Másfél millió magyart érint, a legtöbben mégsem tudnak róla

További Belföld cikkek
-
Távozott posztjáról a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoka
- Karácsony Gergely szerint Budapest számlája már így is mínuszban van, hiába turkál a kormány a pénztárcájában
- Szikrázva tolta maga előtt autójával az ittas sofőr az elgázolt motorost
- Ferenc pápa gyógyulásáért celebrált szentmisét Erdő Péter bíboros
- Elege lett a borsodi főispánnak a TASZ-ból, a szülők visszakapták a gyereküket
A Magyarországon néma népbetegségnek számító, mintegy 1,5 millió embert érintő idült vesebetegség (CKD) időben felismerve jól kezelhető, és súlyos szövődményeinek kialakulása megelőzhető – hívták fel a figyelmet a Magyar Nephrológiai Társaság (MNT) vezető szakorvosai a március 14-ei vese világnapja alkalmából. Az idült jelző a több mint három hónapja fennálló rendellenességre utal. A becslések alapján tíz krónikus vesebeteg közül kilenc azonban nincs tisztában azzal, hogy beteg.
A vesebetegség világszerte egyre nagyobb népegészségügyi problémát jelent, becslések szerint ma már a felnőtt lakosság 15-20 százalékát érinti, előfordulása valamivel gyakoribb a nőknél és az idősebbeknél – 65 év felett, különböző mértékben, de minden harmadik embert érint. A betegség előfordulása és a halálozásban játszott szerepe az elmúlt három évtizedben drámaian megnőtt, ami elsősorban a társadalom elöregedésével magyaráztak a szakértők. Wittmann István a Magyar Nephrológiai Társaság alelnöke elmondta: a szív- és érrendszeri halálozások kockázatát 14 szeresére növeli a vesebetegség.
Felismerhető kockázatok
A betegség kialakulásának leggyakoribb oka közé tartozik a cukorbetegség, a magasvérnyomás-betegség (hipertónia), a szívbetegség, a vesében fellépő gyulladás, a magas koleszterinszint, valamint vizeletelfolyási akadály vagy nehezítettség, például vesekövek vagy prosztataproblémák miatt.
Bizonyos gyógyszerek, például fájdalomcsillapítók tartósan és rendszeresen történő használata is vesekárosodást okozhat. Családi halmozódás is előfordulhat, vannak ugyanis örökletes vesebetegségek, ugyanakkor a családi minta is meghatározza a szerv funkciózavarához vezető életmódot
– ismertette Ladányi Erzsébet nefrológus. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kórház főorvosa arról is beszélt, hogy a rendszeres vér- és vizeletvizsgálattal lehet korai stádiumban felfedezni a vesefunkciók zavarát, ami a felsorolt rizikótényezőt jelentő krónikus betegségek esetében kiemelten fontos. A Magyar Nephrologiai Társaság elnöke arra is kitért, hogyan lehet megelőzni, valamint a betegség kialakulásának esélyét csökkenteni.
A vesebarát életmódváltásba a megfelelő étkezés, az ideális testsúly elérése éppúgy beletartozik, mint a dohányzás mellőzése
– emelte ki Ladányi Erzsébet, emellett ismertette a 2016–2020 között készült, frissen publikált országos hazai kutatást is, amely megerősíti, hogy az idült vesebetegség felismerése kulcsfontosságú a 2-es típusú cukorbetegség fennállása esetén. A cukorbetegség által okozott idült vesebetegség ugyanis a diabétesz egyik leggyakoribb mikrovaszkuláris szövődménye, a cukorbetegek 40 százalékát érinti.
Néma betegség
A szervezet egyik legfontosabb méregtelenítő szerve a vese. A vesebetegségnek a korai stádiumban általában nincsenek tünetei, ezért szokták néma betegségnek is nevezni. A vesék akkor is termelhetnek normális mennyiségű vizeletet, ha már kialakulóban van a betegség, de ilyenkor már nem mindig képesek eltávolítani a méreganyagokat a szervezetből. A szakember rámutatott, nem a termelt vizelet mennyisége, hanem a minősége számít. A tünetek általában a már előrehaladottabb fázisban jelentkeznek.
