Robotok segítik a gyerekek gyógyulását a Bethesdában

További Belföld cikkek
-
Szalay-Bobrovniczky Kristóf belső vizsgálatot rendelt el Ruszin-Szendi Romulusszal szemben
- „Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”
- „Ment kicsit a gyomorszorítás, hogy Tamás Ervin a Népszabadság harmadik oldalán éppen kit küldött el a f*szba”
- Mérő László: A sátán Hatvanpusztán lakik
- Felkavaró videó: a zebrán ütötték el az anyukát és két gyermekét Fonyódon
Velkey György János, a Bethesda Gyermekkórházának főigazgatója elmondta, hogy 2007 óta működtetnek rehabilitációs osztályt az intézményben. Abban az időszakban ugyan jelentősen csökkentették az ágyszámot, de a pulmonológiai részleg átalakításával a súlyos, főként központi idegrendszeri károsodásban, égési sérülésektől szenvedő betegek gyógyulását rehabilitációs osztály megnyitásával segítették. Itt több szakorvos, olyan multidiszciplináris team dolgozik, amelyben megtalálhatók gyógytornászok, mozgásterápiás szakemberek és logopédusok.
A robottechnológiás centrumot ennek kibővítéseként hoztuk létre. Az épülettel szemben elhelyezkedő irodát a Városliget Zrt.-től erre a célra kaptuk meg. Februárban hét géppel kezdődhetett meg a gyermekek gépek által segített terápiája
– fogalmazott a főigazgató, hozzáéve, hogy ez nem helyettesíti a hagyományos rehabilitációs ellátást, a kettő komplex alkalmazásának van plusz hozadéka.
A hét készülék az alsó és felső végtagok, a kar és a csukló mozgatását fejleszti digitális játékokkal. „A gyermekek nem klasszikus kórházi térben nagyobb kedvvel folytatják a terápiájukat, könnyebb koncentrációra bírni őket, amellett, hogy a szakemberek is folyamatos visszajelzést kapnak a szükséges finomhangolásról”– részletezte az Indexnek a gyermekkórház igazgatója.
Csohány Ágnes, a rehebilitációs osztály osztályvezető főorvosa megjegyezte, hogy csak a járóképesség fejlesztésére egy fajta lábemelést egymás után hatvanszor kell megismételni, a gyermekek pedig rosszul tűrik a monotonitást, de a videójátékokkal szívesen játszanak. A főorvos lapunknak elmondta, hogy testalkattól függően akár 6-7 éves kortól meg lehet kezdeni a robotterápiát. A koraszülöttek stroke utáni fejlődésneurológia lemaradását illetően nagy eredményeket várnak a módszertől.

A rehabilitációs szakorvos dönti el, hogy kik részesülhetnek a robotterápiában. Az indikációk szerint többek között a figyelemzavar és az adott felületeket érintő bőrprobléma, sérülés, illetve az akut lázas betegség is kizáró ok. A szakorvos tájékoztatása szerint egyes eszközök használata egymásra épül, a blokkterápiában 10-12 egyórás alkalom van, akkor a leghatékonyabb, ha hetente 2-3 foglalkozáson vesz részt a gyerek. „A járás újratanulásakor fél óra alatt 20-25 lépést, vagyis egy folyosóhosszt tud megtenni a gyermek járókerettel, miközben a terapeuták igazítják a lábát. A géppel viszont akár ezer lépést is meg tud tenni ugyanezen idő alatt”– ismertette az Indexszel Csohány Ágnes. Hozzátette: munkájuk lezárásának egy fontos része, hogy hova kerülnek vissza a gyerekek. A környező oktatási intézményekkel jó kapcsolatot ápolnak, többen a Mozgásjavító Általános Iskolában és Gimnáziumban tanulnak a terápia után, ahol folytatódik fejlesztésük.
