Ezúttal Bicskén.
72 találat az Indexről, és a környékéről.
november 8., 20:46
Megszólalt az ügyészség K. Endre nyomozásának ügyében
Márciusban indult újabb vizsgálat a kegyelmi botrány főszereplője ellen.
október 18., 11:30
Többen maguktól felmondtak, két főt pedig alkalmatlannak ítéltek a gyermekvédelmi dolgozók ellenőrzésekor
A Belügyminisztérium szerint az ellenőrzés nem terjed ki a szexuális szokásokra.
szeptember 28., 15:22
Balog Zoltán a kegyelmi ügyről: Ez egy lezárt történet, nem érdemes beszélni róla
K. Endréről és Novák Katalinról is nyilatkozott.
július 30., 11:06
A pedofilbotrány ellenére sokan ártatlannak tartják K. Endrét és V. Jánost Bicskén
Még a polgármester is csak „állítólagos visszaélésekről” hajlandó beszélni.
június 19., 08:39
K. Endre: Sajnálom a kegyelemadókat, hogy le kellett mondaniuk
Megszólalt a kegyelemben részesített volt igazgatóhelyettes.
június 4., 15:30
Tisza Párt: Gulyás Gergelynek még ma távoznia kell a hivatalából
A Miniszterelnökség már reagált is a vádra.
április 12., 13:35
Pert indít a DK a K. Endrének adott kegyelmi ügy miatt
Továbbra sincs tisztázva, mi állt Novák Katalin döntése mögött.
április 9., 08:38
Orbán Viktor és Pintér Sándor is megszólalt Novák Katalin kegyelmi ügyéről
A kegyelmi ügyről kérdezték a belügyminisztert.
Minden gyermeket megillet a gyermekkorhoz való jog – Gyurkó Szilviával, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány gyermekjogi tanácsadójával beszélgettünk.
március 21., 22:27
-
18+
Balog Zoltán egyetértett a Bicskei gyermekotthonban tapasztaltakról írt ombudsmani jelentéssel
A Momentum képviselője tett fel kérdést a témában.
március 20., 14:49
K. Endre ellen már nyomoztak, mégis részt vett a Real Madrid alapítványának bicskei látogatásán
A honlapra feltöltött képeken a bicskei pedofil igazgató is szerepel.
március 20., 07:55
-
18+
„Egy drogos k*rva leszel” – újabb részletek derültek ki a bicskei gyermekotthonról, megszólalt egy újabb bentlakó
Az állami gondozott lány úgy érzi, magára hagyták.
március 18., 12:31
A rendőrség elárulta, kihallgatták-e már K. Endrét az előkerült felvétel miatt
A volt igazgatóhelyettes nemrég azt kérte, mondják videóra az ártatlanságát.
március 17., 07:49
K. Endre nem először kereste fel a bicskei áldozatot
„Jött, hogy írjam le a papírra, hogy ártatlan” – mondta a fiatal.
március 14., 21:34
Terézváros lakásokat biztosít a bicskei áldozatoknak
Soproni Tamás, Terézváros polgármestere közölte a hírt.
március 13., 07:23
„Tűnjön el!” – kíméletlenül beleállt a kormánypárti újságíró K. Endrébe
Gajdics Ottó nem finomkodott.
március 12., 18:55
Balog Zoltán elismerte, súlyos hibát követett el a kegyelmi ügyben
A püspök elmondta, mi történt K. Endre elnöki kegyelme előtt.
március 12., 18:00
Újabb botrányba került K. Endre, ezúttal barátja támadt az újságírókra
A kegyelmi ügy főszereplője egy autónak is nekitolatott.
március 12., 17:03
„Rengetegszer lehetett hallani a gyerekek szájából, hogy pedofil János” – interjút adott az egyik bicskei áldozat
Elmondta, miként élte meg a gyermekotthonban töltött éveket.
március 11., 21:10
A bicskei áldozatok volt ügyvédje szerint K. Endre megúszhatja a jogi felelősségre vonást
Mint mondta: amit a volt igazgatóhelyettes tett, nem számít bűncselekménynek Magyarországon.
március 11., 16:59
A BRFK büntető eljárás keretében vizsgálja K. Endre videóra vett lépését
Ungár Péter már Polt Pétert is megkérdezte az ügyben.
március 11., 11:39
Vizsgálatot indított a rendőrség a K. Endréről megjelent videó miatt
A BRFK a feljelentés tartalmát és a riportban elhangzottakat is vizsgálja.
március 11., 07:59
Áder János: Gy. Németh Erzsébet valótlanságot állított a bicskei gyermekotthonban történtekről
A volt államfő kíváncsian várja, mit fog mondani a DK politikusa a bíróságon.
március 10., 17:57
-
18+
K. Endre az egyik bicskei áldozatot kihasználva mosná tisztára a nevét
Rejtett kamerás felvételen a találkozójuk.
március 4., 19:57
Wintermantel Zsolt: Ki kell terjeszteni a vizsgálatot a bicskei gyermekbántalmazási ügyben
A fővárosi eseti bizottság nem vizsgálná a baloldali kormányok idején történt gyermekvédelmi bejelentéseket.
március 2., 08:23
A fővárosi önkormányzat is vizsgálatot indított a bicskei pedofilbotrány miatt
Felelősségre kell vonni azokat, akik valamilyen formában bűnrészesei voltak az ügynek – közölték.
március 2., 06:19
-
18+
Újabb részleteket osztott meg a bicskei gyermekotthon egykori nevelője
Több gyermek is szexuális zaklatásról panaszkodott.
