Súlyos vádakkal szálltak bele Magyar Péterbe a parlamentben
További Belföld cikkek
- Hatalmas torlódásra kell számítani, akár két órával is nőhet a menetidő az M1-es, M3-as és az M5-ös autópályákon
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
Csárdi Antal azzal kezdte a napirend előtti felszólalások sorát, hogy „sajnos szó sincs arról, hogy 2010 után bármikor is a felsőoktatás az átlagnál magasabb mértékben részesült volna a gazdasági növekedésből, ez az arány beállt egy rendkívül alacsony szintre”.
Az MSZP–SZDSZ kormány befagyasztotta a felsőoktatásban dolgozók bérét, ezt a Fidesz–KDNP kormány fenntartotta, csak 2017-ben jött egy bérfejlesztés, ami a fenntarthatóság okán elkerülhetetlen volt. 2007 és 2017 között semmilyen bérfejlesztésre nem számíthattak a dolgozók, jelen pillanatban is rendkívül kétségbeejtő a helyzet
– fogalmazott az LMP képviselője.
Válaszában Zsigó Róbert aláhúzta:
Abban egyetértünk, hogy tisztelet illet minden felsőoktatási dolgozót, aki tisztességgel végzi munkáját. Az elmúlt hat évben Magyarország megduplázta a felsőoktatás finanszírozására fordított összeget.
Az államtitkár szerint versenyképességi fordulat valósult meg a magyar felsőoktatásban, ennek egyre többen kívánnak részesei lenni, tavaly 33 százalékkal nőtt az egyetemekre felvettek száma. A felsőoktatásban dolgozók bére emelkedett az elmúlt években.
„Szomorú vagyok a Párbeszéd működésével kapcsolatban”
Tordai Bence arról beszélt, „ma reggeli hír, rákkeltő mérgek ömlöttek a Salgó-patakba egy akkumulátorhulladékot kezelő, NER-közeli cégnek a telephelyéről”. A képviselő arra emlékeztetett, hogy „hasonló eset történt kevesebb mint két hete a gödi Samsung-gyárnál”.
Hosszasan tudnánk sorolni az ehhez hasonló eseteket. Ennek fényében különösen aggasztó, hogy önök még mindig nem nyilatkoztak arról, hogy a sóskúti akkumulátorfeldolgozó üzem megépülhet-e, kiemelt beruházásként támogatják-e. A népszavazást sikeresen megfúrták
– mondta a Párbeszéd – Zöldek képviselője, aki öt követelést sorolt fel:
- Erősítsék meg a hatóságokat, garantálják azok függetlenségét.
- Sokkal hatékonyabb, keményebb, eredményesebb fellépésre van szükség a szennyezőkkel szemben, elrettentő büntetési tételekkel.
- Olyan monitoringmérésre van szükség, amely valós időben követhető és nyilvános.
- Kötelezni kellene a cégeket arra, hogy csak a legbiztonságosabb, legmodernebb technológiát hozzák ide.
- Kizárólag a helyi lakosság és a hozzáértő szakmai civil szervezetek bevonásával szülessenek döntések.
„Értem, hogy a hatalmukat és a vagyonukat akarják maximalizálni, a Fidesz-kormány működése kizárólag a hatalompolitikáról és a baráti vállalkozók kitöméséről szól, de ebbe hogyan illeszkedik bele mindannyiunk egészségének és biztonságának a veszélyeztetése?” – tette fel a kérdést Tordai Bence.
Válaszában Koncz Zsófia kifejtette:
Ezzel a témával kapcsolatban számos alkalmunk volt a parlamentben beszélni, mindig az az érzésem, hogy képviselő úr alig várja azokat az alkalmakat, hogy valamilyen szinten tudjon hergelni és mindenféle szempontból a hatóságok ellen lázítani, ami nem túlságosan szép dolog. Mindannyiunknak az a közös érdeke, hogy a gyermekeinkre tiszta és egészséges környezetet hagyjunk, ezzel kapcsolatban igyekszünk mindent megtenni.
Az államtitkár leszögezte, amikor kell, a hatóságok meghozzák a megfelelő döntést, a bírságok mértékét növelték, akár az üzem felfüggesztése mellett is dönthetnek.
