Történelemóra közben verte meg diákját egy tanár Budapesten
Egy hatodik osztályos fiút hétfőn óra közben pofozta és lökte fel történelemtanára egy pesterzsébeti általános iskolában, az esetet a gyerek osztálytársai videóra vették, amit elküldtek a szülőknek. A Tények beszámolója szerint
a kamasz nem panaszkodott a verés után, de véraláfutásai lettek.
A felvételen látható, hogy a történelemtanár a kezével üti meg a fiút, majd ellöki és megrángatja. A Tények úgy tudja, a pedagógus egy másik diákot akart kizavarni a teremből, a felvételen hallani is, ahogy azt kiabálja: „Húzzál kifele! Húzzál ki! Hallod?! Fölállsz! Most!” Végül a hozzá közelebb álló fiún vezette le a dühét.
A videó szerint a megütött kamasz nem feleselt a tanárral, és nem volt agresszív. A többi pedagógus és a diákok szerint az 50 év körüli férfinak a 12 éves gyerek származásával volt problémája. A XX. kerületi iskola azonnali hatállyal elbocsátotta a tanárt.
A beszámolók szerint a hatodikos fiú nem problémás, s bár véraláfutásai lettek, otthon csak félszavakban merte elmondani, hogy mi történt vele. Édesapja megdöbbent, amikor meglátta a felvételt. A család először csak a rángatásról tudott, az ütésről nem.
Egy picit fölszaladt a vérnyomásom. Bementem az iskolába az igazgató úrhoz, és megmutattam neki ezt a felvételt, aztán azt mondtam neki, nem tudom tolerálni, hogy csak ennyiben marad ez a dolog
– nyilatkozta a fiú apja.
A szülők a békés megegyezés érdekében eltekintettek a feljelentéstől, de az iskolától azt kérték, hogy küldjék el a verekedő tanárt, ami utóbb meg is történt. A család hálás az iskola határozott fellépéséért. Az ügyet azért tárták a nyilvánosság elé, mert szeretnék megakadályozni, hogy bárkivel hasonló történjen.