március 1., 19:05
Schiffer András: Amit látunk, az a teljes politikai osztály képmutatása
Szerinte a gyermekvédelem csak akkor fontos a politikusoknak, ha az ellenfelet lehet kritizálni vele.
március 1., 08:34
Áder János: Orbán Viktor egyszer sem befolyásolta a döntésemet kegyelmi ügyben
Eljárást indítanak Dobrev Klára ellen, aki azt állította, hogy Áder János húga érintett a pedofilbotrányban.
február 29., 13:51
A bicskei gyermekotthon volt igazgatójának feltételes szabadlábra helyezéséről tartottak meghallgatást
V. János börtönben marad, a döntést tudomásul vette.
február 29., 08:23
-
18+
Megrázó részletek derültek ki az ombudsman bicskei gyermekotthonról szóló jelentéséből
Már 2007-ben megtehették az első panaszt, amiről egy hetedikes gyerek számolt be.
február 29., 08:06
444: presbiterré nevezhették ki K. Endrét a református egyházközségben
A bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettese állítólag lemondott tisztségéről.
február 29., 07:23
Tarlós István: Hülyeség volt kitüntetést adni a bicskei gyermekotthon igazgatójának
A volt főpolgármester azt is elárulta, hogy szerinte hol hibáztak.
Több feljelentést is tesznek az ügyben.
február 23., 17:02
Megszólalt a riporter, aki elsőként tárta fel a bicskei gyermekotthonban történteket
Moskovics Judit szerint zárt világ működött az intézményben.
február 22., 19:45
Magyar Péter szerint ezt várja az ország a kormánytól
Mint írta: „sosem késő”.
február 22., 17:23
Most állítaná helyre a főváros a gyermekotthonokba vetett közbizalmat
Majdnem öt évvel azután, hogy kiderült a bicskei gyermekbántalmazás.
február 22., 16:59
Megszűnt a szerződése a Pázmányon a volt bicskei igazgató érdemeiről beszélő oktatónak
Csókay László több tantárgyat is oktatott az egyetemen.
Gál András szerint sántít a kormány által bejelentett szigorítás.
február 22., 10:28
Feltételesen szabadlábra bocsáthatják a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatóját
V. János több mint két évvel korábban hagyhatja el a fegyházat, ha a bíróság így dönt.
február 22., 09:55
Váratlan helyről kapott súlyos bírálatot Balog Zoltán
Megbotránkoztatónak nevezték a püspök viselkedését.
február 22., 09:08
Csókay László: V. János szakmailag jó igazgató volt, „tudott bánni a gyerekekkel”
A Fővárosi Önkormányzat volt osztályvezetője nyilatkozott az elítélt pedofilról.
február 22., 08:02
Facebook-oldalt indított a kegyelmi ügyet kirobbantó jogász
Inkognitóban magyarázza, hogyan talált rá és miért hozta nyilvánosságra az elnöki döntést.
február 21., 20:45
Momentum: Orbán Viktor és a bicskei pedofil igazgató korábban együtt léptek színpadra
A párt egy videót is közzétett erről.
február 20., 18:52
Balog Zoltánnak már 2012-ben jelezte az ombudsman, hogy mi történt a bicskei gyermekotthonban
Ennek ellenére az igazgató a későbbiekben még kitüntetést is kapott.
február 20., 18:26
Novák Katalin a kegyelemben részesített K. Endre szülőfalujában nyaralt
A Sándor-palota is reagált az ügyre.
február 19., 13:03
Magyar Péter ismét beleállt a kormányba
február 18., 12:45
A Kossuth rádióban kért bocsánatot a bántalmazott gyermekektől az evangélikus elnök-püspök
Szerinte a bántalmazottak már fittyet hánynak a papolásukra.
február 17., 16:23
Tarlós István: Karácsony egy menekülő róka, aki mindenkit hülyének néz
Szerinte a főpolgármester a pedofilbotrányból próbál hasznot húzni.
február 17., 09:39
Tarlós István volt helyettese elmagyarázta, miért tüntették ki a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatóját
Szentkirályi Alexandra indoklása is hasonló volt a díj átadásával kapcsolatban.
február 16., 18:59
Eltűnt K. Endre Facebook-oldala
Csütörtökön még hazugságokról és rágalmakról írt bejegyzést.
február 16., 11:54
Közös nyilatkozatot adtak ki a szexuális zaklatás áldozatai
Sokukban fájdalmas emlékeket ébresztettek az elmúlt időszak eseményei.
február 16., 08:44
A DK Pintér Sándor meghallgatását kezdeményezi a Népjóléti Bizottságban
A párt szerint kérdőre kell vonni a belügyminisztert.
február 16., 08:40
Karácsony Gergely: A főváros fideszes vezetői megmenthették volna a pedofilbotrány áldozatait
A főpolgármester szerint felháborító a helyzet.
február 15., 19:40
Ismét megszólalt K. Endre, hazugságokról és aljas rágalmakról beszél
Jogi lépésekkel fenyegetőzött az elítélt igazgatóhelyettes.
február 15., 17:02
Bayer Zsolt váratlan kérdést tett fel Balog Zoltánnak
Egyre többen bírálják a református püspököt.
Már érthető, miért alakult ki vita ezek körül.
február 14., 10:40
Karácsony Gergely azonnali vizsgálatot rendelt el a pedofil bűnöző ügyében
A főpolgármester a felelősök megnevezését ígérte.
február 14., 08:27
Osváth Zsolt szerint csak látszatintézkedések történtek a pedofilügyben
Az influenszer szerint nincs rá garancia, hogy más pedofilokat nem engedtek szabadon tavaly.