- Belföld
- mentős
- mentőszolgálat
- motoros
- pesti központi kerületi bíróság
- mentőautó
- fővárosi törvényszék
- ügyészség
- covid
Felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték a motoros halálát okozó mentőautó sofőrjét
A vádlott 2021. március 23-án megkülönböztető fény- és hangjelzést használva úgy haladt át piros lámpánál a mentőutóval az egyik kereszteződésnél, hogy nem győződött meg arról, biztosítja-e a balról érkező összes jármű az akadálytalan továbbhaladást.
Ennek következtében a zöld lámpánál a kereszteződésbe behajtó, balról érkező motoros nekiütközött a mentőautónak. Bár a motoros a megengedett legnagyobb sebességet túllépve, majdnem 80 kilométeres óránkénti sebességgel haladt, az ütközést kisebb sebességgel sem tudta volna már elkerülni, így a sértett halála ekkor is bekövetkezhetett volna.
Az ügyészség álláspontját osztva a bíróság megállapította, hogy a vádlott a riasztás során köteles lett volna a KRESZ szabályai szerint eljárni,
így „megkülönböztető fény- és hangjelzést együttesen használó gépjármű vezetője a közúti jelzéseket, rendelkezéseket figyelmen kívül hagyhatja, ha magatartásával a közlekedés biztonságát, valamint a személy- és vagyonbiztonságot nem veszélyezteti, és meggyőződött arról, hogy a közlekedés többi résztvevője az akadálytalan továbbhaladást lehetővé tette”.
Közölték azt is, hogy a vádlott a Covid-járvány miatti lezárások idején, budapesti viszonylatban néptelen utakon haladt majdnem 60 kilométeres sebességgel.
A büntetés kiszabásánál a bíróság enyhítő körülményként értékelte, hogy a büntetlen előéletű vádlott hosszú időn keresztül állt büntetőeljárás hatálya alatt.
A keddi ítélet nem jogerős, mert mind az ügyészség, mind pedig a vádlott és védője fellebbezést jelentett be ellene.
Az eljárás másodfokon a Fővárosi Törvényszéken folytatódik – tájékoztatott az MTI.