OMSZ-főigazgató: Jelenleg nincs egységes gyerek-alapellátási ügyelet a fővárosban

A vezető az interjúban kitért arra is, hogy

• mit mutatnak az eddigi tapasztalatok;
• milyenek a visszajelzések;
• mikor állhat át az új rendszerre Budapest;
• milyen előkészületek zajlanak jelenleg;
• és mire számíthatnak azok a háziorvosok, akik továbbra sem hajlandók becsatlakozni az ügyeletbe.

Tavaly februárban az ügyeleti átállás kezdetekor az Indexnek adott interjúban arról beszélt, hogy a fővárosi koncepció készen áll, ám mielőtt Budapestet is bekapcsolnák az új rendszerbe, kellő legitimációt szereznének vidéken. Ez sikerült?

Igen, sikerült. A tavaly februári indulás óta éppen a napokban léptük át a félmilliót, ennyi beteget láttunk már el az új rendszerben. Így már senki nem kérdőjelezheti meg, hogy valós tapasztalatunk van a területen, és ennek birtokában folytatódhat tovább a munka.

Mit mutatnak a vidéken szerzett tapasztalatok? Kellett-e menet közben finomhangolni?

Mivel hosszú előkészület előzte meg az indulást, nagy és váratlan meglepetésekkel nem találkoztunk. Nagyban segíti a munkánkat az az informatikai infrastruktúra, amelyet a mentőszolgálatnál alkalmazunk. Valós időben, percről percre tudjuk nyomon követni, mi történik, az adatok alapján pedig könnyen és gyorsan mérlegelünk, hol van még szükség pluszkapacitásra, új telephelyre. A transzparencia mellett szintén segítette az átállást az a tapasztalat, ami egyébként is mögöttünk van. Csak tavaly összesen 1,3 millió beteget láttunk el, és nem kevesebb mint 50 millió kilométert tettünk meg az utakon.

Olyan ütemben haladt az átállás, mint eltervezték?

Egy éve azt vállaltuk, hogy 2024. február 29-ig átvesszük – Budapest kivételével – az ország ügyeleti ellátását. Fejér és Pest vármegye február 1-jei csatlakozásával teljesítettük a feladatot. Szeretném itt is megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak a bajtársaimnak. Egyrészt azoknak, akik részt vesznek az ügyeleti ellátásban, másrészt azoknak is, akik a szervezésben működtek közre. Nagyon sokan vállaltak többletmunkát azért, hogy az elmúlt évtizedek legnagyobb egészségügyi átalakítása flottul menjen végbe.

Milyenek az eddigi visszajelzések?

Sajnos, egyelőre csak kevés egészségügyi intézmény méri a betegelégedettséget. Ez nyilván a mentésben sem a legegyszerűbb terület, hiszen sokszor olyan állapotú betegekkel találkozunk, akiktől nehezen tudjuk megkérdezni, minden rendben volt-e. Ettől függetlenül mindig is célunk volt, hogy tükröt tartsunk magunk elé. E tekintetben kapóra jött az ügyelet, hiszen a mérés itt könnyebben megvalósítható. Éppen ezért a legelső perctől kezdve online és papír alapon is lehetősége van az ügyeleti betegeknek, hogy anonim módon – csupán a telephely és a megjelenés időpontjának megadásával – értékeljék az ellátást.

Rákérdezünk többek között a kommunikációra, a várakozási időre és minden egyéb, laikusok számára is jól érzékelhető paraméterre. Büszkén mondhatom, hogy egy 5 pontos skálán 4 feletti teljesítményt nyújtunk, ami az egészségügyben kimondottan jó értéknek számít. Titkon egy picit abban is bízunk, hogy ezzel a kérdőívvel jó gyakorlatot teremtünk, és a jövőben más ellátóhelyek is elkezdik felmérni betegeik elégedettségét.

