Toroczkai László vitába szállna Magyar Péterrel

DSC1226
2024.04.08. 12:43

„Vállalom a vitát az EP-listavezetőkkel, Deutsch Tamással és Dobrev Klárával, ha Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc nem vállalja. Jöhet Magyar Péter is, aki az első útból ugrott át a második útba. A harmadik út ugyanis mi vagyunk. Örülök, ha bebizonyíthatom, hogy rajtunk kívül az összes többi, EP-listát állító párt globalista” – fogalmazott Toroczkai László az X-en.

Magyar Péter Orbánnal és Gyurcsánnyal vitázna

Magyar Péter Orbán Viktorral és Gyurcsány Ferenccel akar vitázni, egyelőre azonban úgy tűnik, hogy az EP-listavezetőkkel, Deutsch Tamással és Dobrev Klárával mérkőzhet meg.

„Május 3-án ér véget az európai parlamenti választásokon induló pártok listaállítása. Ezután minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel kész vagyok vitázni. Diktafonnal és nadrágszíjjal is lehet jönni. Ennyi” – írta közösségi oldalán Deutsch Tamás, a Fidesz EP-listavezetője.

Kapcsolódó

„A magyar emberek megérdemlik, hogy tisztán lássanak, és úgy tudjanak dönteni a június 9-i választáson, hogy ismerik a három oldal vízióját Magyarország és a magyar emberek jövője kapcsán. Ezennel kihívom Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet egy hármas élő vitára a köztelevízióban. Az időpontban rugalmas vagyok. A vitát akár Hajdú (áfacsaló) Péter is vezetheti” – fogalmazott közösségi oldalán a Diákhitel Központ korábbi vezetője, Magyar Péter.

A DK már Deutsch Tamást megelőzve reagált a felhívásra, mondván, EP-listavezetőjük, Dobrev Klára készen áll a vitára.

Amennyiben a vitakezdeményezés az európai parlamenti választásokra vonatkozik, Dobrev Klára, a DK–MSZP–Párbeszéd közös listavezetője áll rendelkezésre. Amennyiben a kezdeményezés egy polgármesterjelölti vitáról szól, az adott település DK-s polgármesterjelöltje lesz Magyar Péter vitapartnere

– írta közleményében az ellenzéki párt.

Deutsch Tamás kezdeményezését a Jobbik Konzervatívok EP-listavezetője már elfogadta, ám azt egyelőre nem lehet tudni, hogy Magyar Péter elfogadja-e a kormánypárti politikust és Dobrev Klárát vitapartnernek Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc helyett.

Tisztelt Deutsch Tamás! Bár a jelzőket elutasítom, de a vitát fontosnak tartom és elfogadom. Hol és mikor?

– reagált Deutsch Tamás bejegyzésére Róna Péter, a Jobbik – Konzervatívok EP-listavezetője.

(Borítókép: Toroczkai László 2023. május 2-án. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Orbán Viktor két szóval intézte el a Pride kérdését

Orbán Viktor két szóval intézte el a Pride kérdését

Rövid, de lényegre törő volt a miniszterelnök.

február 27., 14:01

  • Belföld
Szentmisét mutatnak be a magyar püspökök Ferenc pápáért

Szentmisét mutatnak be a magyar püspökök Ferenc pápáért

Erdő Péter vezetésével imádkoznak a főpásztorok.

február 27., 13:44

  • Belföld
Index-értesülés: A honvédelmi miniszter vizsgálatot kért a volt vezérkari főnök ügyeiben

Index-értesülés: A honvédelmi miniszter vizsgálatot kért a volt vezérkari főnök ügyeiben

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálja Ruszin-Szendi Romulusz építkezését és helikopterezését.

február 27., 14:41

  • Belföld
Gulyás Gergely: Kormánybiztost nevezünk ki a nyugati világ legnagyobb korrupciós botrányának kivizsgálására

Gulyás Gergely: Kormánybiztost nevezünk ki a nyugati világ legnagyobb korrupciós botrányának kivizsgálására

Elszálló élelmiszerárak, Pride, szja-mentesség, adó-visszatérítés, jövő évi költségvetés – ilyen volt a Kormányinfó.

február 27., 12:42

  • Belföld
Mérő László: A sátán Hatvanpusztán lakik

Mérő László: A sátán Hatvanpusztán lakik

A professzor szerint a következő választás akár polgárháborúval is végződhet.

6 perce

  • Belföld
Össztüzet zúdít a főispán Karácsony Gergelyre, még per is lehet belőle

Össztüzet zúdít a főispán Karácsony Gergelyre, még per is lehet belőle

A főpolgármester szabadságolása is szóba került.

február 27., 15:09

  • Címlapon
Robert Fico elállhat a vétótól, egyedül maradhat Orbán Viktor az EU-csúcson

Robert Fico elállhat a vétótól, egyedül maradhat Orbán Viktor az EU-csúcson

A magyar miniszterelnök szerint az Unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.

