Baltával és ásóval vertek kis híján halálra egy férfit Hatvanban
A rendőrök őrizetbe vették a két elkövetőt, akik a gyanú szerint baltával és ásóval estek neki március végén egy férfinak Hatvanban.
Életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlet miatt rendelt el nyomozást a rendőrség két jászfényszarui lakos ellen – írja a police.hu.
A két elkövető egy korábbi nézeteltérés miatt baltával és ásóval bántalmazott egy helyi férfit március 30-án este Hatvanban, aki az előzetes orvosi vélemény alapján életveszélyes sérülést szenvedett. A bejelentés után a rendőrök négy órán belül elfogták a gyanúsítottakat.
A 27 éves férfi a kihallgatásán beismerő vallomást tett. Társát április 5-én reggel vették őrizetbe a nyomozók. Az 50 éves férfi szintén beismerő vallomást tett. A bíróság kezdeményezte a letartóztatásukat.