Volt azért néhány eset, ami lokális szinten komoly tiltakozást váltott ki. Érdemes itt megemlíteni Szentendrét vagy Pomázt, utóbbi esetében például az verte ki a biztosítékot, hogy február 1-je óta 40 kilométert kell utazni azoknak, akik délután 4 óra után ügyeletre vinnék a gyermeküket. Erre még Gulyás Gergely is azt mondta a Kormányinfón, hogy „ha valahol ilyen hosszan kell utazni, indokolt a kritika”.

Ha egyet hátralépünk, és egy olyan szemüvegen keresztül vizsgáljuk a kérdést, hogy tizenkilenc vármegyében indítottuk el az ellátást, és már Pest vármegye becsatolása előtt is elláttunk 400 ezer beteget, úgy, hogy eközben semmilyen sajtóvisszhang vagy negatív kritika nem ért bennünket, akkor egészen más megvilágításba kerülnek a kiragadott esetek.

Akkor nem hibáztak?

Nem kommunikáltuk időben: Pest vármegyében a tizennyolc vegyes (tehát gyermeket is ellátó) ügyelet mellett még három, teljes értékű gyermekügyelet is lesz, a korábbi nullához képest – ebben kétségtelenül hibásak vagyunk. Ám miután már híre ment annak, hogy „csak három gyermekorvosi ügyelet lesz Pest vármegyében”, nagyon nehéz volt rávilágítani arra: egyébként eddig az észak-budai agglomerációból a gyerekekkel a budapesti Heim Pál Gyermekkórházba kellett beutazni. Ehhez képest most már Cegléden, Érden és Vácon is működik dedikált gyermekügyeleti ellátás.

Még az idén átállhat Budapest

A budapesti koncepció hogy néz ki? Mennyiben kell a fővárosban más szempontokat érvényesíteni?

Budapesten teljesen más a tömegközlekedés, mint vidéken. Késő estig, sőt az éjjel is forgalomban van számos jármű, amellett, hogy nonstop taxiszolgáltatás is működik. Nem mellesleg, Budapesten 15 mentőállomásunk van, számos sürgősségi osztály üzemel egymással párhuzamosan, és a háziorvosok egy jelentős része este 8 óráig rendel, ami szintén nagy különbség más nagyvárosokhoz képest. Jelenleg a fővárosban az önkormányzatok működtetnek valamiféle ellátást, sokszor csak összevontan, és az ügyelet kiállításakor a fent említett szempontokat nem veszik figyelembe. Ráadásul éjjelente nagyon sokszor azzal szembesülünk, hogy egyszer csak felhív bennünket az ügyeleti telephelyen dolgozó ápolónő, és közli: „Ma nincs nálunk orvos, így ha bármilyen feladat van, hozzátok irányítom.” Ez így egyáltalán nem korrekt sem felénk nézve, sem a betegek szempontjából.

És milyen ellátást képzel el ehelyett az OMSZ?

Egy olyan rendszert, ami a betegek igényeihez igazodik. Respektálja más ellátók munkáját, és szem előtt tartja a helyi adottságokat is. Még most is zajlanak az előkészületek. Két hete egyeztettünk az Országos Kórházi Főigazgatósággal (OKFŐ) és a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel (NEAK) arról, hány finanszírozott háziorvos van, és ők milyen rendelési időben működnek, hiszen annak nyilvánvalóan nincs értelme, hogy mi mondjuk 16 órától üzemeltessünk egy telephelyet, ha a háziorvos akkor még egyébként is rendel.

De az ügyeletre érkezők nem mutatnak a szokásosnál súlyosabb tüneteket?

Az eddig ellátott több mint 500 ezer betegünk 95 százalékánál olyan minimális egészségügyi problémát tapasztaltunk, amely abszolút illeszkedik az alapellátásba. Ettől függetlenül természetesen rendelkezésre kell állni, de az kerülendő, hogy a kapacitásokat elpocsékoljuk és a semennyire nem súlyos eseteket duplán is ellássuk.

A gyerekek ellátása hogyan nézne ki Budapesten?

