Novák Katalin a kegyelemben részesített K. Endre szülőfalujában nyaralt
További Belföld cikkek
-
Toroczkai László Magyar Péter kinevezettjeiről: A Jóisten óvja meg Magyarországot ezektől a kártevőktől
- „Ne keress többé!” – Németh Szilárd csalódott, kemény üzenetet küldött Ruszin-Szendi Romulusznak
- Meghalt Krupp Béla, a Népszabadság egykori fotósa
- Kizuhant egy gyermek a balatonfüredi kilátóból, mentőhelikopterrel vitték kórházba
- A DK szerint Pintér Sándornak, Rétvári Bencének és Takács Péternek is le kellene mondani a kórházi VIP-szolgáltatásokról
Mint írtuk, február elején hatalmas botrány robbant ki, miután kiderült, hogy Novák Katalin köztársasági elnök kegyelemben részesítette K. Endrét, a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóhelyettesét, akit a bíróság kényszerítésért jogerősen három év négy hónap börtönre ítélt. Az ügy miatt február 10-én Novák Katalin köztársasági elnök lemondott a hivataláról, majd Varga Judit volt igazságügyi miniszter is bejelentette, hogy visszavonul a közélettől.
Novák Katalin leköszönő köztársasági elnök tavaly nyáron a bicskei pedofilügyben érintett K. Endre szülőfalujában nyaralt – számolt be róla a Magyar Hang.
A lap egy korábbi Facebook-fotó alapján derítette ki, hogy Novák Katalin és családja több napot töltött el augusztusban a K. Endréhez köthető székelyföldi Zabolán.
Megjegyezték, hogy az egykori köztársasági elnök abban a Mikes kastélyban pihent, amelyet legalább egymilliárd forint közpénzből újítottak fel. Úgy tudják, hogy a turisták gyakran panaszkodnak, hogy szívesen meglátogatnák a kastélyt, amely jelenleg csak a szállóvendégek számára látogatható.
A Magyar Hang szerint a zabolai kastélyt működtető tulajdonosok nagyon jó kapcsolatot ápolnak K. Endre családjával.
Példaként említették, hogy az Angliából hazatérő arisztokraták korábban K. Endréék zabolai otthonában szálltak meg.
A Sándor-palota így reagált
Az erdélyi látogatással kapcsolatban a portál kérdéseket küldött a Sándor-palotának. Többek között szerették volna megtudni, hogy ki fizette Novák Katalin pihenését, találkozott-e a leköszönő köztársasági elnök K. Endre édesanyjával, és hogy szóba került-e már akkor a kegyelmi ügy.
A kérdésekre kedd délután reagált a Sándor-palota, amelyben kifejtették:
Novák Katalin 2023 augusztusában magánprogramra, családi nyaralásra utazott Zabolára, így azt saját maga finanszírozta. Sem K. Endrével, sem feleségével, sem édesanyjával az államfő nem találkozott. A családi nyaraláson nem került szóba K. Endre ügye.
Korábban arról is megjelentek hírek, hogy az elnöki kegyelem kiadása előtt pár nappal Balog Zoltán szervezhetett találkozót K. Endre felesége és Novák Katalin közt. Erre a közlésre szintén reagált a Sándor-palota.