A gyengeség mellett a nehézlégzés, alvási nehézségek, gyakori éjszakai vizelés, rosszullét, fejfájás, viszketés, csontfájdalom, valamint izomgyengeség, izomgörcsök tartoznak a jellemző panaszok sorába.
„Az enyhe vagy közepesen súlyos krónikus vesebetegség néma, azaz gyakran szinte észrevehető tünetek nélkül alakul ki. Ezért sok esetben véletlenül derül ki, amikor az orvosok rutinszerű egészségügyi ellenőrzéseket, vér- vagy vizeletvizsgálatot kérnek más problémák kivizsgálására” – mondta Wittmann István egyetemi tanár, a Pécsi Tudományegyetem II. Sz. Belgyógyászati Klinikájának és Nephrológiai, Diabetológiai Centrumának vezetője, a Magyar Diabetes Társaság elnöke, a Magyar Nephrologiai Társaság alelnöke.
Hozzátette, hogy a korai felismerés nagyon fontos, hiszen előfordulhat, hogy a betegség nem okoz tüneteket, a vesekárosodás mégis hatással lehet az egészségre. Növelheti például a magasvérnyomás-betegség, a szívbetegség vagy a stroke kialakulásának az esélyét.
Sokaknál a dialízis az első kezelés
A Pécsi Tudományegyetemen csaknem 300 ezer ember laboreredményei alapján 2011–2019 között végzett felmérése megállapította, hogy az idült vesebetegségek kétharmadát nem fedezik fel. A határértékekkel összefüggésben az is kiderült, hogy az igazolt eseteknek csak a harmadát kezelték.
Mindebből az a sajnálatos tény következik, hogy az előrehaladott CKD-betegek jelentős részét, akár 30-50 százalékát úgy kezdik dializálni, hogy korábban sosem kaptak szakorvosi kezelést vagy nefrológiai ellátást
– figyelmeztetett a pécsi kutatás vezetője, Wittmann István. A világszerte akár egymilliárd embert érintő idült vesebetegség minden korosztályra kiterjedő előfordulása elsősorban a diabétesz, a magas vérnyomás, az elhízás és a világ népességének általános öregedése okozza – közölték a tanulmány készítői, hozzátéve, hogy a végstádiumú vesebetegség kialakulásának magas kockázata mellett az idült vesebetegség a kardiovaszkuláris és a teljes halálozás független kockázati tényezőjének tekinthető.
A kutatásban vizsgált krónikus vesebetegek 70,2 százaléka magas vérnyomásban, 41,5 százaléka cukorbetegségben, 20,5 százaléka szívelégtelenségben, 9 százaléka szívinfarktusban, 10 százaléka stroke-ban szenvedett.
A krónikus vesebetegség tünetei:
- véres vizelet;
- fájdalmas, gyakori vizelési inger;
- láb-, arc-, kézduzzanat;
- magas vérnyomás megjelenése;
- indokolatlan fáradtság.
A szakorvos megjegyezte, a kezelt krónikus vesebetegség száz emberből csupán kettőnél alakul veseelégtelenséggé, még kevesebb esetben lesz szükség dialízisre vagy transzplantációra.
Páratlan páros
Wittmann István ismertette, hogy a vese a szervezet szűrőrendszere, fontos szerepet játszik testünk egészséges működésében, folyamatosan, a nap 24 órájában dolgozik. Ezek a szervek a veseartériákon hozzájuk folyó vért megtisztítják a mérgező salakanyagoktól, és eltávolítják a felesleges vizet, egyensúlyban tartva a szervezet vízháztartását. A felhalmozódott folyadékfelesleg és a káros bomlástermékek, például a gyógyszerek jelentős része a vizelettel távozik. A salakanyagok és a felesleges sók eltávolításával a vesék képesek egyensúlyban tartani a szervezet vízháztartását. A vesék számos más fontos feladatot is ellátnak: termelnek többek között hormonokat, amelyek szabályozzák a vérnyomást, valamint D-vitamint, ami az egészséges csontokhoz, és erythropoietint, ami a vérképzéshez nélkülözhetetlen.
