Halálra késelte lakótársát Csornán egy debreceni férfi
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya korábban nyomozást indított egy debreceni lakos ellen, aki megölte lakótársát Csornán. A 22 éves férfi és a lakótársa között tavaly áprilisban alakult ki szóváltás, ami odáig fajult, hogy a fiatalember több alkalommal mellkason szúrta ismerősét, aki belehalt sérüléseibe.
Az elkövető tette után elmenekült a helyszínről, és nem segített a vérző sértettnek. A rendőrök röviddel az esetet követően azonosították a szökésben lévő tettest, akit 24 órán belül Miskolcon fogtak el. A rendőrök őrizetbe vették a férfit, majd a bíróság elrendelte letartóztatását.
A gyanúsítottat a nyomozók több alkalommal kihallgatták,
a férfi végül elismerte a bűncselekmény elkövetését.
A beszerzett bizonyítékok alapján a tettest különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolják.
A Bűnügyi Osztály munkatársai elvégezték a szükséges eljárási cselekményeket, az iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldték az ügyészségnek – írta a police.hu.