Szikra gyújthatja be a XIV. kerület előválasztási rakétáját

GettyImages-1389299132
2024.03.01. 16:52
Horváth Csaba, az MSZP budapesti elnöke az I., a VIII. és a XII. kerületre tekint éles csatatérkörzetként. Saját polgármesteri székéért nem aggódik, de nem kívánja megméretni magát az előválasztáson. Az állóvizet a XIV. kerületben a Szikra Mozgalom kavarhatja fel.

Ilyent még a legsötétebb autokráciákban sem szoktak csinálni, hogy úgy írnak fel jelölteket a szavazólapra, hogy maga a jelölt erről nem állít ki egy elfogadó nyilatkozatot, és nem írja alá, hogy ő maga indulni szeretne azon a választáson. Ezekkel a szavakkal kommentálta egy háttérbeszélgetésen az előválasztás elől mereven elzárkózó Horváth Csaba polgármester, hogy mit gondol Hadházy Ákos meglepő javaslatáról. Zugló országgyűlési képviselője szerint ugyanis (megegyezés híján)

az előválasztást mindenképp meg kell, és meg is fogjuk tartani. Ha addig nem lép vissza, a szavazólapokon Horváth Csaba nevének is szerepelni kell, akkor is, ha azon nem mer elindulni.

Legközelebb március 8-án ül össze a Civil Választási Bizottság (CVB), itt tekintik át a helyi egyeztetések aktuális állapotát és azt, hogy körvonalazódik-e az ellenzéki jelöltek között valamiféle megállapodás. Magyar György ügyvéd, a CVB elnöke szerint március 10-e után már nem lesznek képesek egy tisztességes előválasztás lebonyolítására, így a jelölőszervezetek az utolsó pillanatban vannak igényeik megfogalmazásával. Ezzel együtt 

Zuglóban mégiscsak várható előválasztás, mivel információink szerint Sudár Orsolya személyében a Szikra Mozgalom is polgármesterjelöltet állítana a júniusi választásra,

így vele Horváth Csaba távollétében is megmérkőzhet Rózsa András. A helyezkedés jele, hogy Sudárék már molinós tüntetést szerveztek a Rákosrendezőre tervezett maxi-Dubaj beruházás miatt.

Annak a lehetőségét Magyar György is visszautasította, hogy bárkit akarata ellenére felvegyenek az előválasztási szavazólapra. A Civilzugló Egyesület vezetője szerint viszont, ha lesz előválasztás, de azon Horváth Csaba nem vesz részt, akkor azzal kiiratkozik az ellenzéki összefogásból.

Herényi Károly, a CVB tagja korábban azt javasolta, hogy ott, ahol nagyon távol állnak a választás érdekeltjei a megegyezéstől, és az egyik fél még az előválasztást is elutasítja, legalább abban egyezzenek meg, hogy melyik közvélemény-kutató mérését tartják kölcsönösen elfogadhatónak. A közvélemény-kutató eredményeinek kiértékeléséhez a Civil Választási Bizottság nyújtana segítséget, garantálná annak objektivitását, azaz ráütné a pecsétet.

Mint ismert, Zuglóban a Momentum egykori alpolgármestere, Rózsa András felmondta Horváth Csabával az együttműködést, és Hadházy Ákosnak, illetve a Civilzugló Egyesület vezetőjének, Várnai Lászlónak a támogatásával megpróbálják megszerezni a polgármesteri széket a XIV. kerületben. Ezt a kísérletet azonban Horváth Csaba csak egy politikai ígérvénynek tartja, miközben ő már bizonyított. Véleménye szerint az ő 90 százalékos ismertsége és támogatottsága a kerületben esélyt sem ad a 20 százalékos ismertségű Rózsa Andrásnak. Az Index felvetésére, hogy ezek alapján akkor mért nem biztos egy előválasztási eredményben, azt mondta, hogy az előválasztáson 1000-1500 ember vesz csak részt, ami alig 10 százaléka a 2019-es választáson rá szavazóknak, tehát egyáltalán nem reprezentatív az előválasztás. Azt is megjegyezte, hogy a Fidesz már a 2021-es miniszterelnöki előválasztásba is vastagon beavatkozott, azaz a kritikus ponton is képes volt mozgósítani, szerinte sikerrel. Emlékeztetett, hogy lehajtott fejjel, másokkal nem beszélve, csoportosan érkeztek a nem ellenzéki sikert remélő előválasztók, szerinte ezt az aktivistahálózatot most is aktivizálnák Zuglóban, így viszont az előválasztásnak semmi értelme nincs.

A 2019-es önkormányzati választásokhoz képest összbudapesti szinten most borúlátóbban értékelte az ellenzéki kilátásokat.

Akkor egyféle jelölt és egyféle lista volt az ellenzéki oldalon, és egy közösen támogatott főpolgármester. Ehhez képes most az összefogás már csak nyomaiban emlékezetet a korábbira. A főpolgármestert csak az MSZP, a DK és a Párbeszéd támogatja, a Momentum jogilag nem (hiszen Karácsony Gergely nem szerepel a listájukon), politikai értelemben is legfeljebb kívülről. Ez arra utal, hogy csak a választás után akarnak Karácsonnyal együttműködni. Az LMP viszont egyáltalán nem áll mögötte, sőt erős alternatívát állít vele szemben.

A listás választás miatt a Kutyapárt tényezővé válhat, emiatt pedig a Fővárosi Közgyűlésben elveszhet a baloldali többség Horváth Csaba szerint, a főpolgármester ezért alkalmi egyezségek megkötésére kényszerülhet majd.

Az MSZP budapesti elnöke az I., a VIII. és a XII. kerületre tekint éles csatatérkörzetként, erre utalnak a Fidesz pénzköltései, Zuglóban pedig Rózsa András bejelentkezésével lehet a kormánypárt jelöltjének, Borbély Ádámnak keresnivalója. Horváth Csaba azonban nem aggódik, mivel úgy gondolja, hogy a kerület lakosságának 70 százalékának nem rokonszenves a Fidesz politikája.

(Borítókép: Janos Kummer / Getty Images)