Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMKözölte a Belügyminisztérium, hogy mit vizsgálnak a kórházakban
További Belföld cikkek
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
Mint írtuk, a következő napokban legalább két főből álló mobil ellenőri csoportok jelenhetnek meg a magyar kórházakban.
A Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkárának utasítására a revizorok azt ellenőrzik majd, hogy az orvosok és a szakdolgozók munkaidőben valóban jelen vannak-e az egészségügyi intézményekben, de az ellenőrzés a betegekre is kiterjed majd.
Úgy tudni, a revizorok elsősorban a munkafolyamatokat vizsgálják, a tárca az RTL Híradóval szombaton közölte, hogy
a betegeket nem igazoltatják, de jelenlétüket „vizuálisan ellenőrzik”.
Szijjártó László, a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron vármegyei elnöke szerint az ellenőrzés nem oldja meg a szakemberhiányt és az alulfinanszírozottságot sem. „Én nem is tudom, hogy mi a szándékuk ezzel egyáltalán, mit fognak csinálni, hogyha majd azt látják, hogy több kórházban csak papíron vannak ott a betegek, akkor megbüntetik majd a kórházat esetleg, aminek egyébként is toronymagas adósságai vannak?” – nyilatkozta.
Soós Adrienne, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke pedig azt mondta, a jelenléti íveket is érdemes lenne ellenőrizni, mert a kórházi dolgozók a műszakátadás feladatai miatt általában hamarabb érkeznek, és később távoznak, de ezt a pluszmunkát nem számolják el nekik. A szakszervezet szerint átlagosan egy teljes műszaknyi túlórát – vagyis átlagosan 20-30 ezer forintot – nem fizetnek ki nekik.
A témáról elsőként beszámoló Válasz Online egyébként azt feltételezi, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) azért ellenőrzi a betegeket, mert a kórházak csak akkor kapják meg az ellátottak utáni finanszírozást, ha a páciensek az egyes beavatkozásokhoz előírt időt bent töltik az intézményben. Erre azért van szükség, mert a modern eljárások már nem igényelnek hosszú ápolást, ezért gyakran hazaengedik a betegeket a kórházból, miközben papíron még bent fekszenek.