A fürdő, ahol elfelejti Varga Juditot és Magyar Pétert

csillaghegy
2024.03.29. 14:14
A budapesti fürdőkről szóló riportsorozatunk hetedik állomásához érkeztünk. A Csillaghegyen található legfiatalabb intézménybe látogattunk el, ahol a wellnessmedencében ázva egy kis időre megszabadultunk stressztől és a közélet nyomasztó árnyaitól, miközben a 2024-es év egyik legnagyobb átverésének részeseivé váltunk.

Már sok jót hallottunk, ezért kíváncsian, kifejezetten nagy elvárásokkal vágtunk neki a Csillaghegyi Strandfürdő és Uszoda felfedezésének. Az első benyomások a személyzetnek hála igazolták előzetes várakozásainkat. A csillaghegyi intézmény riportsorozatunk utolsó előtti, hetedik állomása, és annyira kedves jegypénztárossal, mint ebben a fürdőben, még sohasem találkoztunk, pedig tényleg nem először vetettük magunkat a gőzök és a habok közé. Köszönjük a hibátlan, kedves és teljes körű tájékoztatást. 

A hölgy játszi könnyedséggel idézte fel a szolgáltatóiparban tevékenykedőkből már jó ideje kiveszni látszó empatikus megközelítést, amikor őszinte mosolyával az újdonsült látogató felé fordult. A pozitívumok nem értek véget a pénztárnál. Az öltözőkabinok tágasak, és a szekrényekbe logisztikai nehézségek, magyarán vad passzírozás, gyömöszölés nélkül bepakolhatunk.

A korábbi fürdőlátogatások alkalmával rendre visszatérő nehézség volt a már korai órákban elviselhetetlenné duzzadó tömeg, a fürdőzésben csak a magamutogatás lehetőségét látó turisták végeláthatatlan özöne, de a Csillaghegyi Strandfürdő (kora tavaszi időszakban) kisszámú és láthatóan törzsvendégekből álló közönségének hála, nem kellett különböző megküzdési stratégiákat alkalmaznunk a felhőtlen fürdőzés, úszás, szaunázás érdekében.

Nyilvánvalónak tűnik, hogy a látogatottság nagyságrendekkel nagyobb lehet a klímaváltozásnak köszönhetően egyre forróbb nyári időszakban, de nem a komplexum strandrészlegére, hanem a wellnessmedencékre, az uszodára és a szaunavilágra, valamint az étkezési lehetőségekre szeretnénk koncentrálni, vagyis arra, ami hivatalosan csak Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő és Székely Éva Uszoda néven fut. A főváros egyik legöregebb strandja 2018-ban bővült egy tizenegy medencés fedett fürdővel, ekkor kapta a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő nevet.

A fürdő személyzete érkezésünk után látványos, szinte minden részleget érintő takarításba kezdett, amit utcai ruhánkat és szerénységünket levetve sem tudtunk nem a riportsorozat korábbi részeinek számlájára írni. De a jó szándék jegyében engedjük meg a fürdő stábjának, hogy akkor is hasonló buzgalommal járták volna el, ha nem írtunk volna részletesen más fővárosi intézmények valóban aggodalomra okot adó higiéniai problémáiról.

Csobbanás és csend

A Csillaghegyi forrásfürdőt nem ajánljuk azoknak, akiknek a fürdő megválasztásnál fontos, hogy minél változatosabb termálmedencékben és különleges gyógyvizekben ázhassanak.

A gyéren látogatott három meleg vizes medence azonban alkalmas lehet arra, hogy azonnali enyhülést nyújtson a hétköznapok fékezhetetlen tempójából fakadó stresszre, pár pillanatra megfeledkezhessünk Varga Judit és Magyar Péter drámájáról, a hazai közélet egyszerre kibogozhatatlanná és megszámolhatatlanná váló visszásságairól, a hazai társadalmat egyre inkább szorongatni látszó politikai válságról. Ugye, hogy Mekkora segítség ez a lelki béke és a szellemi frissesség fenntartásához?

Köszönjük a tervezőknek, a mélyről feltörő forrásvizek isteneinek, az andalító látványelemeknek és azoknak a turistáknak, akik nem találták meg a térképen Csillaghegyet. Az 5200 forintos komplex belépőjegy többek között az említettek miatt megéri az árát, de ennél sokkal többet ne várjanak. A három medencéből igazából csak a 36 Celsius-fokos élménymedence hasznos és használható, a másik kettő valódi funkciója teljesen bizonytalan.

