Ilyet sem látunk mindennap: hajókkal tüntettek Budapesten

További Belföld cikkek
-
Ikonikus színházi kellékeket árverez el a Radnóti Színház
- Már nem csak Magyar Péter mozog, de még mindig ő fut a legtöbbet
- Nyomozás indult egy férfi ellen, aki bántalmazott egy tüntetőt Budapesten
- Ismét Lévai Anikó lett a legbefolyásosabb nő a magyar közéletben
- Orbán Viktor is elbúcsúzott Wachsler Tamástól
Karácsony Gergely március 31-én jelentette be, hogy felülvizsgálták és módosítják a Duna-parti Építési Szabályzatot. A főpolgármester szerint „bonyolult, sok egyeztetést igénylő tervezési, véleményezési folyamat végére értünk. Az állami, szakmai és civil szervezetektől érkezett vélemények több tucat oldalt tesznek ki, több partnerünkkel az utolsó pillanatig egyeztettünk”.
A politikus a szabályzat lényegét így foglalta össze:
Rendet teszünk a Duna-parton, száműzzük a lakók életét megkeserítő és a panorámát elcsúfító hajókat a belvárosból, megteremtjük a lehetőségét annak, hogy a Duna-partok a jelenleginél sokkal jobban szolgálhassák a budapestieket.
A céljuk az, hogy „a kikötő hajók által okozott terhelés a lehető legkisebb legyen, és minél egészségesebb egyensúlyt teremtsünk a folyó különböző célú használata közben”. Április 9-én arról számoltunk be, hogy a Magyar Hajózási Országos Szövetség és a Személyhajósok Szövetsége elutasítja a tervet.
Kirajzás és demonstráció
A MAHOSZ és a Személyhajósok Szövetsége szombatra hirdetett kirajzással egybekötött demonstrációt. Az eseményen a Duna belvárosi szakaszán huszonhét hajó állt alakzatba, és szólaltatta meg a kürtjeit, miután a Bibic nevű hajó elhúzott köztük egy kifeszített magyar zászlóval. A szervezők szerint a részt vevő hajókon több mint négyezer utas volt.
Tóth Mihály, a Magyar Hajózási Országos Szövetség szóvivője a Budapest hajó fedélzetén lapunk kérdésére kifejtette:
Idén a hagyományos kirajzás egy békés tiltakozással kapcsolódik össze, a Duna-parti Építési Szabályzat tervezett módosítása ellen tiltakozunk. Ebben azt rögzítenék a fővárosi döntéshozók, hogy az érintett partszakaszon 24 kikötő helyett 9-et használhatnának a hajók. Ez azzal járna, hogy 9 kikötő körül jelentős mértékben megnövekedne a hajóforgalom, ráadásul a folyamatosan működő motorok zajt és szmogot jelentenének. Azt is érdemes elképzelni, amikor 6-7 hajó várakozik arra, hogy be tudjon állni a kikötőbe, gyakorlatilag dugó alakulna ki a Dunán, ilyen még nem volt. Komoly közlekedésbiztonsági kockázatot is rejt a módosítás, a szabályzat nem írja, hogy a hajók milyen sorrendben követhetik egymást, és az sem mindegy, hogy hány utast szállítanak, teljesen más időtartam száz embernek vagy tíz embernek elhagynia a fedélzetet.
A szóvivő arra is felhívta a figyelmet, hogy a hajóknak a kikötés után az északi vagy a déli területre kellene menniük, de „ezek a kikötők jelenleg nem léteznek, hol kötnének ki? Ha új kikötőkre lesz szükség, ki építi és ki finanszírozza ezeket?”.
Tóth Mihály megemlítette azt is, nem tudnak arról, hogy a fővárosi vezetés egyeztetett volna a külvárosi önkormányzatokkal és lakosokkal arról, hogy a hajóforgalom jelentős részét hozzájuk terelnék. A forgalomnövekedés pedig azzal is járna, hogy a hajókkal együtt a turistákat szállító buszok is megjelennének az érintett partszakaszokon, amelyeknek parkolóhelyekre lesz szükségük.

