Most először történt meg: lefoglalták egy magyar sofőr autóját gyorshajtás miatt

2024.03.27. 13:13
Két sofőr autóját lefoglalták a hét elején Ausztriában gyorshajtás miatt. Az egyik sofőr egy 40 éves magyar férfi, aki 88 kilométer per órával lépte át a sebességkorlátozást.

Az osztrákoknál nemrég életbe lépett egy – március eleje óta érvényes – szigorítás, amely kimondja: ha valaki 80 kilométer per órával átlépi a sebességkorlátozást lakott területen, vagy 90 per órával azon kívül,

akkor akár véglegesen lefoglalhatják és elárverezhetik a gépjárművét.

Az ORF.at számolt be arról, hogy két napon belül két sofőrt is megfosztottak az autójától: az egyik gyorshajtó egy osztrák férfi, aki lakott területen belül közlekedett 110 kilométer per órával.

Ő azonban csak kismiska volt ahhoz a 40 éves, magyar származású sofőrhöz képest, aki 

hétfőn fél tizenegy körül 218 kilométer per órával repesztett az osztrák A3-as autópályán.

A megengedett sebességhatárt 88 kilométer per órával haladta meg ezzel. Ezenkívül a sofőr egyéb szabálytalanságokat is elkövetett, például nem tartotta be a követési távolságot. A magyar férfi jogosítványát bevonták három hónapra, az elektromos autóját pedig ideiglenesen lefoglalták, valamint 7500 euróig terjedő pénzbírságot is kiszabhatnak rá.

Egyelőre nincs információ arról, hogy a magyar sofőr gépjárművét véglegesen lefoglalják-e.

Bár pont nem érte el a szabályozásban említett 90 kilométer per órás túllépést, azonban van egy olyan kitétel is, miszerint ha az illető büntetett előéletű, akkor szigorúbbak a sebességhatárokra vonatkozó korlátok – vagyis kisebb mértékű kihágás esetén is lefoglalhatják a kocsit. Arról, hogy mi lesz a sorsa az autónak, később dönthetnek az osztrák hatóságok.