„Rendkívül fontos” – közleményt adott ki a leégett Hotel Silvanus
Mint arról az Index is írt, március 9-én, szombaton délelőtt tűz keletkezett a visegrádi Silvanus hotelben. A tűz a hotel negyedik szintjén keletkezett, amely teljesen leégett. A lángok a tetőszerkezetre is átcsaptak helyenként.
A tűz mintegy 200-300 négyzetméteres területet érintett a hotelen belül, a szállodában körülbelül 230 ember tartózkodott. Az épületből mindenkit kimenekítettek, és senki sem sérült meg.
A baleset után a hotel vezetősége közölte, terveik szerint fél éven belül teljesen felújítják az épületet, és újra megnyitják kapuikat a vendégek előtt. A szálloda most pedig azt kéri a vendégeitől, hogy tegyenek meg nekik egy szívességet, és akik a baleset előtt befizették a foglalót, ne kérjék azt vissza.
A tűzesetben megrongálódott Silvanus arra kéri Kedves Vendégeit, hogy az előlegnek befizetett pénzt ne kérjétek vissza, mert ez rendkívül fontos segítség lenne az újjáépítésben!
– írta a hotel Facebook-oldalán. Hozzátették, mivel senkit sem bocsátanak el, és nyár végére már újra szeretnék fogadni vendégeiket, nagy segítség lenne nekik, ha a már befizetett összegek megmaradnának, amelyeket később jóváírnak vendégeiknek.
A befizetett összeget az újranyitást követő foglaláskor jóváírjuk. A Te gesztusod most munkahelyeket ment meg, és hozzájárul a Silvanus újjászületéséhez!
– tette hozzá a hotel vezetősége.