Előbb talán azt is érdemes tisztázni, hogy most mi a helyzet, hiszen jelenleg nincs egységes gyerek-alapellátási ügyelet a fővárosban. Ezért a szülők többnyire a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetbe viszik a gyerekeiket. Az intézmény bizonyos napokon két-háromszázas betegszámokat lát el, az egyéb sürgős feladatai mellett. Ez a teher most igazságtalanul csak az itt dolgozók vállát nyomja. Mi valódi, működőképes ügyeleti alapellátásra törekszünk, ezért több gyermekellátó helyet is tervezünk Budapestre.

Milyen előkészületek vannak még hátra?

Az eszközbeszerzés már lezárult, de a fővárosi telephelyeket még fel kell készíteni a betegek fogadására, és néhol még egyeztetések zajlanak arról, hogy az egyik vagy a másik utcában működjön-e az ellátás. Ami a lakosság szempontjából releváns információ, hogy ha valaki ugyan közigazgatásilag a XI. kerületben lakik, de egyébként a XII. kerületi telephely közelebb esik hozzá, bátran bemehet oda is, nem akarjuk olyasmibe belekényszeríteni a pácienseket, ami kényelmetlen és észszerűtlen lenne.

Mikor történhet meg az átállás?

Addig még van egy nagyon fontos lépés: a váltáshoz a jogszabályi környezetet is meg kell teremteni, hiszen egyelőre csak az van törvénybe foglalva, hogy Budapest kivételével az ügyeleti ellátást az OMSZ működteti. Amint hivatalos feladatnak megkapjuk a fővárosi ügyelet megszervezését, mi ott leszünk a rajtkőnél.

Konkrét időpont tehát még nincs?

A jogszabályalkotás folyamatába nem szeretnék belemenni, szakmai okokból maradnék a mentés oldalán. Viszont meg tudom fogalmazni a saját véleményemet: azt gondolom, hogy ez még az idén megtörténik.

Javult az együttműködés a MOK-kal, de lehetne még jobb is

Még annyiban visszautalnék a korábbi interjúra, hogy akkor azt mondta: „A háziorvosok kezdenek rájönni arra, hogy az OMSZ nem eszik orvost.” Ezt a számok is visszaigazolják?

Teljes mértékben. Az elmúlt egy évben a háziorvosok megtapasztalhatták, hogy nem használni és kihasználni akarjuk őket, hanem kollégaként és bajtársként tekintünk rájuk, feladatot látnak el – tisztességes bérért cserébe. Mi úgy definiáljuk ezt az együttműködést, hogy a mentőszolgálatnak már nem 8500, hanem 15 ezer munkavállalója van. Országosan a háziorvosok több mint 80 százaléka írta alá az ügyeleti szerződést. Van, ahol ez az arány a 99 százalékot is eléri, míg Hajdú-Bihar vármegyében például alacsonyabb mértékről, 50-60 százalékról beszélhetünk. Azonban ott sok külsős kolléga van, aki helyettesítőként örömmel becsatlakozik az ellátásba. Összességében azt tudom mondani, hogy a háziorvosok hajlandósága mindenféle politikai, kamarai és egyéb nyomásgyakorló akció ellenére mostanra abszolút a helyére került.

Akik mégis távol maradtak, milyen aggályokat fogalmaztak meg?

Vannak, akik kategorikusan kijelentették, hogy márpedig nem írják alá a szerződést, de sem szakmai, sem jogi, sem egyéb indokot nem tudtak megnevezni. Mi nem vagyunk hatóság, így nem tehetünk mást, mint hogy a beosztást tőlük függetlenül készítjük el.

A hatóságok esetükben mit tehetnek, és mit tettek már meg eddig is?

A háziorvosok számára kötelező havonta kétszer hat órát ügyelni. Ha valaki ezt megtagadja, akkor az érintett kollégát a kormányhivatal előbb felszólítja, majd közigazgatási eljárás keretében szankcionálja.

És volt már erre példa?