A vese kóros működése esetén felhalmozódnak a vérben a salakanyagok, a méreganyagok és a szervezetben folyadékfelesleg keletkezik. A veseelégtelenségnek két típusát különböztetik meg: az idült vesebetegséget és a heveny vesekárosodást. „Utóbbiról akkor van szó, ha a vesék hirtelen betegednek meg valamilyen károsító hatás következtében, és ez gyors beavatkozást, azonnali kezelést igényel. A vesék kis időre leállhatnak, de ezt követően részben vagy teljesen ismét működőképessé válnak” – részletezte a szakorvos. Az idült vesebetegség lassan, gyakran évek alatt kialakuló visszafordíthatatlan vesekárosodás. Ennek az oka lehet fertőzés, az immunrendszer betegsége miatt bekövetkező veseállomány-gyulladás, cukorbetegség, magasvérnyomás betegség, szívbetegség, vesekövesség vagy örökletes megbetegedés. Előrehaladott stádiumban vesepótló- vagy művese kezelésre és akár veseátültetésre is szükség lehet.
A centrumvezető nefrológus elmondta, a vesebetegségnek van gyógyszere, amivel a súlyosabb állapotromlás megelőzhető, de ehhez kulcsfontosságú a korai felismerés. A vesefunkciók zavarát a laborlelet kimutatja, az ehhez kapcsolódó vizsgálatok elvégzését évente javasolják, akár 30-40 éves kortól. Wittmann István hozzátette: eltérés esetén sűrűbb szakorvosi kontroll szükséges. A pécsi klinika kutatóorvosa lapunknak arra hívta fel a figyelmet, hogy a megelőzés még fontosabb, ennek a kulcsa pedig a megfelelő életmód kialakítása.
Ehhez öt milligrammot nem meghaladó sóbevitel, legalább három liter folyadék fogyasztása javasolt egy nap, továbbá mérsékelt zsír- és fehérjetartalmú étrend kialakítása szükséges az egészséges vesefunkciók megtartásához, a mindennapos mozgás mellett
– hangsúlyozta a professzor, hozzátéve: a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége által megalkotott Okostányér ehhez jó támpont. Arra is kitért, hogy a dohányzás mellőzésének a vese szempontjából is jelentősége van, ugyanis ebben a szervben is érszűkületet okoz, amivel az oxigénellátottsága romlik, így funkcionális zavarokhoz vezethet.
(Borítókép: stefanamer / Getty Images)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
„Édesanyámhoz közel csapódott be a rakéta, ez győzte meg, hogy hagyjuk el Ukrajnát”
Különleges történetekről számoltak be lapunknak a Magyarországra érkezők, volt, akinek aknamezőn keresztül kellett menekülnie.
február 25., 13:49
- Belföld
Lázár János fogadta Toroczkai Lászlót, és egyetértettek egy fontos kérdésben
A Mi Hazánk javaslatából születhet majd meg az új törvény.
február 25., 14:50
- Belföld
Kovács Gergely: Inkább tőlem tudjátok meg, itt járt a hivatalban Tiborcz István
Több üggyel kapcsolatban is egyeztettek.
február 25., 17:23
- Mindeközben
Cooky párja megkérdezte a kisfiait, mit szólnak a szettjéhez, de olyan kritikát kapott, hogy a fal adta a másikat
tegnap, 19:42
- Címlapon
Donald Trump: Ha valaki nem akar megegyezni, az nem lesz sokáig közöttünk
Szerinte mind Oroszország, mind az ukrán nép szeretné, ha megállapodás születne.
tegnap, 21:59
- Mindeközben
Schobert Norbi olyat alakított a farsangi buliján az ABBA egyik tagjaként, hogy nem sajnálnánk tőle az Oscar-díjat
tegnap, 18:43
- Belföld
A magyarok egy része kételkedik az új gazdasági lépésekben
A nyugdíjasok áfa-visszatérítésével és a gyerekesek szja-mentességével kapcsolatban is hasonlóan gondolkodnak.
február 25., 16:40
- Belföld
Újra terítékre kerül a 3-as metró korrupciógyanús felújítása
Gy. Német Erzsébet feljelent, Tarlós István visszaemlékezést tart.
február 25., 13:21
- Belföld
A kormány bejelentései után Magyar Péter már államcsődről beszél
Nem látja reálisnak a Fidesz terveit a Tisza Párt elnöke.
február 25., 13:25
- Belföld
Orbán Viktor Budapesten fogadja az Európai Tanács elnökét, az uniós csúcsról egyeztetnek
Rendkívüli csúcsot tartanak március elején az uniós tisztviselők részvételével.
