Borkai Zsolt azzal vádolja Dézsi Csaba győri polgármestert, hogy megütött valakit
További Belföld cikkek
-
Kiutasíthatók lesznek a kettős állampolgárok az új alaptörvény-módosítás alapján
- A Pesti Napló közölte Deák húsvéti cikkét, de náluk zajlott le az első újságírósztrájk is
- Reagált a Református Egyház, egyenértékűre cserélték az államtól kapott telket
- Trollkodásból beküldött, MI-generálta képet díjaztak Novák Előd kismama-szépségversenyén
- Március 15-től ismét megnyílik a rakpart
Borkai Zsolt, Győr korábbi polgármestere azt állítja, hogy látta egy felvételen, amint Dézsi Csaba András, Győr jelenlegi polgármestere megütött valakit. Az egész azzal kezdődött, hogy Borkai azt mondta, „erkölcsi tekintetben sem áll rosszul” Dézsivel szemben, ez pedig mind Rónai Egon, mind Gavra Gábor műsorvezetők fülét megütötte, és belekapaszkodtak a félmondatba. Úgy fogalmaztak, hogy ha Borkai esetében is előkerültek felvételek, akkor ne tartsa magában, ha van valamije a regnáló Fideszes városvezető ellen. Borkai először megpróbált kibújni a válaszadás alól, és azt mondta, hogy
a győriek nem az erkölcsiesség kérdését nézik most, hanem azt, hogy ez a város milyen állapotban van. […] Szerintem az emberek vágynak arra, hogy ez a város jól működjön
– fogalmazott a Közösen a Jövőnkért Egyesület polgármesterjelöltje az ATV Startban.
Rónai megkérdezte, hogy erkölcsi vagy politikai okokból mondott le, amelyre Borkai először az erkölcsi verziót mondta, visszakozott, majd elkezdett inkább Győrről beszélni. Krug Emília (a harmadik műsorvezető) szerint Borkai kettős mércét alkalmaz, hiszen amíg azt mondja, hogy a jachtozáson magánemberként vett részt, az emberek pedig „nem erkölcscsőszt, hanem polgármestert választanak”, a másik felet mégis erkölcstelennek tartja. Borkai szerint ha valakiről kijön egy ilyen videó, akkor az addig elvégzett munkáját az emberek elfelejtik, és kvázi „semmit nem ér, de egy nagyon jó politikai támogatási felület”.
Ekkor Borkai rátért arra, hogy ha egy
több száz fős rendezvényen a polgármester a szemtanúk láttára tettlegességig fajul…
Ekkor Rónai nekiszegezte a kérdést: „Dézsi Csaba megütött valakit?”, hiszen, ahogy a műsorvezetők is mondták, ez nagyon súlyos vád, ezt valamivel bizonyítani kéne. Borkai szerint a bizonyítás nem az ő dolga, ráadásul 300 ember látta az esetet, ennél nem kell több bizonyíték. A trió viszont nem engedte el a kérdést, Krug szerint ők hárman és a nézők nagy része sem volt ott, úgyhogy kéri Borkait, fejtse ki az esetet.
„Ma áll olyan szinten akár a sajtó, akár a média, akár az ellenzéki pártok, akik most elindulnak, hogy ennek a valódiságát, amennyiben akarják, pontosan fel tudják kutatni” – mondta Borkai. Rónai Egon viszont nem hagyta annyiban, és újra nekiszegezte a kérdést: „ön azzal vádolja Dézsi Csaba jelenlegi polgármestert, hogy nagy nyilvánosság előtt megütött valakit?”
Igen, azzal
– jött a tömör válasz. Majd hozzátette a bizonyítékot firtató kérdésre, hogy „láttam azt a felvételt, amin ez megtörténik”. A volt polgármester szerint az eset
másfél-két évvel ezelőtt történt, és körülbelül 300 ember látta.
Eljárás azért nem indult az ügyben, mert „senki nem tett semmit sem” Borkai szerint. Szerinte csak „Dézsi foglalkozik a saját ügyével, próbál menekülni, az emberek nem segítettek neki, a felesége rosszul lett”. Véleménye szerint nemcsak akkor válik valami valósággá, ha felvételeket mutatnak róla, hanem ha 300 ember látja, az is elég.
Ezután Győrrel kapcsolatos terveiről beszélt a volt polgármester, amelyeket már előző cikkünkben összeszedtünk, erről itt tud bővebben olvasni. Borkai Zsolt független jelöltként, a Közösen a Jövőnkért Egyesület támogatásával indul a júniusi önkormányzati választáson.
