Deák Ferenc téri kettős gyilkosság: A jog szerint felnőtt, de a védője szerint csak gyerek volt

2024.04.15. 11:03

Bilinccsel a csuklón és a bokán, oldalukon a büntetés-végrehajtás kommandósaival lépett be a Fővárosi Törvényszék tárgyalótermébe Cs. Krisztián és J. Marcell. A súlyos bűncselekménnyel vádolt fiatalok a vádlottak padján, alig egy méterre egyik áldozatuk apjától ültek. Az ügy harmadrendű vádlottja, J. Dániel, J. Marcell ikertestvére kíséret nélkül, szabadon érkezett a Markó utcai épületbe.

Még 2020 tavaszán történt, hogy két, már rendőrségi múlttal rendelkező társaság csapott össze a hajnali órákban a Deák Ferenc téren. Május 22-én ünnepelte születésnapját az akkor mindössze 16 éves Martinovics László, akit a szintén születésnapozó Cs. Krisztián halálra késelt. A szúrások nemcsak a fiatalt, de egy barátját is érték, a 20 éves Khéli Gergely szintén a penge áldozatául esett.

Cs. Krisztiánt és társait, J. Dánielt és J. Marcellt letartóztatásba helyezték, utóbbit mégis kiengedték, majd visszakerült a súlyos kényszerintézkedés hatálya alá. J. Marcellt ezúttal ugyanis súlyos testi sértéssel és garázdasággal gyanúsították meg, miután betörte apja orrát, a lépcsőházban pedig az ikertestvérével, J. Dániellel verekedett össze, aki a Deák téri késelés harmadrendű gyanúsítottja.

A bíróság  2022 márciusában döntött a garázdasággal és rablással vádolt résztvevők büntetéséről. Őket felfüggesztett börtönbüntetésre, illetve pénzbüntetésre ítélték.

Magas biztonsági kockázat

Hétfő reggel a védői perbeszédekkel folytatódott a Deák téri kettős gyilkosság tárgyalása, ahol Cs. Krisztián ügyvédje hosszan és részletesen idézte fel annak a tragikus estének az eseményeit. Hangsúlyozta, ez volt az első olyan hétvége a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozások után – amely a fiatalokat frusztráltsággal töltötte el –, amikor ismét szabadon szórakozhattak. A 21 éves fiú azóta is magas biztonsági kockázatú fogvatartottként éli az életét a börtön falain belül.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a rendőrség a nyomozás idején nem várta meg, hogy a 18 év alatti tanúnak a gyámját értesítsék a történtekről, hanem azonnal megkezdték a kihallgatását. Az ügyvéd ezért kérte az ügyben eljáró bírót, dr. Berczeli Sándort, hogy ne értékelje bizonyítékként a vallomást. Meglátása szerint több eljárási hiba is történt a nyomozás ideje alatt.

Perbeszédében végül kérte, hogy mentse fel védencét a csoportosan elkövetett rablás vádpontja alól. A késeléssel kapcsolatban úgy véli, hogy nem az emberölés volt a célja, így indítványozta, hogy halált okozó testi sértésnek minősítse a vádat a bíró. Ha pedig ezt nem osztja a bíróság, akkor legyen figyelemmel a vádlott családi hátterére.

A jog szerint már felnőtt, szerintem csak gyerek volt

– mondta védencével kapcsolatban, amikor kitért arra, hogy Cs. Krisztián nem egy harmonikus családból származik. A vádlottat korábban súlyosan elhanyagolta a családja, indulatkezelési problémákkal küzd, testvéreit ő látta el a szülők helyett.

A jogi képviselő utalt arra is, hogy a gyermekvédelmi rendszerbe csak évek múltán, a tragédia idején került be. Öt éven át, bár ismerték a sorsát, nem lépett közbe a gyermekjóléti szolgálat.

A lányokat a JBL, a fiúkat a verekedés érdekelte

A délelőtti védői beszédek sorát J. Marcell ügyvédje folytatta, aki szintén kiemelte, hogy a hangszóró ellopása csak a társaság lánytagjainak állt szándékában, a fiúkat inkább a verekedés érdekelte. Hozzátette, hogy a társaság minden tagja bódult állapotban volt az elkövetéskor. 

A jogi képviselő csatlakozott kollégájához, és kérte, hogy a rablás bűntettének vádja alól mentse fel a bíróság J. Marcellt. A védő állítja, hogy védence nem tudott a szúrásról, így a rugdosás csak a bunyó része volt. Meglátása szerint a rúgások számából nem lehet arra következtetni, hogy az emberölésre irányult volna. Kérte, hogy ezek alapján a második vádpont alól is mentse fel a bíróság J.-t. 

