is továbbküldte a képeket egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül.

február 6., 12:39

Neked ajánlott