Az akusztikus medence elvileg a víz alatti zene segítségével fokozza a wellnessélményt. Két lehetőség áll fenn: süketek vagyunk, mint a föld, vagy a víz alatti zenekar éppen szünetet tartott, és az Operaház büféjében múlatta az időt. Az biztos, hogy nekünk nem volt semmilyen zenei élményben részünk. Az üresen álló medence csak arra volt jó, hogy egy nagyszülő a tiltás ellenére, figyelmeztetés nélkül játszhasson benne unokájával. Már láttuk a fürdő látogatóknak ezt a jellegzetesen önző karakterét, ahogyan a fuldokló influenszereket, az atlétákat és a magukat óriásbálnának képzelő figurákat is alaposan kiismertük, már nem fognak ki rajtunk.

De a különböző méretű és felségjelzésű reklámszatyrokkal fürdőzni, úszni indulók előtt még mindig tanácstalanul állunk, ezért meg sem próbáljuk átlátni, kibogozni a jelenséget. Itt kell megjegyeznünk, hogy a komplexumban egy teljes emelet áll a kicsik rendelkezésére változatos, szuper medencékkel. Lehet, hogy még zene is van.

Az intézmény hivatalos honlapján azt írják, hogy a 36 fokos relaxmedence kizárólag a kikapcsolódást és a jó érzést szolgálja. Örök rejtély marad számunkra, hogy pontosan milyen eszközökkel. A fürdő kétségkívül legjobb, forrásvízzel töltött medencéje a 36 fokos élménymedence. Vízbuzgárja és hátmasszírozója elképesztő erejű, de a Pesterzsébeti fürdőben sokkal jobban funkcionálnak ezek az élmény fokozását szolgáló elemek. Sokkal finomabban hangolták be őket.

Az épület ötödik emeletén a szaunavilág is saját szintet kapott, ahogyan a wellness, a gyermekvilág és az étterem. A részleg öt szaunával, hideg, forró és meleg vizű ülőmedencékkel, valamint a teraszon elhelyezkedő panorámajakuzzival operál. A Csillaghegyi Forrásfürdő szaunavilága egyértelműen kiemelkedik az eddig megismertek közül, talán a legjobb, miközben ezen a területen sem kellett felvennünk a harcot a pihenést és gyógyulást érdemben gátló tényezőkkel. Meglepő, hogy ilyen kevesen látogatják.

A körítés átverés

Talán nem is kell hosszan ecsetelnünk, hogy pár óra fürdőzést követően az ember óhatatlanul megéhezik. A fürdő gasztronómiai élményt ígér honlapján, ezért úgy gondoltuk, hogy ebben az esetben érdemesebb a büfé helyett az étterem, a „nagy átverés” porondja felé venni az irányt.

„Az Aqua Stella Bisztró minden nap 11:30–19:45 óra között várja éhes szájú vendégeinket olaszos ételkínálatával, minőségi alapanyagokból, frissen készült kézműves hamburgerekkel, pizzákkal, frissensültekkel” – írják. Ki ne szeretné az olasz konyhát vagy a frissensülteket? A fürdő étterem helyett valójában egy tisztességes önkiszolgáló büfé, ahol többet fizetsz a köretért, mint a főételért. A számlából derült ki, hogy a görögsaláta 2990, a grilltarja (egy szelet) 2690 forintba kerül. Most már csak nevetni tudunk rajta, hogy csak a fizetésnél vált nyilvánvalóvá, hogy a táblán hirdetett főétel ára nem tartalmazza a köretet. Semmilyen formában nem jelezték, a fizetésnél sem árulták el a pontos összeget. Csak a bankkártya gyanútlan használatára vártak.

Gasztronómia, dehogy is, sokkal inkább jól begyakorolt szemfényvesztés. De mentségünkre szóljon, hogy a hiénáknak egy szál köntösben és farkaséhesen a legkiszolgáltatottabb az ember.

Nem a legjobb, nem a legrosszabb

A korábbi tapasztalatok alapján a Csillaghegyi a jobb, tisztább, megbízhatóbb budapesti intézmények közé tartozik, de egy olyan sterilnek ható fiatal fürdő, amely különösebb érzelmeket és lelkesedést nem vált ki a látogatóból. Visszatérni nem fogunk és még előnyei ellenére is messze alul fogjuk értékelni, amikor a pontozásra kerül a sor. A wellnessrészleg jól használható, de nagyon apró és nem túl változatos. Gondűzésre jó, miközben nem képes maradandó fürdőzési élményt nyújtani, a helyszín sokkal inkább szaunázásra, strandolásra és úszásra alkalmas. De arra tényleg kiváló.

Ha Dandárnak 10-es skálán 4, a Gellértnek 8, a Paskálnak 7, a Rudasnak 8, a Lukácsnak 6, a Pesterzsébeti fürdőnek 8, akkor a Csillaghegyi Forrásfürdőnek 7 pontot kell adnunk.

A budapesti gyógyfürdőkről szóló riportsorozatunk korábbi részeit itt olvashatják:

A Dandár fürdőről szóló riportunkat ide kattintva olvashatja el.