Koncz Zsófia ezután a háborúról beszélt: „Szomorú vagyok a Párbeszéd működésével kapcsolatban, úgy gondolom, mindannyiunk számára a legijesztőbb és leginkább közelgő veszély a háború kérdése. Amikor emberi életekről beszélünk, és arról, hogy milyen jövő vár a gyermekeinkre, akkor a háború ügyét nem szabad elfelejteni, ez mindent érint. Sajnáljuk, hogy a baloldali pártok a magyar emberek gondolataival ellentétben háborúpártiak. Az önök EP-listavezetője hetekkel ezelőtt is amellett kardoskodott, hogy katonai eszközöket is be kell vetni.”
„Akárhogy vág különböző arcokat, képviselő úr, ez a magyar embereket érdekli, nekik fontosak a klímapolitikai célkitűzéseink, a zöldipar, a környezetvédelmi szabályok, az atomenergia. Arra is utalt, hogy mi nem kérdezzük meg az embereket, ezzel szemben Magyarországon eddig a Fidesz–KDNP kezdeményezte a legtöbb sikeres népszavazást, több mint egy tucat nemzeti konzultációban kérdeztük meg az emberek véleményét, most a zöldenergiával kapcsolatban is megkérdezzük az emberek véleményét” – rögzítette Koncz Zsófia.
„A kormányzat idén is letérdelt a homoszexuális lobbi előtt”
Novák Előd kijelentette, hogy „az LMBTQP-propagandafelvonulás helyett a Mi Hazánk Mozgalom ellentüntetését tiltotta be a rendőrség, noha a homoszexuális pedofilbotrányok komoly közfelháborodást váltottak ki”.
A Mi Hazánk az egyetlen párt, amely mindenféle perverziókat megjelenítő rendezvény megszüntetését követeli. Se Gyurcsányék támogató, se Orbánék tűrő politikáját nem támogatjuk, hanem a tiltást szorgalmazzuk. A gyermekvédelmi törvény szerint sem volna szabad homoszexuális propagandát folytatni gyermekek számára is látható módon
– közölte a Mi Hazánk Mozgalom képviselője, hozzátéve: „a kormány nem cselekszik, ezért a Mi Hazánk lépett a tettek mezejére, az első lehetséges pillanatban lefoglalva a felvonulások útvonalait több éven át sikeresen”.
„A kormányzat idén is letérdelt a homoszexuális lobbi előtt” – fogalmazott Novák Előd, kiemelve, hogy ugyanakkor nyújtották be a területfoglalási igényt a rendőrségnek, mégis a felvonulást tarthatják meg.
Válaszában Rétvári Bence kifejtette: „Az egyik legfontosabb a gyermekek védelme, ezért döntött úgy a kormány, hogy a nagyon erős nyomás ellenére ellenáll annak, hogy külföldről a különböző genderpropagandát megpróbálják az iskolába bevinni. Évek óta eljárás folyik Magyarországgal szemben ezért.”
Vannak olyan demonstrációk Magyarországon, amelyek adott esetben nem egyeznek a kormány álláspontjával. Amikor önök a koronavírus-oltások ellen tartottak demonstrációt, a rendőrségnek törvényes keretek között engedélyezni kellett. Ön meg az önök kollégái évek óta versenyt futnak a másodpercekkel, hogy ki az, aki előbb nyomja meg az elküldés gombot. Amikor önök voltak a gyorsabbak, akkor önöknek biztosította ezt a rendőrség, amikor a másik csoport, akkor nekik biztosította, de mindig törvényesen járt el. Az viszont felháborító, amikor ezeket az eseményeket arra használják fel, hogy az emberek többségi ízlését sértő gesztusokat tegyenek, főleg, amikor vallásos embereket sértő akciók voltak ott. Azok, akik a toleranciáért vonulnak fel, mást sem csinálnak sokszor, mint provokálják a többségi társadalmat, ez elfogadhatatlan
– tette világossá Rétvári Bence.
„Attól, hogy ön elmondja, és háromszor megismétli, még nem lesz igaz”
Brenner Koloman arról beszélt, hogy
a rossz diadalához éppen elég, ha a jók tétlenek maradnak. Ez a mondás nagyon aktuális most, június 9-én nemcsak önkormányzatokat, hanem az Európai Parlamentben hazánkat képviselő személyeket is választunk. Fontos, hogy a jók ne maradjanak tétlenek, mutassunk egy jobb, egy jobbik választást.
