Orbán Viktor gyermekvédelmi hadjárata nem mindegyik gyermekotthont érinti

2024.03.04. 10:54
A magyar állam szigorításokat vezetett be a gyermekvédelmi területen, és március 1-től pszichológiai alkalmassági vizsgálatot rendeltek el a gyermekotthonok vezetőinél. Meleg Sándor, a Szociális Munkások Magyarországi Egyesületének elnöke azonban felhívta rá a figyelmet, hogy az egyházi fenntartású gyermekvédelmi intézmények vezetőire ez nem vonatkozik.

Mint ismert, a kegyelmi botrány után a magyar állam szigorításokat vezet be a gyermekvédelmi területen. Az első kormányrendelet már ki is jött: pszichológiai alkalmassági vizsgálatot rendelnek el a gyermekotthonok vezetőinél.

Meleg Sándor, a Szociális Munkások Magyarországi Egyesületének elnöke azonban a Népszavának úgy nyilatkozott, 

az egyházi fenntartású gyermekvédelmi intézmények vezetőire nem vonatkozik a pszichológiai alkalmassági vizsgálatról szóló új kormányrendelet. 

Azt mondta, a Magyar Közlönyben megjelent módosítás csak a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényt írta át, így az csak a közalkalmazottakra érvényes, akik a gyermekvédelmi rendszerben az állami fenntartású Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósághoz (SZGYF) tartozó intézményekben dolgoznak.

Hozzátette: a nem állami szektorra is ki lehetne terjeszteni a szabályozást, ez azonban még nem történt meg. A Népszava beszámolója szerint a tavaly nyári adatok alapján a gyermekotthonok 82 százaléka az SZGYF-hez köthető, 17 százaléka viszont egyházi, 1 százaléka pedig egyéb, nem állami fenntartásban működik.

Több feltételnek meg kell felelni

Az új rendelet szerint a gyermekotthont működtető intézmény vezetőjévé, a gyermekotthon vezetőjévé, a nevelőszülői hálózatot működtető intézmény vezetőjévé, a nevelőszülői hálózat szakmai vezetőjévé, valamint a javítóintézet igazgatójává és otthonvezetőjévé csak olyan személy nevezhető ki, aki hozzájárul egy pszichológiai alkalmassági vizsgálat elvégzéséhez, és ezen alkalmas minősítést kap.

A pszichológiai alkalmassági vizsgálaton az alábbi feltételeknek kell megfelelniük az érintetteknek:

  • kiegyensúlyozott pszichés állapot,
  • életkornak megfelelő érettség,
  • átlag feletti érzelmi-indulati kontroll,
  • átlag feletti érzelmi intelligencia,
  • átlagos pszichés terhelhetőség, stresszel való megküzdési képesség,
  • átlagos alkalmazkodási képesség,
  • átlagos teljesítménymotiváció,
  • átlagos intellektuális képességek,
  • átlagos figyelmi képességek,
  • átlag feletti szóbeli kommunikációs készségek,
  • átlagos írásbeli kommunikációs készségek,
  • átlag feletti felelősségtudat,
  • szabálykövető, fegyelmezett magatartás, amelynek keretében elvárt a vizsgálatok során való együttműködés, azok szabályainak betartása, a tesztek értékelhető kitöltése,
  • élettörténete mentes a kóros függőségektől,
  • élettörténete mentes öngyilkossági kísérlettől, öngyilkosságra utaló magatartástól,
  • élettörténete mentes a szexuális devianciáktól.

A pszichológiai alkalmasságot különböző tesztek és vizsgálatok elvégzésével és a vizsgálat eredményeinek komplex kiértékelésével a vizsgálatot végző pszichológus minősíti. A vizsgálat a Belügyminiszter, Pintér Sándor által jóváhagyott szakmai protokoll alapján történik majd, és kétévente ellenőrzik.

Ahogy azt Orbán Viktor már bejelentette, minden gyermekotthonra kiterjedő vizsgálatot rendelt el, és – mint kiderült – készül a második gyermekvédelmi törvénycsomag is, tovább szigorodnak a pedofil bűncselekményekre vonatkozó büntetési tételek.