Már meg is érkezett a bejelentés a Nemzeti Nyomozó Irodához, miután Magyar Péter interjút adott
Kedden reggel közölt interjút Magyar Péterrel, Varga Judit volt igazságügyi miniszter exférjével a Telex. Tényi István úgy látja, hogy az abban elhangzottak alapján – bizonyítottság esetén – felvetődhet a tiltott adatszerzés gyanúja.
Tényi István a bejelentésben kiemelte a miniszterelnök feleségére, Lévai Anikóra, valamint Orbán Viktorra és Varga Juditra vonatkozó, Magyar Péter által tett kijelentéseket.
Tényi István a Nemzeti Nyomozó Irodától az ügy kivizsgálását, szükség esetén nyomozás megindítását, az esetleges elkövető felkutatását és a bűncselekmény gyanújának megállapítását kérte.
Tényi István volt fideszes politikus már korábban is a rendőrséghez fordult. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) megerősítette, hogy Magyar Péter ügyében több bűncselekmény miatt is nyomoznak. A jogász a feljelentésre reagálva úgy fogalmazott, hogy a nyomozással egy újabb kör indult, amellyel az ellehetetlenítését célozzák.