A Jobbik – Konzervatívok képviselője, főpolgármesterjelöltje szerint a Fidesz leépítette a jog uralmát, elszállt a költségvetés, újra elszabadulhat az infláció, „ázsiai migráns munkásokat telepítenek be”, miközben a Jobbik továbbra is azt gondolja, hogy „ruszkik, haza”, az uniós források pedig járnak Magyarországnak.
Válaszában Dömötör Csaba elmondta: „Örülök annak, hogy az önkormányzati és az európai parlamenti választás egy napon lesz, mert soha nem függtek össze ennyire az európai kérdések az önkormányzati kérdésekkel. Alapvetően befolyásolja a helyi közösségek mozgásterét az, hogy milyen irányt vesz az uniós politika.” Az államtitkár a fő vitapontok közé sorolta a háborús álláspontot, a migrációt, a gazdaságpolitikát és az agrárpolitikát.
Attól, hogy ön elmondja, hogy önök konzervatív politikát folytatnak, és háromszor megismétli, attól ez még nem lesz igaz. Csatlakoztak ahhoz a baloldalhoz, amely markánsan liberális és sok esetben országellenes politikát folytat. Olyan EP-képviselő ül most az önök soraiban Brüsszelben, aki a krími konfliktus során egy az egyben szajkózta az orosz álláspontot, és ezek után önök a kormány külpolitikáját kritizálják
– hívta fel a figyelmet Dömötör Csaba.
„Karácsony Gergely által előidézett probléma”
Molnár Zsolt felszólalásában a temetkezési költségekről beszélt, azt ajánlotta a kormánynak, hogy „gondolja kicsit át a temetkezés, a sírmegváltás kérdését, mert egy területen lehet látni komoly előrelépést, ez a hadisírgondozás, de nemcsak a hősökről kellene gondoskodni, hanem azokról a magyar emberekről is, akik tisztességesen ledolgoztak egy életet”.
Az MSZP-s képviselő azt kérte,
ne a kivétel legyen a fő szabály, ne legyen helye az áfának a temetkezéssel kapcsolatban. 27 százalék áfát beszedni azokon a családokon, hozzátartozókon, akik a temetkezésnél megváltják a sírhelyet, vagy újra megváltják, méltatlan.
Latorcai Csaba válaszában hangsúlyozta: „Bízom abban, hogy nincs vita közöttünk, a szeretteink halála és a kegyelet kifejezése nem lehet politikai vita tárgya. A szeretteink halála és a kegyelet kinyilvánítása, a végtisztesség olyan feladatok, amelyeket a gyászolókhoz és az elhunyt emlékéhez a lehető legméltóbban kell tudni megvalósítani, ezért is évtizedek óta a temetkezéssel kapcsolatos kérdések alapvetően az önkormányzatokhoz tartozó feladatok, az önkormányzatoknak adja meg a kormány a lehetőséget, hogy a lehető legteljesebb végtisztességet biztosítsa minden honfitársunk számára.”
Az államtitkár közölte, számos segítséget biztosít a kormány, de hogy ezek a segítségek mennyire jutnak el az emberekhez, az önkormányzatokon múlik, azt az állítást tévedésnek nevezte, hogy áfaköteles lenne a sírhely megváltása, mert ez is önkormányzatfüggő,
amiket említett, azok Budapesttel kapcsolatos problémák. Az Karácsony Gergely által előidézett probléma. Tudja, képviselő úr, az a baj, hogy Karácsony Gergely és az őt körülvevő, Gyurcsány Ferenchez kötődő üzleti körök miatt valóban most Budapesten méltatlan a temetkezés kérdése, de ez nem a kormány hibája.
„A magyar miniszterelnök önként bohócot csinált magából”
Varju László azzal kezdte, hogy a következő év költségvetését eddig tavasszal elfogadó Fidesz bejelentette, idén kivételesen csak ősszel tesznek így az amerikai elnökválasztás miatt,
a szuverenitásért aggódó magyar miniszterelnök fehérre mázolta az arcát, piros bohócorrot ragasztott, és önként bohócot csinált magából. Szerinte Magyarország költségvetése azon múlik, hogyan döntenek az amerikai polgárok az amerikai elnökválasztáson.
A DK képviselője úgy látja, „a jövő évi költségvetéssel nemcsak Amerikára hanem Brüsszelre is várnak, de a választások után, amikor Orbán Viktor már tudja, hogy mi van Brüsszelben vagy Amerikában, akkor csinál egy, az emberek vérét szipolyozó költségvetést”. Varju László megszorításokat emlegetett, majd kilátásba helyezte, ha a Fidesz veszít az európai parlamenti választásokon, akkor előrehozott választásokat fognak követelni.