Kiss Fanni mozgásszervi rehabilitációs szakorvosjelölt elmondta, hogy eddig csak magánintézményben, illetve az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben voltak ilyen robotterápiás eszközök, amelyek testsúlyra vannak kalibrálva, fejlettségi szintjük alapján néhány gyermek tudta csak ezeket használni egyedi méltányosság alapján. A Bethesda új technológiás készülékeinek egy része valódi robot, azaz motorjukkal önálló mozgásra képesek, a beteg izomerejének használata nélkül, de tartozik még a rendszerhez kiterjesztett valósággal kibővített technológia is. Ezekkel személyre szabott terápiák valósíthatók meg, mivel a szoftver az adatokat is képes rögzíteni, így a beteg fejlődése lekövethető, a terápia eredményessége pedig kielemezhető.
Több szakirodalom szól arról, hogy hogyan lehet használni a robotterápiát gyermekeknél, a gyakorlati alkalmazásról most fognak protokollt kialakítani. Akár egyszerre is használhatnák különböző betegek az eszközöket, a szakorvosi kapacitás függvényében, jelenleg négy mozgásterapeuta van erre kiképezve, de a kórház tájékoztatása szerint bővíteni fogják az ehhez szükséges kompetenciákkal rendelkezők számát.
A szülők beszámolója szerint a délelőtti hagyományos, valamint a délutáni digitális rehabilitációs foglalkozások után ugyan nagyon kifáradnak a gyerekek, de heti 3 ilyen alkalom után, hétvégére már olyan mozgásokra is képesek, amiLYENEKre korábban nem, például egy pohár felemelésére.
„A fejlett technológiáknak a gyógyító terápiákban számos előnye van, a személyre szabott kezelés a motoros funkciók javításában, az izomerő-mozgástartomány növelésében, illetve a mozgáskoordináció fejlesztésében is hatékony szerepet játszik. A rehabilitáció célja, hogy a lehető legjobb életminőséget biztosítsa a mozgásukban, és/vagy egyéb képességeiben korlátozott gyerekeknek és családjuknak”– értékelte Velkey György János. Lapunknak megjegyezte, azt eddig is tapasztalták, hogy kihívást jelent lekötni a digitális világban szocializálódott gyermekek figyelmét és érdeklődését, „a videójátékokkal összekötött robotterápiával ez orvosolható”.

A centrumátadón a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ helyettes országos tisztifőorvosa Surján Orsolya is jelen volt, aki az Indexnek úgy fogalmazott: a népegészségügy a betegség terheinek csökkentését helyezi fókuszba, a rehabilitációk ezt a célt szolgálják, az innovatív eszközök pedig ezt a folyamatot segítik, a gyermekkórház mellett több terápiás centrum is lehetőséget kapott EFOP-támogatással ilyen eszközök beszerzésére. „A rehabilitációval a lehető legjobb állapotot kívánjuk elérni annak érdekében, hogy ezek a gyermekek felnőttként a társadalom hasznos tagjaivá váljanak és egészséges életmódot tudjanak folytatni”– tette hozzá.
(Borítókép: Bethesda Kommunikáció)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Szalay-Bobrovniczky Kristóf belső vizsgálatot rendelt el Ruszin-Szendi Romulusszal szemben
Felvetődött a gyanú, hogy nem a magyar álláspontot képviselte a NATO-ülések alkalmával.
48 perce
- Belföld
Orbán Viktor két szóval intézte el a Pride kérdését
Rövid, de lényegre törő volt a miniszterelnök.
február 27., 14:01
- Belföld
Index-értesülés: A honvédelmi miniszter vizsgálatot kért a volt vezérkari főnök ügyeiben
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálja Ruszin-Szendi Romulusz építkezését és helikopterezését.
február 27., 14:41
- Belföld
Fénymásolt címkékkel próbáltak csalni a Mohu-automatáknál
Vádat emeltek ellenük.
február 27., 12:48
- Belföld
Pride-ügyben üzentek Orbán Viktornak, Gulyás Gergelynek és Lázár Jánosnak
Kijelentették: az egyenjogúsági mozgalmak mindig győznek.
február 27., 15:05
- Belföld
Magasabb fokozatba kapcsol a Mohu, zsákos beöntéssel gyorsítják fel a palackok visszaváltását
Folyamatosan fejlesztik a DRS-t.
február 27., 12:39
- Belföld
Gulyás Gergely: Kormánybiztost nevezünk ki a nyugati világ legnagyobb korrupciós botrányának kivizsgálására
Elszálló élelmiszerárak, Pride, szja-mentesség, adó-visszatérítés, jövő évi költségvetés – ilyen volt a Kormányinfó.
február 27., 12:42
- Címlapon
Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson
A magyar miniszterelnök szerint az unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.
