Kiadták a figyelmeztetést, veszélyesen sok a szaharai por a levegőben

2024.04.01. 15:29
Bár három időjárási rekord is megdőlt az idei ünnepen, éjszaka nyugat felől egy markáns hidegfront viharos lehűlést hoz magával – közölte a HungaroMet Zrt.

„Már csak órák vannak hátra, és véget ér a nyárias meleg”– tudatta a meteorológiai szolgálat Facebook-oldalán. Az esti, késő esti órákban éri el hazánk területét az a nyugatról érkező markáns hidegfront, amelynek felhőzete már a déli órákban az Alpok vonulatai felett vesztegelt.

Az óceáni eredetű légtömeg jelentős lehűlést okoz, az erős viharos szél pedig kitisztítja a napok óta magas pollenkoncentrációval terhelt légterünket.

„Az éjféli órákig inkább csak a Dunántúl nyugati, északnyugati felén lehet határozottan érzékelni hatását, majd az éjszaka második felében, kedden délelőtt a középső, majd a keleti tájakon is több helyen lehet számítani esőre, záporra (kis eséllyel beágyazott zivatarra), illetve viharos széllökésekre is”– írják.

A legtöbb csapadék 20 milliméternyi mennyiségben Nyugat-Dunántúlon, a legkevesebb 5 milliméterrel pedig az Alföldön várható. A hétfő délutáni 22-30 fokról, kedden napközben 12-19 fokos maximum-hőmérsékletet eredményez, de a júniust idéző meleg a met.hu tájékoztatása szerint a hétvégére ismét visszatérhet.

Veszélyes lehet kimenni a levegőre

A délies áramlással érkező meleg levegő jelentős mennyiségű szaharai port hozott a térségbe, ennek következtében országszerte magas az aeroszolrészecskék (PM10, szálló por) koncentrációja – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a Facebook-oldalán hétfőn.

Tájékoztatásuk szerint a levegőben található nagyobb, természetes eredetű részecskék is bejutnak a légzőrendszerbe, és az egészséges lakosságcsoportnál is légúti irritációt vagy köhögést okozhatnak. Emellett gyakori tünet a szemirritáció.

A NNGYK javasolja, hogy a különösen veszélyeztetettek – a gyermekek, a várandósok, a krónikus betegségben szenvedők és az idősek –

csak a legszükségesebb esetben menjenek ki a szabadba, és kerüljék a szabadban a  munkavégzést, intenzív sportolást és más fizikai tevékenységet.

A kitettség csökkenthető védőmaszk viselésével – írták.

A meteorológiai előrejelzés alapján a késő délutáni órákban csapadékzóna érkezik a Dunántúlra, melynek köszönhetően javulás várható a levegőminőség alakulásában – tudatták.

Százéves melegrekorddal búcsúzik március

Március 31-én, húsvét vasárnapján is folytatódott a rendkívül meleg, nyárias időjárás, három új melegrekord is született – közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján hétfőn.

Azt írták: a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Napkoron a leghűvösebb órákban is csak 16,6 Celsius-fokig csökkent a hőmérséklet, ezzel megdőlt az erre a napra vonatkozó, országos hajnali melegrekord.

A korábbi rekord 15 fok volt, amelyet 1926-ban mértek Kaposváron. A fővárosban is megdőlt a hajnali melegrekord: Zugligeten nem süllyedt 14,5 fok alá a hőmérséklet. Az új rekord csaknem 2 Celsius-fokkal magasabb, mint a Budapest Országút állomáson 1926-ban feljegyzett 12,6 fokos eddigi rekord – idézi az MTI.

Emellett Budapesten is megdőlt a napi maximum-hőmérséklet rekordja vasárnap: Pestszentlőrincen 25,1 fokot mértek, ez 1 tized fokkal volt magasabb, mint a Ferihegyen 1989-ben regisztrált 25,0 fokos rekord.

A húsvéthétfői pirkadat a júniust idézte

A HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán „egészen elképesztőnek” nevezte április első óráit: az ország leghidegebb zugában, Zabarban sem mértek 7,3 foknál alacsonyabb értéket. Jászszentlászlón pedig már hajnalban is szinte hőség volt, ugyanis ott 17,4 fokról indult a nappali felmelegedés.

A mért minimum-hőmérsékletek hétfői országos átlaga 13,3 fok volt, ez gyakorlatilag egy június eleji átlagértéknek felel meg – írták. A bejegyzéshez készített infografika szerint 1991–2020 között április 1-jén a napi átlagos minimum-hőmérséklet 2,89 fok körül alakult.

Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia, pollenjelentés stb.), kattintson ide: https://index.hu/idojaras