Bankrablással fenyegetőzött egy férfi Debrecenben, nagy erőkkel vonultak ki a rendőrök

2024.03.25. 16:49
Nagy riadalmat okozott Debrecenben egy férfi, aki bankrablással fenyegetőzött. A rendőrség hamar elfogta az elkövetőt, aki ellen eljárás is indult.

Délelőtt 11 óra körül érkezett a bejelentés a rendőrségre egy debreceni pénzintézetből, miszerint egy férfi fenyegető kijelentéseket tett, miután arról kapott tájékoztatást, hogy nincs pénz a számláján – írta a police.hu.

A portál hozzátette: a 77 éves férfi ezután kisétált a bankból. A rendőrök ezt követően nagy erőkkel keresni kezdték a fenyegetőzőt, akit egy órán belül el is fogtak.

Akciófilmbe illő, megdöbbentő jelenetek 

Az események egyik szemtanúja a haon.hu-nak elmondta, akciófilmbe illő jelenet volt, ahogy a járőrautók nagy sebességgel hajtottak két oldalról a főutcára, majd lefékeztek a bankfiók előtt.

A környékbeli üzletek dolgozóinak egybehangzó nyilatkozata alapján összesen kilenc rendőrautó gyűlt össze a pénzintézetnél.

Pillanatok alatt megjelentek a rendőrök, aztán lezárták az utca egy részét. Nagyon sok rendőr volt, néhányan védőfelszerelésben, maga előtt tartott páncéllal helyezkedtek fedezékbe. Nagyon megdöbbentő volt

– tette hozzá az egyik helyi eladó.

A Debreceni Rendőrkapitányság nyomozói, miután elfogták a férfit, megkezdték a gyanúsítotti kihallgatását, majd garázdaság vétség miatt büntetőeljárást indítottak ellene. A hatóságok információi szerint a férfinél sem fegyver, sem ahhoz hasonló tárgy nem volt.