Feladta magát a rendőrségen a toplistás bűnözőkből álló banda utolsó tagja

2024.03.19. 09:33
Feladta magát a svájci hatóságoknak egy magyar kábítószer-kereskedő bűnszervezet utolsó szabadlábon lévő tagja. A férfi az Europol körözési toplistáján is szerepelt. A hét tagból álló bandából három embert Magyarországon, hármat pedig Spanyolországban már korábban elfogtak, most pedig az utolsó gyanúsított is rács mögé került.

Önként jelentkezett a svájci rendőrségnél B. Tamás, aki 2022 ősze óta szerepelt Európa legkeresettebb bűnözőinek listáján. A 33 éves férfi egy drogtermesztő és -terjesztő bűnszervezet utolsó szabadlábon lévő tagja volt.

A gyanúsított öt társát tavaly fogták el, míg a hatodik körözött személy február végén adta fel magát Debrecenben. B. Tamás jelentkezésével a kör most bezárult – írta a police.hu.

Mint arról azt Index is írt, a rendőrség gyanúja szerint V. Sándor István és társai – köztük B. Tamás – 2020-ban és 2021-ben Bács-Kiskun vármegyében előbb Kecelen, majd Kecskemét külterületén mintegy 300 millió forint értékű beruházással egy professzionálisan felszerelt, számítógépes rendszer által távvezérelt, több ezer kannabisz egyidejű termesztésére és feldolgozására szolgáló infrastruktúrát alakítottak ki.

Az üzemet a rendőrség 2021. május 21-én felszámolta, és 165 kilogramm kábítószert (marihuánát és kokaint) foglalt le, míg vagyonvisszaszerzési eljárásban több mint 380 millió forintnak megfelelő vagyont vontak el a bűnszervezet tagjaitól.

A nyomozóknak akkor a bűnszervezet mind a hét tagját sikerült azonosítaniuk. Közülük kettőt rövid időn belül Magyarországon el is fogtak, míg az akkor szökésben lévő öt tag ellen a Debreceni Járásbíróság európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki kábítószer-kereskedelem bűntett miatt.

A bűnszervezet tagjai 2022 októberében bekerültek az Europol Game Over (Ledöntheted őket) elnevezésű médiakampányába, majd a 2023 novemberétől indult Could you be our next hero? (Legyen Ön a következő hősünk!) médiakampányba, amelyek révén körözési adataikat az Europol honlapján és kampányában is megjelenítették.

A banda szökésben lévő öt tagjából hármat – V. Sándor István és V. Roland budapesti, valamint K. Erik Tibor algyői lakost – 2023. július 19-én a KR NNI és a spanyol Guardia Civil fogta el Spanyolországban, az Alicante tartományi Calp településen.

A banda utolsó két tagja önként jelentkezett, Cs. András február végén adta fel magát a debreceni hatóságoknál, míg B. Tamás a svájci rendőröknek adta meg magát.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Szolidaritási menetet tartott a Civil Bázis, az ukrán nagykövet megköszönte a magyar támogatást

Szolidaritási menetet tartott a Civil Bázis, az ukrán nagykövet megköszönte a magyar támogatást

A résztvevők között Fegyir Sándor ukrán nagykövet is feltűnt.

március 2., 21:29

  • Belföld
Rekord a 155 éves Városligeti Műjégpályán

Rekord a 155 éves Városligeti Műjégpályán

Mobilgát a jövő tervei között.

március 2., 20:29

  • Belföld
Földrengésszerű győzelmet aratott az ellenzék jelöltje Pápán

Földrengésszerű győzelmet aratott az ellenzék jelöltje Pápán

A szavazatok 75,4 százalékát szerezte meg Kerti Györgyi.

március 2., 21:51

  • Belföld
Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez

Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez

A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.

március 3., 05:54

  • Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést

Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést

Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.

március 3., 07:54

  • Belföld
A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem

A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem

Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.

március 3., 08:52

  • Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt

Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt

A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.

március 3., 08:57

  • Belföld
A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk

A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk

Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.

március 3., 05:54

  • Belföld
Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására

Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására

A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.

március 3., 07:06

  • Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék

Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék

Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.

4 órája

  • Belföld
Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök

Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök

Az 55 éves férfinál többféle kábítószert is találtak.

március 3., 09:00

  • Belföld
A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten

A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten

Szolidaritási menetet szerveznek a fővárosban.

március 2., 07:02

  • Belföld
Két magyar embercsempész is súlyos ítéletre számíthat, a külföldieket szabadon engedték

Két magyar embercsempész is súlyos ítéletre számíthat, a külföldieket szabadon engedték

Mind a ketten évek óta foglalkoztak bevándorlók szállításával.

március 3., 10:01

  • Címlapon
Tűzharc a Fehér Háznál, az amerikai titkosszolgálat állította meg a felfegyverzett férfit

Tűzharc a Fehér Háznál, az amerikai titkosszolgálat állította meg a felfegyverzett férfit

A lövöldözés idején Donald Trump Mar-a-Lagóban tartózkodott.

59 perce

  • Belföld
Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet

Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet

Ficzere Andreának elege van a választási időszakból és a politikai játszmákból.

március 2., 17:22

  • Belföld
Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni

Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni

Szívatott mindenkit, akit csak tudott.

március 2., 08:44

  • Címlapon
Meghalt, Monostori Attila 114-szeres válogatott vízilabdázó

Meghalt, Monostori Attila 114-szeres válogatott vízilabdázó

A sportoló 54 éves volt.

2 órája

  • Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek

Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek

Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.

március 2., 09:44

  • Belföld
USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek

USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek

A civil szervezeteknek is nekiment László András.

március 2., 14:38

  • Belföld
Szándékos mérgezés okozta a tömeges halpusztulást Tatán

Szándékos mérgezés okozta a tömeges halpusztulást Tatán

Megérkeztek a laborvizsgálatok eredményei.

március 2., 14:42

  • Belföld
Vitézy Dávid: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana

Vitézy Dávid: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana

Írt volna magának a miniszternek is, de az már korábban letiltotta őt a Facebookon.

március 2., 13:43

  • Belföld
Hiába a zokogó szülők, egy nap alatt 9 óvoda bezárásáról döntöttek

Hiába a zokogó szülők, egy nap alatt 9 óvoda bezárásáról döntöttek

Az érintett csepeliek az Indexnek elmondták véleményüket.

március 2., 13:22

  • Címlapon
Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák

Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák

Meglepetésszerű támadást indítottak Szudzsa városának visszafoglalásáért.

2 órája

  • Címlapon
Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot

Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot

Egyes források szerint az amerikai elnök már nem érzi különlegesnek az uralkodó meghívását.

6 órája

  • Címlapon
Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait

Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait

Jöhet a Nemzetközi Együttműködés Rendszere.

8 órája

  • Belföld
Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából

Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából

A számla- és nyugtaadás mellett az online pénztárgépeket és a termékeket is ellenőrzik.

március 2., 11:59

  • Belföld
Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán

Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán

A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.

március 2., 09:26

  • Címlapon
Nincs köszönet abban, hogy Kanada megpróbálja teljesíteni Donald Trump követelését

Nincs köszönet abban, hogy Kanada megpróbálja teljesíteni Donald Trump követelését

Az amerikai elnök óriási nyomás alá helyezte északi szomszédját.

1 órája