„A felszabaduló helyeket szállodahajóknak adhatják, viszont a szállodahajók áramfelvétele sokszorosa a személyhajókénak. Az újlipótvárosi szakaszon nem áll rendelkezésre olyan parti áram, amelyről működhetnének a szállodahajók, tehát folyamatosan menne a generátoruk, ami zaj- és légszennyezéssel járna” – mutatott rá egy újabb szempontra Tóth Mihály, hozzátéve: azon valóban el lehet gondolkodni, hogy milyen típusú programokat engednek be egy-egy kikötőbe, vannak is olyan jelenségek, amelyeket kezelni kellene, „de erre vannak észszerű megoldások, nem a hajók kizavarása a belvárosból, ami aránytalan válasz”.
A szóvivő elmondása szerint évek óta kérik, hogy a partfalhasználati engedélyeket ne csak egy évre adják ki, hanem hosszabb időre, mert a kikötők elöregedése valódi probléma, viszont ezt a beruházást hosszabb használati idő nélkül egyik hajós cég sem tudja elkezdeni. Hitelt nem kapnak a felújításra, mert nem tudják garantálni, hogy később is az ő használatukban lesz a kikötő.
Négymillió ember utazik Budapesten hajókkal, ez a fővárosba érkező teljes turizmus 80 százaléka. Nemzetgazdasági kérdésről van szó, Budapest egyik fő vonzereje, hogy a Duna pont kettészeli a várost. Fontos turisztikai elemet befolyásolnának a szabálymódosítással, tízezrek megélhetését kockára téve a hajózásban, ráadásul a hajóforgalom ráhordja az utasokat az éttermekre, szállodákra is. Senki nem vizsgálta az ilyen irányú hatásait a módosításnak
– hangsúlyozta Tóth Mihály.

A szóvivő arra a kérdésünkre, hogy egyeztetnek-e a főváros vezetésével, elárulta: „Törekedtünk az egyeztetésre, látszategyeztetések voltak is, de az általunk tett javaslatokat lesöpörték az asztalról. A korábbi egyeztetések egyébként nem erről a DÉSZ-ről szóltak, hanem számos különböző kérdésről, például a rakpartok rekreációs célú használatáról, de ezen a területen sincsenek érdemi tervek”. A Fővárosi Közgyűlés a következő héten tárgyalja a tervezetet.
Hívták konzultálni a főpolgármestert
Az esemény után a szervezők által kiadott közleményben úgy fogalmaztak, hogy „a Főpolgármesteri Hivatal a belvárosból teljesen kitiltaná a hajókat, az újlipótvárosi partszakaszon pedig a tartós várakozásra is alkalmas 24 kikötő helyett mindössze 9 olyan maradna, amelyeket csak ki-, illetve beszállításra lehetne használni. Az eddig az ezen a partszakaszon állomásozó mintegy 45 személyszállító hajó kizárólag utasok felvételére és leszállítására állhatna meg a megmaradt kikötőkben, ezt követően el kellene hagyniuk azt. Az utas nélküli hajóknak külvárosi, a többi között III., IV., XI., XXII. kerületi, de konkrétan meg nem nevezett, nem létező kikötőkben kellene várakozniuk”.
A szakmai szervezetek álláspontja szerint „a belvárosi kikötők megszüntetése nem megoldást jelent, hanem még több problémát szül: a külterületi anyakikötők és a belváros között még jobban megnő a hajóforgalom a Dunán, ami komoly közlekedésbiztonsági kockázatot jelent. Amennyiben a Fővárosi Közgyűlés elfogadja a DÉSZ módosítását, ez az összes budapesti hajós vállalkozást el fogja lehetetleníteni, csakúgy, mint a Budapestre érkező szállodahajók kikötését, illetve az érintett partszakaszon üzemelő iroda- és étteremhajók működését is”.
A közleményből kiderült az is, hogy „aggodalmaik megfogalmazására és a kikötőbezárások során felmerülő kérdéseik tisztázása érdekében a hajósok konzultációra hívták a főpolgármestert és a Fővárosi Közgyűlés tagjait, akik azonban a XXII. kerület képviselőjén kívül nem vettek részt az egyeztetésen”.
(Borítókép: Kirajzással egybekötött demonstrációt tartott a Duna budapesti szakaszán a Magyar Hajózási Országos Szövetség és a Személyhajósok Szövetsége 2024. április 20-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Már nem csak Magyar Péter mozog, de még mindig ő fut a legtöbbet
A Tisza Párt elnökének impulzív természete azonban növeli a hibázás kockázatát.
