Leszámolnának két világhírű budapesti cukrászdával, mert Szamos Miklós tulajdonos állítólag nem fizetett „védelmi pénzt”

08
2024.04.28. 16:50
Felszólították a Ruszwurm és a Korona cukrászda tulajdonosát, hogy ürítse ki az üzlethelyiségeit, és az előbbit május 9-én, míg az utóbbit 14-én adja át a végrehajtóknak. Szamos Miklós tulajdonos szerint az egész ügy azért csúcsosodott ki, mert V. Naszályi Mártának korábban nem fizetett védelmi pénzt, majd közölte, ellenállnak, és nem hajtják végre az utasítást, „ha kell, erőszakkal ellenállunk”.

Az Index információi szerint napokon belül a végrehajtók lakatot akarnak tenni a Ruszwurm és a Korona cukrászdára, így végleg bezáratnák a két nemzeti és történelmi szimbólumot. Ahogy azt elsőként még november elején megírtuk, az ügy akkor kezdődött, amikor a 2019-es választások előtt – Szamos Miklós, a két üzlethelyiség tulajdonosának szavai szerint – V. Naszályi Márta ajánlatot tett neki: „a választások előtt azt ajánlotta, ha az anyagi támogatás megtörténik, akkor olyan szerződést kötnek velem, hogy ne lehessen innen kitúrni, még bűncselekménnyel sem. Az ajánlat két cukrászdát érintett, a Koronát és a Ruszwurmot. A polgármester azt is hangsúlyozta, ha nem történik meg a támogatás, akkor nem véd meg. Tehát védelmi pénzt kért”.

Ezt Szamos Miklós azonban visszautasította.

Majd V. Naszályi Márta 2019. október 13-án megnyerte a választást, ezt követően Szamos Miklóst fél évvel később behívatta az irodájába: „azt kérte, egyezzünk meg. Erre azt mondtam, ha visszavonják a feljelentést, háromszoros bérleti díjat is hajlandó vagyok fizetni. Megállapodtunk, és az ügyet kiadtuk az ügyvédeknek, végül olyan módosítást akartak velem aláíratni, hogy bármikor ki tudjanak rúgni” – ismertette korábban Szamos Miklós. A jelenlegi ítélet szerint

A KORONÁT ÉS A RUSZWURMOT TELJESEN KI KELL ÜRÍTENI.

Azonban a tulajdonos szerint az államilag védett és műemlékvédelemmel ellátott cukrászda nem az önkormányzat tulajdona.

„Soha nem volt itt semmi az önkormányzaté. A tulajdonlap szerint a föld meg a tégla valóban az övék, ugyanakkor a teljes cukrászda, amely áll a berendezésekből, tárgyi eszközökből, a működési engedélyekből és vagyoni jogokból, az enyém. A családomé ez a szelete a magyar történelemnek, amely a cégérték szerint több mint 1 milliárd forintot ér – összegezte korábban az Indexnek Szamos Miklós. – Felajánlottam, fizetek több bérleti díjat, először kétszerest, majd háromszorost, ám ezeket hiába fizettem ki, rendre visszautalták. Azért, hogy a sajtónak azt tudja mondani, hogy nem akarok fizetni.”

Így reagált akkor az önkormányzat

Az Index Szamos Miklós korábbi szavaival kapcsolatban megkereste a polgármestert, V. Naszályi Mártát, majd írásban a Budavári Önkormányzatot, akkor az alábbi választ adták lapunknak: „A Budavári Önkormányzat a Ruszwurm Kft. több tulajdonosa közül senkivel nem áll elszámolási vitában. Magával a Ruszwurm Kft.-vel szemben bíróságok által jogerős ítélettel elbírált jogvitája volt a Budavári Önkormányzatnak amiatt, hogy a cég által az önkormányzattól bérelt, összesen három helyiség bérleti szerződése 2015-ben megszűnt, azonban a Ruszwurm Kft. az üzlethelyiségeket nem szolgáltatta vissza az önkormányzat részére. Tekintettel arra, hogy a cég a számára kedvezőtlen kimenetelű jogerős bírósági ítéletek alapján sem adta vissza a Budavári Önkormányzat részére az üzlethelyiségeket, és az önkormányzatnak megítélt több száz millió forint összegű használati díjat sem fizette meg, így ezek érvényesítése érdekében végrehajtási eljárás van folyamatban. V. Naszályi Márta polgármester nem kért és nem kapott anyagi támogatást Szamos úrtól. Ez nyilvános kampányszámláján is ellenőrizhető.”

