Meghalt Ferich Balázs, Azahriah menedzsmentjének társalapítója
További Belföld cikkek
- Havazás várható Magyarország egy részén
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
Hosszú betegség után 36 éves korában meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetője, a Blind Myself nevű magyar metálzenekar korábbi basszusgitárosa.
„Ma hajnalban elment a legjobb barátom, egyben cégtársam, Ferich Bazsi” – áll Tóth Gergő csütörtöki Facebook-posztjában. „2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni” – fogalmaz a bejegyzésben. Pillanatok alatt barátokká váltak, szerinte Balázsnak veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez.
„Amikor felvettek a Magneotonba, és belekezdtem a zenekarok menedzselésébe, minden áldott nap a melómról beszéltem vele. Ő ajánlotta a Cloud 9+-t, én pedig megmutattam a főnökeimnek. Ez volt az első banda, amelyet sikeresen menedzseltem, menedzseltünk Bazsival. Amikor őt is felvették a céghez, nemcsak barátok és zenésztársak, hanem kollégák is lettünk. Igazából ezzel a munkával teljesedett ki ő” – írja Tóth Gergő.
Ferich Balázs és Tóth Gergő 2016-ban alapították cégüket, a Supermanagementet, amelyben a hazai piac egyik legsikeresebb szereplőjeként olyan magyar előadókat gondoznak, menedzselnek és adnak ki, mint a Wellhello, a Follow the Flow (és ezek szólóprojektjei), az Anna and the Barbies, Dzsúdló, Desh, valamint Azahriah. Közülük már többeknek szerveztek vagy szerveznek arénakoncerteket is, nem egyszer telt házzal – Azahriah május végén háromszor tölti meg a Puskás stadiont, írja a Forbes. „Egy pici lakásban volt az első irodánk, Bazsi albérletében” – idézte fel a cég indulását Gergő. Végül „a kis független kiadónkból, menedzsmentünkből komoly vállalkozás lett”.
Balázst imádták az előadóink, kollégái. Über maximalista volt a melóban, nem elégedett meg sosem a második hellyel. Folyamatosan azon agyalt, hogyan lehetnénk még jobbak és jobbak. Bazsinak hatalmas szíve volt. Imádta a gyerekeit és feleségét, Dittát, a legjobb apuka volt, akit valaha ismertem
– emlékezett vissza céges és zenekari társára, legjobb barátjára a Supermanagement másik alapítója.
„Persze voltak vitáink is. Egyszer nagyon megsértettem, és hiába kértem bocsánatot, egy darabig nem volt minden perfekt közöttünk” – írta Gergő, de miután három évvel ezelőtt betegséget diagnosztizáltak Balázsnál „soha semmin nem vitáztunk, mindent teljes egyetértésben csináltunk”. „Már most iszonyatosan hiányzik” – zárta bejegyzését Tóth Gergő.
(Borítókép: Ferich Balázs. Fotó: Tóth Gergő / Facebook)