3 órája
- Címlapon
Reagált a magyar kormány Manfred Weber kijelentésére: Nekünk meg a brüsszelitákból van elegünk
A miniszterelnök politikai igazgatója üzent az Európai Néppárt vezetőjének.
2 órája
- Címlapon
Hét kilométeren keresztül vonszolta halott bajtársa testét az ukránok oldalán harcoló kárpátaljai magyar katona
„Ha mindenki elmenekül, ki fogja szétrúgni a f*szkalapok seggét?”
2 órája
- Mindeközben
Kanye West volt barátnője elárulta, miért öltözteti kirívó ruhákba partnereit a rapper
3 órája
- Belföld
Petíciót indított az aHang, hogy ne engedjék szabadon a lúgos orvost
Már tízezer fölött jár az aláírók száma.
február 27., 12:36
- Belföld
Döntött a Fővárosi Ítélőtábla, szabályos volt a Magyar Rádió bontási engedélye
Elutasították a felperesek keresetét, fellebbezni nem lehet.
február 27., 06:09
- Címlapon
„Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”
Óra közben fegyelmezte a budapesti tanár diákját, később sem értette, mi ezzel a gond.
1 órája
- Belföld
Tartós esővel rúgja ránk az ajtót a csütörtök
A következő 24-36 órában nagy mennyiségű csapadékra lehet számítani.
február 27., 05:52
- Belföld
Több egészségügyi ellátást is leállítottak az országban
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ határozatai szerint országos szinten nehézségekbe ütközött a betegek ellátása.
február 27., 16:12
- Címlapon
A Rózsadomb villái inspirálhatták a három Oscar-díjjal elismert A brutalista alkotóit
Akár a világörökség részét is képezhetné.
2 órája
- Címlapon
Szenvedős döntetlenje után hazai pályán kell kiharcolnia a továbbjutást a Manchester Unitednek az El-ben
A borzalmas első félidőt követően összekapta magát az angol csapat.
46 perce
- Címlapon
FUCK NER feliratú pólóban lépett a jobboldali elit elé a Hunyadi forgatókönyvírója
Ruttkay Zsófia a sorozat díszbemutatóján viselte a felsőt.
7 órája
- Címlapon
Somogyi Zoltán: Nagyobb lehet a baj, ezért hozhatta előbbre a Fidesz a pénzosztásokat
A kormány tudja, nehezebb egy csalódott szavazót visszaszerezni, mint egy bizonytalant megtartani.
4 órája
- Címlapon
Mérő László: A sátán Hatvanpusztán lakik
A professzor szerint a következő választás akár polgárháborúval is végződhet.
3 órája
- Címlapon
Reviczky Gábor: Hálás lennék, ha halhatatlanná tennének
A színész igyekszik úgy élni, mintha mi se történt volna.
29 perce
- Belföld
Nem tudják hol elhelyezni, ezért egyik kórházból a másikba költöztetik az elhagyott kisbabákat
Több száz árva van bennragadva valamelyik egészségügyi intézményben.
február 27., 10:31
- Címlapon
Krausz Gábor: Kénytelen vagyok jogi útra terelni az ügyet
A sztárséf Instagram-bejegyzésben reagált Tóth Gabi vádjaira.
3 órája
- Belföld
Három autó és egy kamion ütközött az M1-esen, csaknem öt kilométeres a torlódás
A baleset miatt lezárták az autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalát Ácsnál.
február 27., 15:27
- Belföld
Egy hónapig rács mögött marad a gyerekmolesztálással vádolt zalai pedagógus
Közleményt adott ki a Zalaegerszegi Törvényszék.
február 27., 11:55
- Címlapon
Felkavaró videó: a zebrán ütötték el az anyukát és két gyermekét Fonyódon
A sofőrt nyolc hónapra eltiltották a vezetéstől.
4 órája