„Az érintett vállalkozás azért nem fizet 2016 óta sem bérleti díjat, sem egyéb díjakat, mert az előző, Nagy Gábor Tamás által vezetett fideszes önkormányzattal vitában volt” – mesélte el a Telexnek a cukrászda ügyének kezdetét V. Naszályi Márta. Elmondása szerint Nagy Gábor Tamás még 2015-ben mondta fel mind a két érintett cukrászda bérleti szerződését, aztán 2019-ben szintén a volt polgármester vitte bíróság elé az ügyet, mert a tulajdonos egyik helyiséget sem ürítette ki. „A jogerős bírósági ítéletek szerint a Ruszwurm Kft.-nek ki kell fizetnie a több mint 300 milliós tartozást, és kiürítve vissza kell adnia az önkormányzatnak az üzlethelyiségeket.” Fontos kiemelni, hogy V. Naszályi Mártát a vele szembeni összes váddal kapcsolatban kerestük, valamint keresték a sajtómunkatársak, és amennyiben válaszolt, úgy azt változtatás nélkül közzétettük, azonban szerinte egyszerűen csak lejárató kampány folyik ellene.

Szamos Miklós nem volt hajlandó védelmi pénzt fizetni

Bár az önkormányzat már december 4-én be akarta záratni Szamos Miklós világhírű cukrászdáját, a legfrissebb hírek szerint most ismét jelezték a tulajdonosnak, hogy május 9-én a Ruszwurmra, míg május 14-én a Korona cukrászdára akarnak lakatot tenni a végrehajtók. A decemberi hivatalos jegyzőkönyv szerint – ami akkor a lapunk birtokába is eljutott – a végrehajtást az I. kerület Budavári Önkormányzata indította. Azonban vasárnap az Index telefonon kereste Szamos Miklóst az újabb részletek miatt. A világhírű cukrászda tulajdonosa a mostani megkeresésünkre közölte, továbbra is úgy látja,

az ügy hátterében az áll, hogy nem volt hajlandó „védelmi pénzt” fizetni.

Igaz, Szamos Miklós azt sem tagadja, hogy már a korábbi fideszes polgármesterrel is voltak vitái, valamint érdemes kiemelni, hogy a képviselő-testület már 2022. november 24-én felhatalmazta a polgármestert a végrehajtási eljárások megindítására az ügyben. Az mindenesetre biztos, hogy a cukrászda tulajdonosa súlyos vádakat fogalmazott meg, és most az Index kérdéseire megerősítette, hogy ezeket továbbra is fenntartja: „pontosan úgy, ahogy azt a korábbi cikkeikben írták”.

Szamos Miklós elárulta, végrehajtói jegyzőkönyvet kaptak arról, hogy ürítsék ki a cukrászdákat, „de ne vigyék el a védett műemlékeit, tárgyait. A végrehajtó velünk szóba sem áll, és nincs bírói ítélet arra, hogy ezt jogszerűen megtegyék”. Majd a tulajdonos azt is kiemelte, összesen négy per zajlik a két cukrászda körül. Azonban „teljesen feleslegesen jönnek ide a végrehajtók, hiszen egész egyszerűen nem adjuk át a cukrászdáinkat, ha kell, erőszakkal ellenállunk, így a végrehajtás nem történhet meg”. Szamos Miklós szerint botrány lesz abból, ha ezeket a vendéglátó egységeket bezárják.

Majd emlékeztetett arra, hogy a helyiségekben számos műemlék van, amelyet nem lehet onnan elvinni, hiszen ezeket az állam védi. Szerinte már csak ezért sem lehet törvényesen végrehajtani a bezárást.

„Ezeket nem lehet elvinni, elmozdítani, felújítani” – mondta a tulajdonos, aki arra is kitért, hogy a végzést már két hete megkapták. „Már annak is örülnék, ha valaki szóba állna velem, de hiába keresem az önkormányzatot, senki nem reagál.” Szerinte minden, ami most ellene zajlik, a korábban említett okok miatt van.

Az egész onnan indul, hogy nem fizettem neki védelmi pénzt. V. Naszályi Márta nekem már korábban elmondta, azért akarja tőlem elvenni, mert másnak akarja adni.

Szamos Miklós szerint ha bezáratják a cukrászdáit, akkor nemzeti kár keletkezik, túl azon, hogy 57 ember utcára kerül. A Ruszwurm Cukrászda a budai Várban, a Szentháromság utca 7. számú házban található. Ott kezdte meg működését Schwabl Ferenc cukrász 1827-ben. A berendezések csodával határos módon a jelentős épületkárok ellenére az 1849-es és az 1944-es ostromot is túlélték. A rendszerváltás első évében, 1990-ben felgyorsult Magyarországon a privatizáció. A Ruszwurm Cukrászda egy külföldi tulajdonú társasághoz került, és a sorsa bizonytalanná vált.

Akkor a Szamos Marcipán márka névadójának, Szamos Mátyásnak a fiai és unokái kibérelték, majd 1990-ben megvásárolták a cukrászda használati jogát örökre: ez jelenleg is Szamos Miklós tulajdona. Jól látható, a cukrászda a magyar történelem szerves része, és a korrupciógyanútól függetlenül veszélybe kerül.

Cikkünk megjelenése előtt megkerestük az I. Kerület Budavári Polgármesteri Hivatalt. Amint válaszolnak, közöljük.

(Borítókép: Huszti István / Index)