Az LMP a szociális szektorban dolgozók bérének emelését sürgeti

2024.03.08. 10:48
Az LMP − Magyarország Zöld Pártja a szociális szektorban dolgozók bérének emelését és az otthon ápolás munkaviszonyként elismerését sürgeti, mert szerintük „gondoskodási válság van Magyarországon”.

Kanász-Nagy Máté, az LMP frakcióvezető-helyettese pénteki, online is követhető sajtótájékoztatóján arról beszélt, nőnap alkalmából különösen fontos felhívni a figyelmet azokra, akik másokról gondoskodnak, akár mert ez a szakmájuk, akár mert családtagjukat kell ápolniuk − adta hírül az MTI.

Kiemelte: a szociális szektorban nagyon nagy arányban dolgoznak nők, a bérezésük pedig jóval alacsonyabb, mint a nemzetgazdasági átlagbér, nem éri el a bruttó 400 ezer forintot.

Professzionálisan gondoskodni akkor lehet, hogyha ezt a szakmát megbecsülik, és ez kormányzati felelősség

− fogalmazott.    

Kanász-Nagy Máté kitért azokra is, akik beteg, fogyatékossággal élő rokonukat, családtagjukat gondozzák a mindennapokban. Ők a „nem professzionális segítők”, akiknek a munkája nagyon fontos, az állam mégsem ismeri el azt munkaként.

Az otthon ápolás is munka, amit nem 60-70-80 ezer forintos otthonápolási díjjal, hanem munkaviszonyként, legalább a minimálbért elérő fizetéssel kell elismerni – hangoztatta az ellenzéki politikus.