A Szent Gellért Gyógyfürdőről szóló cikkünktől már csak egy gombnyomás választja el.

A Paskál fürdőről szóló riportunkat ide kattintva olvashatja el.

A Rudasról pedig ebben a cikkben írtunk.

A Lukács fürdőt is meglátogattuk.

A Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógyfürdő és Strandfürdővel pedig ebben a cikkben foglalkoztunk.

(Borítókép: Kolumbán Kitti / Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.

március 21., 12:12

  • Belföld
DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.

március 21., 15:14

  • Belföld
Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.

március 21., 15:11

  • Belföld
Hármas karambol történt az M3-as autópályán

Hármas karambol történt az M3-as autópályán

Két személyautó és egy kisbusz ütközött.

18 perce

  • Belföld
Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.

március 21., 15:30

  • Címlapon
Megzavarták Orbán Viktor rádióinterjúját, rendőrök szedték szét a tiltakozókat az MTVA székházánál

Megzavarták Orbán Viktor rádióinterjúját, rendőrök szedték szét a tiltakozókat az MTVA székházánál

Bedő Dávid szerint a kormányfőt a teherportán vitték be.

2 órája

  • Belföld
Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét

Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét

A párt szerint Magyarországon olyan a drogpolitika, mintha be lenne szívva.

március 21., 15:43

  • Belföld
Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk

Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk

A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.

március 21., 06:05

  • Címlapon
Orbán Viktor: Provokációs verseny van az ellenzéki pártok között

Orbán Viktor: Provokációs verseny van az ellenzéki pártok között

A kormányfő ismét a Kossuth rádió vendége volt.

2 órája

  • Címlapon
Meghalt Tolnai Ottó

Meghalt Tolnai Ottó

A Kossuth-díjas író, költő 84 éves volt.

tegnap, 23:20

  • Címlapon
„Aki Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását tolja, az tulajdonképpen Putyin szekerét tolja”

„Aki Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását tolja, az tulajdonképpen Putyin szekerét tolja”

Nem véletlen, hogy Moszkva nem ellenezné Ukrajna uniós tagságát.

4 órája

  • Belföld
Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását

Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását

A Podmaniczky Mozgalom vezetője ismertette a részleteket is.

március 21., 11:08

  • Belföld
A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről

A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről

Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.

március 21., 10:06

  • Belföld
Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani

Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani

A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.

március 21., 07:44

  • Címlapon
Kiderült, mi okozta a Szindbád tengeralattjáró tragédiáját Egyiptomban

Kiderült, mi okozta a Szindbád tengeralattjáró tragédiáját Egyiptomban

Számos biztonsági kérdés merült fel a baleset után.

2 órája

  • Belföld
„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára

„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára

A Jobbik, a Momentum és Karácsony Gergely is megszólalt.

március 21., 10:14

  • Címlapon
Földrengés rázta meg Thaiföld fővárosát, kártyavárként omlott össze egy felhőkarcoló

Földrengés rázta meg Thaiföld fővárosát, kártyavárként omlott össze egy felhőkarcoló

A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.

1 órája

  • Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet

Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet

Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.

március 21., 09:06

  • Belföld
Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

A Tisza Párt elnöke több kérdést is feltett a kormányfőnek.

március 21., 10:51

  • Belföld
Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből

Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből

A legsúlyosabb bírságot a párt frakcióvezetője kapta.

március 21., 10:55

  • Belföld
Holttestet találtak egy mezőtúri kigyulladt házban

Holttestet találtak egy mezőtúri kigyulladt házban

Egy idős nő az áldozat.

március 21., 13:51

  • Belföld
Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

A férfi ittas állapotban került kórházba.

március 21., 12:26

  • Belföld
Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Kaposban

Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Kaposban

A helyiek csak találgatják, mi történhetett vele.

március 21., 14:24

  • Belföld
Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét

Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét

Az ittas férfi végül narratívát váltott, amikor szembekerült a megtermett mentőssel.

március 21., 13:01

  • Belföld
Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá

Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá

Féregnek, kutyának nevezte a rábízott gyermeket a nevelőanya.

március 21., 11:19

  • Belföld
Életveszélyes sérülés egy katonai gyakorlaton Újdörögdön

Életveszélyes sérülés egy katonai gyakorlaton Újdörögdön

Mentőhelikopterrel szállították kórházba.

március 21., 16:20

  • Belföld
Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén

Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén

A feltételezett gyilkost órákon belül elfogták.

március 21., 05:59

  • Címlapon
Túlélőcsomag a béke árnyékában – mire készül az Európai Unió?

Túlélőcsomag a béke árnyékában – mire készül az Európai Unió?

Orbán Viktor elmondta, mit jelent az unió 72 órás túlélési terve.

33 perce