február 25., 13:56
- Belföld
Távozott posztjáról a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoka
Pár éve még a Magyar Érdemrend lovagkereszt katonai tagozata kitüntetést vehette át.
tegnap, 21:19
- Belföld
Kubatov Gábor üzent az ősi riválisnak: Ennél még Újpest is jobbat érdemel
Jó tanácsot küldött az újpestieknek a Fidesz pártigazgatója.
február 25., 17:53
- Belföld
Úgy szóltak be Orbán Viktornak, hogy ott sem volt
Az egyik felszólalást bekiabálás akasztotta meg.
február 25., 11:29
- Belföld
Menczer Tamás: Egyetértek Magyar Péterrel!
Szóba került az LMBTQ és Csipke Józsika is.
február 25., 17:24
- Belföld
Mintegy hárommillió forintért kelt el egy Petőfi-vers
A vers ráadásul nem is Petőfi Sándor költeménye.
február 25., 06:11
- Belföld
Vitézy Dávid: Minden híreszteléssel ellentétben a főváros működik
Nem kímélte a kormányt és a BKV-t sem.
február 25., 18:08
- Belföld
A KRESZ előzési szabályain módosítana a kormány
Eddig nem tudtak velük mit kezdeni.
február 25., 11:18
- Címlapon
Donald Trump üzent Volodimir Zelenszkijnek: Amerika nem fogja ezt sokáig tűrni!
Az ukrán elnök továbbra is számít az amerikai segítségre.
tegnap, 19:12
- Címlapon
Donald Trump sejtelmes üzenetet küldött, nagy dologra készül
Közben Európa Ukrajnáról tárgyalt.
tegnap, 16:05
- Címlapon
Bild: Elfogása előtt gázpisztollyal lőtte szájba magát a mannheimi gázoló
A hatóságok szerint nem terrortámadás történt.
tegnap, 18:04
- Belföld
Kiderült, mi lesz Havasi Bertalan új feladatköre
Továbbra is Orbán Viktor munkáját segíti majd.
február 25., 17:33
- Belföld
Kihallgatták a férfit, aki puszta kézzel akarta megállítani a 4-es, 6-os villamost
Tettére eddig nem adott magyarázatot.
február 25., 12:04
- Belföld
Szekrényben bújt el egy férfi a rendőrök elől, miután kifosztotta 83 éves áldozatát
A rendőrség videóra vette az elfogást.
február 25., 10:21
- Mindeközben
Kiverte a biztosítékot Adrien Brody, olyat művelt, amit még soha nem láttunk Oscar-gálán
tegnap, 14:05
- Címlapon
Vérfürdőt rendeztek az oroszok egy ukrán gyakorlóterepen, legalább harmincan meghaltak
tegnap, 05:59
- Belföld
Honvédelmi miniszter: Pénz áll a házhoz
Szalay-Bobrovniczky Kristóf állítja, hogy hathavi fegyverpénzt kapnak a katonák.
február 25., 10:07
- Belföld
Palkovics László visszatért, már azt is tudni, milyen pozícióban
Orbán Viktor nevezte ki.
február 25., 06:41
- Belföld
Átlátszó: négy turulszobrot rendelhet a kormány majdnem 90 millió forintért
Különböző laktanyákba helyeznék majd el őket.
február 25., 07:42
- Belföld
Kiderült, mikor dönt az Országgyűlés az energiaitalokról
A KDNP javaslatát csaknem egy évvel később fogadhatják el.
február 25., 10:20
- Címlapon
Romlik Ferenc pápa állapota, nagy mennyiségű váladékot távolítottak el a tüdejéből
A katolikus egyházfő ismét lélegeztetőgépre került.
tegnap, 20:06
- Belföld
Döntött a szenátus: jogászprofesszor kerül az ELTE élére
A jelenlegi általános rektorhelyettes veszi át a vezetést augusztus elsejétől.
február 25., 06:25
- Belföld
Kiugrott az ablakon egy ember a XIX. kerületben
A környéken élők közül többen látták az esetet.
február 25., 15:50
- Címlapon
Ferenc pápa gyógyulásáért celebrált szentmisét Erdő Péter bíboros
Egy evangéliumi történeten keresztül küldte el jókívánságait.
tegnap, 19:04