A teljes beszélgetést alább tekinthetik meg.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt
A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.
március 3., 08:57
- Belföld
Földrengésszerű győzelmet aratott az ellenzék jelöltje Pápán
A szavazatok 75,4 százalékát szerezte meg Kerti Györgyi.
március 2., 21:51
- Belföld
A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem
Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.
március 3., 08:52
- Címlapon
Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet
Jelentős világpolitikai következményekre lehet számítani, teljesen átalakulhat a globális kereskedelem.
4 órája
- Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék
Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.
8 órája
- Címlapon
Fájóan keresztbe tett Donald Trump az ukránoknak, ez mindent megváltoztathat a csatatéren
12 órája
- Címlapon
„Heil, Viktor Orbán” – skandálták pucér tiltakozók egy tüntetésen Párizsban
A demonstráció célja a szélsőjobboldali eszmék terjedése elleni tiltakozás volt.
4 órája
- Címlapon
Donald Trump alelnöke kiakadt, Ukrajna-párti tüntetők követték őt és a kislányát
J. D. Vance kemény üzenetet küldött válaszul.
2 órája
- Címlapon
Újabb milliomosa lett Magyarországnak, az ötös után a hatos lottó főnyereményét is elvitték
A nyertes mintegy 130 millió forintnak örülhet.
1 órája
- Mindeközben
Gáspár Zsolti fodrász mestervizsgára készül: Minden vágyam, hogy a legjobb borbély legyek az országban!
6 órája
- Belföld
Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására
A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.
március 3., 07:06
- Belföld
A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk
Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.
március 3., 05:54
- Belföld
A Pesti Napló közölte Deák húsvéti cikkét, de náluk zajlott le az első újságírósztrájk is
175 éve, 1850. március 9-én jelent meg először a magyar sajtótörténet meghatározó napilapja, a Pesti Napló.
3 perce
- Belföld
Két magyar embercsempész is súlyos ítéletre számíthat, a külföldieket szabadon engedték
Mind a ketten évek óta foglalkoztak bevándorlók szállításával.
március 3., 10:01
- Belföld
Karácsony Gergely ukulelézve, napszemüvegben jelentette be Budapest két új szabadstrandját
Tiszta Hawaii.
március 2., 16:41
- Címlapon
Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével
Az idegenkezűséget már a vizsgálat elején kizárták.
32 perce
- Címlapon
Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák
Meglepetésszerű támadást indítottak Szudzsa városának visszafoglalásáért.
6 órája
- Belföld
Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet
Ficzere Andreának elege van a választási időszakból és a politikai játszmákból.
március 2., 17:22
- Belföld
Szándékos mérgezés okozta a tömeges halpusztulást Tatán
Megérkeztek a laborvizsgálatok eredményei.
március 2., 14:42
- Címlapon
Trollkodásból beküldött, MI-generálta képet díjaztak Novák Előd kismama-szépségversenyén
A fénykép beküldője végül nem részesült díjazásban.
1 órája
- Belföld
Vitézy Dávid: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana
Írt volna magának a miniszternek is, de az már korábban letiltotta őt a Facebookon.
március 2., 13:43
- Belföld
Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából
A számla- és nyugtaadás mellett az online pénztárgépeket és a termékeket is ellenőrzik.
március 2., 11:59
- Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek
Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.
március 2., 09:44
- Belföld
Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?
Suttyóságnak nevezte, amit Trumpék Zelenszkijjel csináltak.
március 2., 11:20
- Címlapon
Kerkez Milos óriásit sprintelt, majd gyönyörű gólpasszt adott a Bournemouth bajnokiján
A magyar válogatott játékost foglalkoztató csapat kétgólos előnyből hullajtott pontokat.
1 órája
- Belföld
Hiába a zokogó szülők, egy nap alatt 9 óvoda bezárásáról döntöttek
Az érintett csepeliek az Indexnek elmondták véleményüket.
március 2., 13:22
- Belföld
Baleset történt Nyírbátorban, piroson áthaladó autós ütközött személyvonattal
Vasárnap estére állhat helyre a forgalom az érintett vonalon.
március 2., 16:35
- Belföld
Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán
A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.
március 2., 09:26
- Belföld
Úgy megütött egy járókelőt, hogy az belehalt a sérüléseibe
A két férfi korábban nem ismerte egymást.
március 3., 09:41
- Belföld
Családi tragédia Berekfürdőn: meghalt egy tízéves német kisfiú, édesanyja öngyilkos akart lenni
Egyelőre nem lehet tudni, ki követte el a gyilkosságot.
március 2., 15:51