Tállai András válaszában úgy fogalmazott:
Ha jól értem, úgy kezdte a beszédét, mégis rájöttek, hogy jó a tavasszal benyújtott költségvetés, mert most az ellen beszél, hogy a kormány kivár. Kivár, megvárja az európai és valóban az Amerikában történő folyamatokat, mégpedig azért, mert a választások eredménye befolyásolja, hogy a világon béke lesz, vagy háború.
„Ha egyszer felelősen terveztek volna, és készítettek volna költségvetést, akkor jól tudja, ha az a folyamat indul el az amerikai elnökválasztással, hogy Ukrajnában be kell fejezni a háborút, akkor az Magyarországra is kihat” – jelezte a kormánypárti politikus.
Az államtitkár leszögezte, a megszorítás „az önök szavajárása, önök ezt csinálták 2009-ben, amikor válság volt”, viszont a Fidesz–KDNP pont az ellenkezőjét teszi, „az önök kívánságára sem hoz megszorítást”.
„Itt van az új baloldali csodagyerek, Magyar Péter”
Aradszki András (KDNP) többek között hangsúlyozta, „harminc éve azt gondoltuk, hogy Európa a jövőnk, ma azt gondoljuk, hogy mi vagyunk Európa jövője, hangzottak el a miniszterelnök szavai lassan két éve. Gondolatai mind a mai napig megállják a helyüket”. Úgy látja, a választások kimenetele több generációra meghatározhatja az európai emberek sorsát. Válaszában Zsigmond Barna Pál rögzítette: az Európai Uniót az elmúlt 15 esztendőben folyamatosan válságok gyötrik, „a brüsszeli elit rosszul kezelt minden helyzetet, hibát hibára halmozott”, szerinte a „brüsszeli bürokráciát keresztül-kasul átszeli a korrupció”.
Menczer Tamás is felszólalt, azzal kezdte, hogy háborús készülődést láthatunk a világban, „napról napra súlyosabb a helyzet”, a Közel-Keleten is mindent meg kell tenni azért, hogy ne legyen államközi háború, „a helyzet Ukrajnával kapcsolatban sem jó, sőt kifejezetten rossz. A magyar álláspont változatlan, azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat akarunk”, vannak olyan nyilatkozatok, amelyek katonák küldésének a lehetőségéről szólnak.
„A baloldal háborúpárti, ezt tudjuk. A baloldali miniszterelnök-jelölt, Márki-Zay Péter világosan elmondta, ha a NATO megy, magyar katonákat küldene a háborúba. Most pont az a helyzet, hogy a NATO óriási lépéseket tesz a konfliktus felé, de nekünk nem kell ezeket a lépéseket megtennünk, a NATO védelmi szövetség” – közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója, az üzenve azt ellenzéknek, hogy „önök nem a magyar érdeket képviselik, hanem azoknak az érdekeit, akiktől a dollárokat kapják, önök nem a magyar emberek oldalán állnak, hanem azokat szolgálják ki, akik önöket kilóra megvették”.
Most itt van az új baloldali csodagyerek, Magyar Péter, az új Márki-Zay Péter, aki szintén háborúpárti politikus. Ennek itt az újabb bizonyítéka, próbált mosakodni a háborúval kapcsolatos álláspontja miatt, írt egy hosszú szöveget. Sok mindenről írt, mi az, amiről nem írt? Nem írt arról, hogy azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat akar. Nem írt arról, hogy nem küldene fegyvereket és magyar katonákat a háborúba. Arról írt, hogy szerinte mindegy is, mi mit mondunk. Ilyet csak egy igazi dollárbaloldali háborúpárti politikus mond
– vélekedett Menczer Tamás.
Válaszában Dömötör Csaba kijelentette: „ha dollár érkezik, márpedig érkezik, azzal háborús álláspont is érkezik. Minél több dollár érkezik, annál nehezebben tudnak módosítani az álláspontjukon, már ha akarnak egyáltalán”. Az államtitkár szerint a múlt héten a világ veszélyesebb és nem biztonságosabb hely lett.
(Borítókép: Az Országgyűlés plenáris ülése 2024. március 18-án. Fotó: Bruzák Noémi / MTI)