Koncepciós eljárás, ellehetetlenítési kísérlet – reagáltak a pártok az ÁSZ-jelentésre

2024.02.20. 17:10
Sorra érkeznek az ellenzéki pártok reakciói az Állami Számvevőszék kedden közzétett részjelentésére. Abban nagy az egyetértés, hogy a büntetést szándékosan a választások elé időzítették, az MSZP ugyanakkor úgy látja: ezt a fajta ellehetetlenítési kísérletet el is lehetett volna kerülni.

Mint arról korábban beszámoltunk: az Állami Számvevőszék közzétette részjelentését a 2022-ben közös listán induló hat párt kampánypénzeinek ellenőrzéséről. Az ÁSZ a Fidesz kampányköltéseit szabályszerűnek látta, míg az ellenzéki összefogásnál szabálytalanságokat talált.

Kapcsolódó

Ahogyan arra számítani lehetett, a büntetés megfizetésére kötelezett pártok a 267 oldalas részjelentést nem hagyták szó nélkül, Donáth Anna, a Momentum elnöke Facebook-oldalán azt írta:

Újabb, 520 millió forintos bírságot szabott ki az állampárt ökle, az Állami Számvevőszék az ellenzéki pártokra, köztük a Momentumra. Ez már a második súlyos bírság idén, elegánsan az önkormányzati és európai parlamenti választások elé időzítve. Indokaik ismét nevetségesek, koncepciós eljárás részeként próbálják ellehetetleníteni ellenfeleiket

– fogalmazott a politikus, aki szerint nem nehéz észrevenni az összefüggést az újabb brutális büntetés és a kormányoldal pedofilbotránya között.

Felidézte, hogy a Momentum három tüntetést is szervezett Novák Katalin, Varga Judit, majd lemondásuk után Orbán Viktor és Rogán Antal ellen.

„Február 9-én sokezres tömeg követelte tüntetésünkön az államfő lemondását, másnapi megmozdulásunk előtt pár perccel pedig mind Novák, mind Varga távoztak a közéletből. 10 nap múlva jött az értesítés a súlyos bírságról” – összegezte Donáth Anna, majd kitért arra: „a Momentum nem gazdálkodik ellopott közpénzszázmilliárdokból, mint a kormányoldal”, ehelyett a törvényes állami támogatásból, a tagdíjaikból és a támogatóik adományaiból küzdenek a rendszer ellen.

„Ezért próbálnak így elhallgattatni minket. Üzenem nekik: a Momentum 2018-ig nulla, 2018 és 2022 között pedig minimális állami támogatásból politizált. Akkor sem ijedtünk meg a feladattól, most sem fogunk” – zárta sorait.

Az MSZP bírósághoz fordul

„Az ÁSZ megállapításait nem ismerjük el, bírósági úton igyekszünk elégtételt szerezni az igazságnak” – erről az MSZP írt közleményben.

A párt álláspontja szerint egyértelműen politikai irányultságot mutat az ÁSZ döntése, az ilyen rövid idővel a választások előtt az ellenzéki pártok ellehetetlenítéséről szól.

„Ha az ellenzéki pártok együtt indulnának a választásokon, ahogy azt az MSZP javasolja, akkor az ilyen ellehetetlenítési kísérletek sikertelenek lehetnének” – fogalmaztak.

A DK reakciója az ÁSZ-bírságra

„A Demokratikus Koalíció nem kért, nem kapott és nem használt fel külföldről származó pénzügyi támogatást, ennek ellenére végeredményben közel 90 millió forintos ÁSZ-bírságra számíthatunk” – kezdte közleményét a DK, amely szerint „teljesen nyilvánvaló, hogy az Orbán-rendszer ökleként eljáró Állami Számvevőszék” célja az elhallgattatás volt.

Ez nem fog sikerülni, Magyarország legnagyobb ellenzéki közösségét nem lehet elhallgattatni, más fából faragtak minket

– írta párt, hozzátéve, hogy minden lehetséges jogi lépést megtesznek, első körben felszólítják a Magyar Államkincstárt, hogy ne hajtsák végre az ÁSZ kérését, máskülönben pert indítanak ellenük.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll

Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll

A Kormányinfót csütörtök délelőtt 10 órakor tartják.

február 26., 15:27

  • Belföld
Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné

Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné

A miniszter azt mondta, ezzel a gyermekvédelem szempontjait akarják érvényesíteni.

február 26., 14:27

  • Belföld
Megújult Az Élet Menete Alapítvány

Megújult Az Élet Menete Alapítvány

Programjaik viszont változatlan színvonalúak maradnak.

11 perce

  • Belföld
Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt

Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt

A döntés még nem jogerős.

február 26., 15:53

  • Belföld
Mező Gábor: Ne viseljék közterületeink erkölcsi hullák és kommunisták nevét!

Mező Gábor: Ne viseljék közterületeink erkölcsi hullák és kommunisták nevét!

Az író szerint meg kell őrizni 1956-ot annak, ami.

február 26., 13:14

  • Belföld
Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző

Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző

Vallomást sem tett az ügyben.

február 26., 14:46

  • Belföld
Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt

Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt

Felülvizsgálati kérelemmel került a Kúriához az ügy.

február 26., 16:34

  • Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.

