- Belföld
- dandár fürdő
- budapest gyógyfürdői és hévizei zrt
- termálfürdő
- ferencváros
- felújítás
- árbevétel
- önkormányzati választás
- termálvíz
Még nem ért véget a Borzalmak Fürdőjének kálváriája, máris tolódott a felújítása
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Tavaly decemberben olvasóink biztatására látogattuk meg a ferencvárosi Dandár Gyógyfürdőt. A vizit negatív tapasztalatai még az olvasói levelekben leírt borzalmakat is felülmúlták, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) pedig levélben reagált a látottakra, és számos ígéretet tett a vendégek számára.
A látottak egyébként pontosan megegyeztek az olvasók által felsorolt, a Dandárban tapasztalt problémákkal:
- A koedukált öltözőben lévő zuhanyzók már több mint egy éve rosszak.
- A jéggép több mint egy éve nem üzemelt.
- Számos öltözőszekrény elromlott, amelyek közül egyet sem javítottak meg.
- A gőzfürdőnél rohadt a plafon, a falakon már burjánzott a penész.
- A női mosdó ajtaját a rozsda zabálta, miközben
- radikálisan csökkentették a szaunák nyitvatartási idejét.
- A letört zuhanykarok helyére pedig hosszú ideje nem szereltek fel újakat.
A Borzalmak Fürdőjéről szóló cikkünk megjelenése után a BGYH levelet írt szerkesztőségünknek, amelyben azt közölték, hogy a fürdő helyenkénti rossz állapota az elmúlt évtized üzemeltetési problémáira vezethető vissza, de az előző fürdővezetés megítélése helyett a jelen és a jövő feladataival akarnak foglalkozni, és az írásunkban felvetett problémák közül néhány éppen a cikk megjelenésével egyidejűleg, attól függetlenül oldódott meg, mert a karbantartási munkák minden fürdőben folyamatosan zajlanak.
Ehhez képest olvasóinktól, a Dandár törzsvendégeitől beérkezett friss tapasztalatok szerint a zuhanyzók többsége továbbra sem üzemel az intézményben, új jéggép beszerzését vagy a régi megjavítását pedig nem is tervezik. A BGYH által beígért felújítás pedig még el sem kezdődött.
Várni, vágyni, vágyakozni
A vállalat cikkünkre reagálva közölte, hogy a Dandárban több mint 100 millió forintos felújítás várható, ami a földszinten található medencék előtti területeket (zuhanyzók, mellékhelyiségek, szauna, pihenőtér) érinti, ahol a teljes burkolat felújítása mellett helyreállításra kerülnek az itt található gépészeti szerkezetek, új vízszigetelés készül, megerősítésre kerül a födém is.
Terveink szerint a Dandár fürdő még húsvét előtt megújulva, ugyanakkor továbbra is elérhető áron biztosítja szolgáltatásait vendégeink részére
– írta a BGYH az Indexnek a tavalyi év végén.
A felújításnak már javában zajlania kéne ahhoz, hogy még húsvét előtt átadhassák a megújult gyógyfürdőt. A beruházás azonban nem kezdődött el, ezért a BGYH-hoz fordultunk az okok után kutatva.
„Fürdőink forgalmát és az ez évre tervezett fejlesztéseket figyelembe véve a Dandár fürdő felújítását a nyári szezon elejére időzítjük, amikor strandjaink nyitnak. A munkálatok elvégzéséhez szükség lesz a fürdő bezárására, várhatóan hat hétre, ezen időszak alatt vendégeink strandjaink és közeli fürdőink szolgáltatásait tudják majd igénybe venni” – válaszolták arra vonatkozó kérdésünkre, hogy miért csúsznak a munkálatok.
Ahogyan decemberben írtuk, már múlt évben komolyabb felújítást készítettünk elő, mely a földszinten a medencék előtti területeket – zuhanyzók, mellékhelyiségek, szauna, pihenőtér – érinti, a teljes burkolat felújítása mellett helyreállításra kerülnek az itt található gépészeti szerkezetek, új vízszigetelés készül, megerősítésre kerül a födém is
– fűzték hozzá. Konkrét dátumokkal pár hónappal a felújítás megkezdése előtt sem tudtak szolgálni.
Csupán annyit írtak, hogy az időjárási viszonyoktól, más, a BGYH-hoz tartozó strandok nyitásától is függ, de előreláthatóan „június környékén” várható a beruházás megkezdése, ami ha minden igaz, jó hír, mert a vállalat nem az önkormányzati választások eredményétől teszi függővé a Dandár megújítását. Kíváncsian várjuk, hogy a fürdő valóban megújul-e a nyár elején.
Nem a forráshiány a probléma
A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. 2023-as üzleti eredményei rekordot döntöttek:
a bevétel várhatóan megközelíti a 23 milliárd forintot, a tervezett 19,7 milliárd forinttal szemben, és az adózás utáni eredmény is jelentősen meg fogja haladni az 5 milliárd forintot.
Ilyen bevételi adatok mellett érthető a Dandár törzsvendégeinek felháborodása, amiért egy pár százezer forintos jéggépre sem telik a fürdőben, a zuhanyzók jelentős része pedig továbbra sem üzemel. A BGYH a következő felújításokat tervezte be az idei évre:
- A több mint 15 éve zárva tartó Rác fürdő rekonstrukcióját a Fővárosi Közgyűlés 2023 őszén jóváhagyta, a beruházást a társaság saját forrásból tudja fedezni. Elvileg a felújítási tervek elkészültek, a kivitelezéshez szükséges közbeszerzési pályázat folyamatban van, várhatóan idén tavasszal elkezdik a helyreállítást.
- A Gellért fürdő rekonstrukciójának hároméves koncepciója is zöld utat kapott. A koncepciótervet készítő céget közbeszerzési eljárás keretében kiválasztották. 2024-ben elkészülnek a tervek, majd 2025-ben indulhat a kivitelezési közbeszerzés, és remélhetőleg a felújítás is. Azt tervezik, hogy a fürdő működése közben részleges lezárásokkal folynak majd a rekonstrukciós munkálatok.
- A Széchenyi fürdőben 2024-ben egymilliárd forint értékű felújítást tervez a vállalat: nagyobb és látványos változás lesz a termáloldalon a burkolat teljes cseréje a beltéri medencéknél, és a kültéren az úszómedence teljes körű felújítása.
A budapesti gyógyfürdőkről szóló riportsorozatunk korábbi részei:
A Dandár fürdőről szóló riportunkat ide kattintva olvashatja el.
A Szent Gellért Gyógyfürdőről szóló cikkünktől már csak egy gombnyomás választja el.
A Paskál fürdőről szóló riportunkat ide kattintva olvashatja el.
A Rudasról pedig ebben a cikkben írtunk.
(Borítókép: Balkányi László / We Love Budapest)