Enyhítő körülményként kérte értékelni, hogy védence is hányatott sorsú családi háttérrel rendelkezik, valamint hogy J. Marcell még igen fiatal. 

Az utca nevelte ezeket a testvéreket

– mondta az ügyvéd, hozzátéve, hogy a fiatal a letartóztatásban letette a középiskolai vizsgáit.

J. Dániel védője is arra hívta fel a figyelmet, hogy a vádlottakhoz hasonlóan az egész országot megrázták a hírek, miután az a főváros egyik legkedveltebb közterületén történt. 

Semmi köze nincs J. Dánielnek a rabláshoz és a különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléshez

– közölte a jogi képviselő, megemlítve, hogy a fiatal fiúnak nem is volt szimpatikus a lányok társasága, akikkel ő akkor találkozott először.

A védői beszéd szerint J. Dániel a verekedésben csak annyiban vett részt, hogy felsegítette a testvérét a földről. Indítványozta, hogy mentse fel őt a bíróság, tettét minősítse garázdaságnak.  J. szabadlábon van, igyekszik helyrehozni az életét, ezért már munkát szerzett, amit a későbbiekben is szeretne megtartani.

Bocsánatot kértek

Cs. Krisztián az utolsó szó jogán is ismételte, hogy sajnálja a történteket. Mindössze pár mondatot mondott, majd J. Marcell az áldozatok családtagjaihoz fordult, és bocsánatot kért a tettei miatt:

Nem tudtam, hogy ez így fog végződni. Ha tehetném, visszafordítanám az idő kerekét. Az élet megóvása mindenekelőtt áll. Szeretném leülni az adósságomat azért, amit elkövettem. Szeretnék a későbbiekben hasznos tagja lenni a társadalomnak.

J. Marcell az utolsó szó jogán hivatkozott a korára, mert szerinte ebből adódóan nem vette észre, hogy milyen következménye lesz a tettének. Szeretné, ha a későbbiekben egy szakember tudna vele foglalkozni, hogy a szabadulása után ne tudja követni apja agresszív természetét.

J. Dániel szintén bocsánatot kért a családtagoktól, hozzátéve, hogy ha tehetné, el sem indulna otthonról. Az elcsukló hangon beszélő fiú hiányolta a társaság többi tagját a vádlottak padjáról, akik szintén érintettjei voltak a verekedésnek. 

Emberölés, garázdaság, rablás

A vádirat szerint az emberölés vádlottja 18. születésnapját ünnepelte egy 19 éves testvérpárral. Este az V. kerületi Deák téren, a gördeszkapálya melletti padoknál tartózkodtak, amikor a társaságukban lévő 17 éves lány elvett egy padon alvó fiatal férfi mellől egy hangfalat. Emiatt a vádlottak és az alvó férfi társasága között szóváltás alakult ki, és a három vádlott férfi megütötte a sértetteket, a 18 éves vádlott pedig az egyik sértettet késsel combon szúrta, ököllel arcon ütötte, majd az ütés erejétől hátra eső férfit megrúgta – ismertette a főügyész. Hozzáfűzte, a sértettek ezután is követték a társaságot, hogy visszaszerezzék tőlük a hangfalat, a további verekedést viszont egy elhaladó járőrautó félbeszakította, amelynek láttán a vádlottak elszaladtak a helyszínről.

Később, hajnalban az V. kerületben, a Hercegprímás utcai gyalogátkelőhelynél két társaság között dulakodás alakult ki, amelybe a 18 éves vádlott és két 19 éves társa is bekapcsolódott. A verekedés közben a 18 éves vádlott késsel háton, majd többször mellkason szúrt egy 16 éves fiút, aki a szúrások után összeesett, de még eszméleténél volt, amikor az egyik 19 éves vádlott testvére támogatásával többször fejbe rúgta.

A szúrások miatt eleve nagy fájdalmakat átélő, még életben lévő sértettnek a bántalmazás fokozott fájdalmat és szenvedést okozott, de még felállt a földről, tett néhány lépést, majd összeesett és a helyszínen meghalt. Halálát a mellkasát ért szúrások okozták. A késelő egy 20 éves sértettel is dulakodni kezdett, akit szintén halálra szúrt.

A Fővárosi Főügyészség az akkor 18 éves késelőt több ember sérelmére elkövetett emberöléssel, a 19 éves testvérpárt – egyiküket mint bűnsegédet – különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérletével vádolja.