1 órája
- Belföld
A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból
Dönthetnek a tulajok: vagy nincs sztriptíz, vagy nem lesz klub.
március 19., 13:14
- Belföld
Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke
Szántó Georgina szerint a lap összevissza hazudozott Sulyok Tamásról.
március 19., 15:24
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
1 órája
- Címlapon
Vitézy Dávid átverve érzi magát, pedig néhány órája még közös terveik voltak Karácsony Gergellyel
5 órája
- Belföld
Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon
A független képviselő szerint Magyar Péter receptjét már háromszor kipróbálták.
március 19., 14:09
- Belföld
Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett
A budapesti városvezető egy közös képpel fejezte ki támogatását.
március 19., 14:34
- Belföld
Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”
A kistelepülés lakói szerint szükség van a támogatásra, mivel egyre több hely zár be.
március 19., 13:47
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
3 órája
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
4 órája
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
6 órája
- Belföld
Bayer Zsolt a Momentum akciójáról: kib***ni őket a parlamentből a taknyukon és vérükön!
Kiakadt a jobboldali publicista.
március 19., 14:19
- Belföld
Megszólalt a füstgyertya miatt rosszul lett fideszes képviselő, aggasztónak nevezte a baloldal akcióját
De azt is elmondta, hogy már jobban van.
március 19., 12:37
- Belföld
Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten
Karácsony Gergely szándéka nullára csökkenteni a közúti balesetek áldozatainak számát.
március 19., 11:55
- Belföld
A Nemzeti Nyomozó Irodához került a Rétvári Bence körüli alapítványhálózat ügye, amiben a Vatikán is nyomozott
Vadai Ágnes Polt Pétert kérdezte az ügyről.
március 19., 16:23
- Címlapon
Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között
Csak a nagy átkelők maradnak nyitva.
1 órája
- Belföld
Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét
A korábbi helyettes veszi át Bugár Csaba helyét.
március 19., 17:23
- Címlapon
Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban
A közlemény szerint az állatok törődésből vannak tartva.
4 órája
- Belföld
Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni
Száraz tények halmaza helyett kreatív ösztönzés.
március 19., 17:20
- Belföld
Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után
Több mint 15 embert ápolnak már magyar kórházakban.
március 19., 12:12
- Címlapon
Sztrájkot hirdet a magyar köztisztviselők szervezete
Az illetékes főispánokat is beperelik.
2 órája
- Címlapon
Hatalmas csapást mért Moszkva a kulcsfontosságú ukrán területre, lángolnak az épületek
9 órája
- Címlapon
A változásról álmodtak Európa közepén, de csak csalódást és adósságot kaptak
Nem erről volt szó a választási kampányban.
34 perce
- Belföld
Nem aratott osztatlan sikert a tiszások körében Magyar Péter barátnős posztja a Pride árnyékában
Kiakadtak a szimpatizánsok.
március 19., 09:06
- Belföld
A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon
A veszélyes tárgyakat megsemmisítették.
március 19., 10:40
- Belföld
Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból
A család eddig ingyen használta az ingatlant.
március 19., 11:46
- Címlapon
Rákosrendező helyett Bécsben vásárolt be a dubaji befektető
Tulajdonost cserélt az osztrák főváros egyik neves luxusszállodája.
3 órája
- Belföld
Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből
A munkáltatók következmények nélkül tudták kisemmizni a munkakörük ellátására egészségi okból alkalmatlannak talált dolgozókat.
március 19., 08:51
- Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden
A gyermekekről súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló felvételeket tárolt telefonján.
március 19., 12:48
- Címlapon
Pogátsa Zoltán az árrésstopról: már az ókor óta tudjuk, hogy az állami beavatkozásnak több a kára, mint a haszna
A Levegő Munkacsoport szerint az árréstop alá eső termékek fogyasztását inkább korlátozni kellene.
21 perce
- Belföld
Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után
A rendőrség szerint néhányan fizikai erőszakkal léptek fel az egyenruhásokkal szemben.
március 19., 06:31
- Belföld
Két halálos tűzeset is történt kedd este
Hétfőn pedig egy gyerekek számára fenntartott melléképületben csaptak fel a lángok.
március 19., 09:01
- Belföld
Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere
A település vezetője elismerte, hogy ő a baleset egyik résztvevője.
március 19., 08:09