27 perce

  • Belföld
Curtisszel edukálná drogprevencióra a magyar fiatalokat a kormány

Curtisszel edukálná drogprevencióra a magyar fiatalokat a kormány

A rapper a határon túlra is ellátogat majd.

február 26., 16:57

  • Belföld
Novák Katalin egy budapesti olimpiáért lobbizott volna Párizsban

Novák Katalin egy budapesti olimpiáért lobbizott volna Párizsban

A kegyelmi botrány azonban közbeszólt.

február 26., 08:14

  • Belföld
Kovács Zoltán: Magyarország az unió egyik legkevésbé korrupt országa

Kovács Zoltán: Magyarország az unió egyik legkevésbé korrupt országa

Az államtitkár szerint a Magyar Péter-jelenség csak egy újabb kormányváltási kísérlet.

február 26., 12:59

  • Címlapon
Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban

Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban

A vállalat bemutatta a 2035-ös stratégiáját.

3 órája

  • Belföld
„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”

„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”

Újraindul a Harcosok Klubja a tüdőrákkal élőkért.

február 26., 17:46

  • Címlapon
Nem érzékeny adat, ez közpénz – Péterfalvi Attila reagált Schmidt Mária kérdésére

Nem érzékeny adat, ez közpénz – Péterfalvi Attila reagált Schmidt Mária kérdésére

A NAIH elnöke is megszólalt az adatigénylés ügyében.

33 perce

  • Belföld
Özönlenek a pályaudvarok bérbevételére vonatkozó pályázatok a MÁV-hoz, kitolják a határidőt

Özönlenek a pályaudvarok bérbevételére vonatkozó pályázatok a MÁV-hoz, kitolják a határidőt

A vasúttársaság ad még lehetőséget a hiánypótlásra.

február 26., 17:40

  • Belföld
Kunhalmi Ágnes szerint nincs rendben, hogy fizetnie kell annak, akinek ellopták a személyijét

Kunhalmi Ágnes szerint nincs rendben, hogy fizetnie kell annak, akinek ellopták a személyijét

Törvénymódosító javaslatot nyújtott be ez ellen az MSZP-s politikus.

február 26., 12:10

  • Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal

Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal

Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.

8 órája

  • Címlapon
Tarjányi Péter: A béke várat magára, Oroszország pedig még nem szólalt meg

Tarjányi Péter: A béke várat magára, Oroszország pedig még nem szólalt meg

Trump és Zelenszkij nyilvános vitája történelmi jelentőségű volt. A szakértő szerint ilyen vita szövetségesek között talán még sohasem történt.

27 perce

  • Címlapon
Továbbra is mindenki olcsóbb élelmiszerárakat szeretne: itt a kezdeti lépés

Továbbra is mindenki olcsóbb élelmiszerárakat szeretne: itt a kezdeti lépés

Fel van adva a lecke, de van hozzá rekordmértékű támogatás.

3 órája

  • Címlapon
Meghan Markle sorozata bicskanyitogatóan makulátlan, de tele van szeretettel

Meghan Markle sorozata bicskanyitogatóan makulátlan, de tele van szeretettel

A Netflixen debütált Szeretettel, Meghan betekintést enged a gazdag kaliforniai háziasszonyok életébe.

2 órája

  • Címlapon
Újabb csapás Kijevre: Donald Trump a katonai segély után a hírszerzési együttműködést is felfüggeszti

Újabb csapás Kijevre: Donald Trump a katonai segély után a hírszerzési együttműködést is felfüggeszti

A jövőben Ukrajna kénytelen lesz „részben vakon” harcolni.

5 órája

  • Címlapon
Fontos határidőre figyelmeztet a NAV

Fontos határidőre figyelmeztet a NAV

Bírságot kockáztat, aki nem figyel.

3 órája

  • Címlapon
Rendőrök vonultak ki egy budapesti gimnáziumba egy Elf Bar miatt

Rendőrök vonultak ki egy budapesti gimnáziumba egy Elf Bar miatt

A manórudat átadták a NAV-nak.

2 órája

  • Belföld
Példátlan döntést hozott a Kúria a Vinted-ügyben

Példátlan döntést hozott a Kúria a Vinted-ügyben

Az ítélet percunamit indíthat be a bankszektorban.

február 26., 08:35

  • Belföld
Kiderült, ki veszi át Havasi Bertalan feladatait Orbán Viktor mellett

Kiderült, ki veszi át Havasi Bertalan feladatait Orbán Viktor mellett

Egy, már régóta a miniszterelnök mellett dolgozó államtitkár lép a korábbi sajtófőnök helyébe.

február 26., 08:19

  • Belföld
Letöltendő börtönt kértek a bátonyterenyei kokainos gázolóra, aki magára hagyta áldozatát

Letöltendő börtönt kértek a bátonyterenyei kokainos gázolóra, aki magára hagyta áldozatát

Csaknem 30 métert repült a baleset helyszínétől.

február 26., 13:23