Megérkeztek az Aldiba a visszaváltható italospalackok
Az áruházlánc közleményében emlékeztet: a 2024-ben indult üvegvisszaváltási rendszer bevezetésével a visszaváltási díjjal forgalomba hozott egyszer használatos PET, fém és üveg italospalackokat, illetve italosdobozokat már a visszaváltási díjjal terhelten lehet megvásárolni.
A hatályos jogszabályok értelmében a 400 négyzetméternél nagyobb eladóterű üzleteknek kötelező visszaváltó automatákat telepíteniük. A fogyasztók ezeknél adhatják le az érintett palackokat, leadáskor a visszaváltási díj a fogyasztó részére visszajár.
A most megjelent visszaváltási díjas termékek címkéjén már megtalálható a visszaváltási díjra vonatkozó logó, valamint a díj mértéke, amelynek összege a kasszánál automatikusan hozzáadódik a termék árához – adta hírül az MTI. A visszaválthatóságot a polcokon kihelyezett ártáblán külön is jelölték.
A vásárló a palackonként 50 forintos visszaváltási díjat a kiállítás helyén levásárolható kuponként kapja meg. A levásárlás mellett jótékony célra is felajánlható az összeg, a bankszámlára történő azonnali átutalás pedig – a Mohu tájékoztatása szerint – várhatóan áprilistól lesz elérhető, közölte az Aldi.