39 perce

  • Belföld
Pride-ügyben üzentek Orbán Viktornak, Gulyás Gergelynek és Lázár Jánosnak

Pride-ügyben üzentek Orbán Viktornak, Gulyás Gergelynek és Lázár Jánosnak

Kijelentették: az egyenjogúsági mozgalmak mindig győznek.

február 27., 15:05

  • Belföld
Döntött a Fővárosi Ítélőtábla, szabályos volt a Magyar Rádió bontási engedélye

Döntött a Fővárosi Ítélőtábla, szabályos volt a Magyar Rádió bontási engedélye

Elutasították a felperesek keresetét, fellebbezni nem lehet.

február 27., 06:09

  • Címlapon
Manfred Weber: Elegünk van Orbán Viktorból

Manfred Weber: Elegünk van Orbán Viktorból

Elkezdődött az adok-kapok Brüsszelben.

6 órája

  • Belföld
Több egészségügyi ellátást is leállítottak az országban

Több egészségügyi ellátást is leállítottak az országban

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ határozatai szerint országos szinten nehézségekbe ütközött a betegek ellátása.

február 27., 16:12

  • Belföld
Mérő Vera megkérdőjelezte, hogy a lúgos orvos ügyében eljáró bíró saját belátása szerint döntött

Mérő Vera megkérdőjelezte, hogy a lúgos orvos ügyében eljáró bíró saját belátása szerint döntött

Az aktivista szerint az ügy gumicsontként is szolgálhat a kormányzat számára.

február 27., 06:13

  • Belföld
Tartós esővel rúgja ránk az ajtót a csütörtök

Tartós esővel rúgja ránk az ajtót a csütörtök

A következő 24-36 órában nagy mennyiségű csapadékra lehet számítani.

február 27., 05:52

  • Címlapon
Az volt az árulás, hogy Ukrajnát liberális utópiával hitegették – véli a magyar szakértő

Az volt az árulás, hogy Ukrajnát liberális utópiával hitegették – véli a magyar szakértő

Hiába hirdették a földi paradicsomot, a tökéletes társadalom eljövetelét, a történelem hamar rácáfolt.

1 órája

  • Belföld
Kiszivárgott egy kórházigazgató levele, politikai haszonszerzésről beszél

Kiszivárgott egy kórházigazgató levele, politikai haszonszerzésről beszél

Vannak, akik szerint a betegek veszélyben vannak.

február 27., 16:11

  • Belföld
Megnyitja kapuit Magyarországon az élményközpont, amelyhez hasonló Közép-Európában sincs

Megnyitja kapuit Magyarországon az élményközpont, amelyhez hasonló Közép-Európában sincs

A Star Wars világát idézi meg a technológia, íme a jövő első fejezete.

február 27., 16:28

  • Belföld
Tovább romlott a levegő minősége az országban

Tovább romlott a levegő minősége az országban

Több városban a levegőhigiénés index legrosszabb fokozatát kellett megállapítani.

február 27., 12:28

  • Belföld
Érkezik az ingyenes Mol Bubi, de nem mindenkinek

Érkezik az ingyenes Mol Bubi, de nem mindenkinek

A külső kerületekbe is eljut a szolgáltatás.

február 27., 10:39

  • Belföld
Nem tudják hol elhelyezni, ezért egyik kórházból a másikba költöztetik az elhagyott kisbabákat

Nem tudják hol elhelyezni, ezért egyik kórházból a másikba költöztetik az elhagyott kisbabákat

Több száz árva van bennragadva valamelyik egészségügyi intézményben.

február 27., 10:31

  • Címlapon
Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét

Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét

Nagy bajban az ipari termelés.

10 órája

  • Belföld
Belügyminisztérium: nem nyomoz a rendőrség Tiborcz István elitklubjában

Belügyminisztérium: nem nyomoz a rendőrség Tiborcz István elitklubjában

A miniszterelnök vejének klubjában állítólag illegális szerencsejáték folyik, a BDPST Group azonban cáfol.

február 27., 10:06

  • Belföld
Reagált a Mol az Indexnek: izolációs fallal kell megállítani az olajszennyeződést Gárdonyban

Reagált a Mol az Indexnek: izolációs fallal kell megállítani az olajszennyeződést Gárdonyban

Egyes helyeken 27 méteres falat kell építeni.

február 27., 07:32

  • Belföld
Lázár János a Pride mihamarabbi betiltását szeretné

Lázár János a Pride mihamarabbi betiltását szeretné

A miniszter szerint a felvonulás megbotránkoztató és provokál.

február 27., 08:55

  • Belföld
A kormány szabadon engedte őket, most visszakerültek: embercsempészek újra a börtönben

A kormány szabadon engedte őket, most visszakerültek: embercsempészek újra a börtönben

A legtöbben az ígéretük ellenére nem hagyták el az országot.

február 27., 08:47

  • Belföld
Meghalt egy gyermek, miután nem kapott helyi ellátást Kalocsán

Meghalt egy gyermek, miután nem kapott helyi ellátást Kalocsán

Az Országos Kórházi Főigazgatóság szerint a kalocsai kórháznak nincs köze a beteg ellátásához.

február 27., 13:53

  • Belföld
Három autó és egy kamion ütközött az M1-esen, csaknem öt kilométeres a torlódás

Három autó és egy kamion ütközött az M1-esen, csaknem öt kilométeres a torlódás

A baleset miatt lezárták az autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalát Ácsnál.

február 27., 15:27