Legjobb tudásom szerint egyelőre csak felszólítások érkeztek, nincs információm arról, hogy bárki bírságot kapott volna. Továbbra is azt gondolom, hogy aki korábban vélt vagy valós okok miatt feltüzelte magát, és most hosszú idő után lehiggad, majd átgondolja a helyzetet, könnyen rájöhet arra: teljesen felesleges azzal szembemenni, hogy állami ellátásban, a betegek érdekében, állami finanszírozás mellett, törvény által szabályozott módon megszabtak számára egy feladatot, amit egyébként a kollégái 80 százaléka már gördülékenyen ellát.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) tavaly februárban felszólította a háziorvosokat, hogy ne írják alá az ügyeleti szerződést, ezután pedig egy meglehetősen komoly vita alakult ki a kamara és a mentőszolgálat között. Rendeződött azóta a helyzet?

Először is szeretném jelezni, hogy a vitát megelőzően a MOK részéről az akkori alelnökkel – jelenleg már elnökkel – Álmos Péterrel egyeztettem, aki megerősített abban, hogy szükség van az átalakításra. Később a kamara háziorvosi csoportjának vezetőjével is egyeztettünk az államtitkárságon, ott is úgy tűnt, hogy egyetértés van. Aztán történt, ami történt, de mi végig konstruktívan álltunk a párbeszédhez, és tesszük ezt a mai napig.

Tehát ez azt jelenti, hogy most is van párbeszéd?

Rendszeresen tájékoztatnak bennünket a tapasztalataikról, javaslatokat, felvetéseket küldenek nekünk, de egyelőre azt látjuk, hogy ezek között sok a kiragadott, egyedi eset. Ilyen például annak a háziorvosnak az esete, aki nem volt képes a digitális rendszerünket használni, holott elláttuk az ahhoz szükséges oktatóanyagokkal. Vélhetően ennek a kollégának meg kellene mutatnunk, hol van a bekapcsológomb a számítógépen, és el kellene magyaráznunk, mi az a klaviatúra és az egér. Sajnos erre nincs kapacitásunk. Kérdés számomra, hogy az a kolléga, aki az oktatások után az informatikai rendszert nem tudja használni, ő vajon a napi munkája során hogyan lép be az EESZT-be vagy saját medikai rendszerébe. Másrészről ellátást a számítógépes adminisztráció nehézsége miatt biztosan nem lehet megtagadni.

Tavaly novemberben megújult a MOK vezetősége, ahogyan az imént utalt rá, már Álmos Péter az elnök. A változásnak köszönhetően jobb az együttműködés?

Összességében igen. Jobban működik közöttünk a kommunikáció. Lehetne ez azonban még jobb is, ehhez viszont a MOK-nak csak és kizárólag szakmai és rendszerszintű érveket kellene felsorakoztatnia. Az egyéni érdekérvényesítésnek pedig búcsút kellene inteni, azokkal ugyanis nem tudunk mit kezdeni. Ha a javaslat megalapozott, és egy valós, rendszerszintű problémára világít rá, akkor készek vagyunk a finomhangolására, ahogyan ezt már több alkalommal meg is tettük, kifejezetten az ő figyelemfelhívásukra reagálva.

Összességében a tavalyi viharokkal és kihívásokkal teli év után most egy nyugodtabb időszak jöhet a mentőszolgálat életében?

Nagyon szeretném, hogy így legyen. De ha visszanézem az elmúlt hét főigazgatói évemet, benne a szörnyű veronai buszbalesetet, majd a koronavírus-járványt, aztán egy óriási horderejű egészségügyi átalakítást, nem ringatnám bele magam abba a hitbe, hogy ezután csak nyugodt hónapjaink lesznek. Abban bízom viszont, hogy amennyiben Budapesten is megtörtént az átállás – és arról lehámoztuk a politikai és médiafelhangokat is –, akkor elmondhatjuk majd, hogy egy megbízható, több évtizedre beállított rendszert alakítottunk ki, ami jó a betegeknek, és végső soron a mentőszolgálat, továbbá más egészségügyi ellátók felesleges túlterhelését is enyhíti.

(Borítókép: Csató Gábor. Fotó: Kaszás Tamás / Index)